Hogyan merült fel három évtizeddel ezelőtt a gyermektáncegyüttes megalapításának ötlete?
Az Állami Népi Együttesben tánckarvezetőként dolgoztam, férjem, Timár Sándor művészeti vezetése alatt. Régóta foglalkoztatott a gyermektáncegyüttes gondolata, fontosnak tartottam, hogy a tapasztalataimat átadhassam a következő generációnak. Ötödik gyermekünk születése után léptem a tettek mezejére: először az Állami Népi Együttes keretein belül hirdettük meg a gyermektáncoktatást, amelyhez az előre meghatározottak szerint ötven kisgyerek csatlakozhatott, de olyan gyorsan terjedt a hírünk, hogy az évad végére már százötvenen lettünk. Ezzel a létszámmal pedig már nem maradhattunk az együttes keretein belül. Újra lépnem kellett, így létrehoztam a magántársulatot – ebben a műfajban Magyarországon az elsőt.
Miért éppen Csillagszeműek?
A nővérem férje, Mészáros Géza festőművész javasolta, és megtetszett nekünk is, hiszen azt a belső kisugárzást, gyermeki örömöt tükrözi, amit mi képviselünk.
Kossuth-díjas koreográfus férjével közösen alkották meg a Timár-módszert, és ez alapján tanítják a gyerekeket.
A módszer lényege, hogy a magyar népi kultúrát, a népzene, a néptánc, a gyermekjáték, a népviselet, a népdalok komplex kultúráját a gyermek egész kicsi korban kapja meg, amikor még nyitott mindenre, és a befogadóképessége olyan, mint a szivacs – így mindez a maga teljességében az élete részévé válik. Gyakorlatilag a tánc anyanyelvét tanítjuk nekik, hiszen a gyerekeknek nem kell magyarázni, elég mutatni, és azt fogják követni. Így volt ez a paraszti kultúrában, amikor a gyermekek hatalmas, sokgenerációs családban nőttek fel, és ott tanultak meg mindent észrevétlenül. A mi módszerünkkel ez városi körülmények között is megvalósítható, ehhez csak az kell, hogy a gyerekek mindennapjainak része legyen. A Csillagszeműeket először ötéves kortól hirdettük meg, de a szülők szó szerint bekönyörögték a kisebb testvéreket is, így végül a csatlakozási korhatárt háromévesre csökkentettük.
A társulat által közvetített értékek és élmények felnőttként is meghatározók maradnak?
Igen, mindez valóságos életformává válik. A gyerekek a táncfoglalkozások által a beilleszkedést, az elfogadást is megtanulják, hiszen miközben párban vagy körben táncolunk, alkalmazkodni kell egymáshoz. A legfontosabb pedig a sikerélmény, hiszen egészen pici koruktól hozzászoknak a színpadhoz, ahol biztonságban érzik magukat, miközben mindenki őket ünnepli. Ez pedig egészséges önbizalmat ad számukra. Harminc év távlatából tudom, hogy mindaz, amit tőlünk kaptak, valóban végigkíséri őket az életükön: a kiállás, a bátorság vagy épp az, hogy nem alakulnak ki gátlásaik a másik nem iránt. Arra tanítom őket, hogy a színpadra lépve ne azt az érzetet keltsék, hogy „bocsánat, hogy élek”, hanem, hogy „megérkeztem” – egyenes háttal, magasan tartott fejjel. Volt olyan tanítványom, aki elmesélte, hogy ebből merítkezett az állásinterjún is, és olyan határozott és magabiztos volt a fellépése, hogy fel is vették.
Időközben a táncegyüttes mozgalommá fejlődött.
Igen, folyamatosan gyarapodtunk létszámban országosan is, mert Budapest mellett vidéken, sőt Angliában négy városban is vannak oktatási helyszíneink. Éppen ezért, most már valóban a mozgalom a legjobb szó a Csillagszeműekre, hiszen ahogy nincs több száz fős táncegyüttes, úgy nincs többgenerációs sem, nálunk pedig a háromévestől egészen a felnőttkorig van képzés – a felnőtt tagozatunkat most már Timár Együttes néven működtetjük.
Tíz éven át a Bartók Béla Táncegyüttes szólótáncosa, majd tizenöt éven át a Magyar Állami Népi Együttes szólistája és tánckarvezetője volt, miközben öt gyermekük született. Hogyan tudta összeegyeztetni a nagy családot és a művészi pályafutást?
Nem volt könnyű. Nem véletlen, hogy a táncosok jellemzően nem sokgyermekes családanyák. A férjemmel a kezdetektől együtt dolgoztunk, és bár családcentrikus ember, számára a művészet volt az első – én viszont úgy gondoltam, hogy szép a szakmai karrier, de a család ugyanolyan fontos. A táncos pályafutásom során a külföldi turnék például nagy szervezőmunkát igényeltek, de családi és baráti segítséggel mindent meg tudtunk oldani. A Csillagszeműek létrehozása azért is tett nagyon boldoggá, mert abba a gyerekeinket is be tudtuk vonni, így onnantól kezdve már mindig együtt voltunk, nem kellett többé elszakadnom tőlük. A gyerekeink örömmel és boldogan táncoltak, együtt voltunk a próbákon, és együtt jártuk be a világot. Tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen hátterem van, de csak azt tanácsolhatom a mai fiataloknak, hogy össze lehet egyeztetni a családot és karriert, nem érdemes halogatni a gyerekvállalást. Én magam nagyon fiatalon, tizennyolc évesen mentem férjhez, majd lettem anyuka, most pedig már hároméves ikerlányok dédnagymamája is vagyok.
A jubileumi év a Timár Archívum című előadással kezdődött, mi minden lesz még a jubileumi eseménysorozat része?
A Timár Archívum tisztelgés Timár Sándor folklórkutató tevékenysége előtt: nemcsak fantasztikusan termékeny koreográfus és legendás táncpedagógus, de az 1950-es évektől induló gyűjtőmunkássága is hatalmas. A négy műsor tulajdonképpen a kutatásaira épül, számos filmbejátszással, riporttal, archív felvétellel dúsítva. Elsőként a Galga-vidék és a Mezőség tájegységét mutattuk be, majd tavasszal a Dél-Dunántúl és Békés megye táncaira fókuszálunk. A következő két műsort márciusban és áprilisban a Táncművészeti Egyetemen, majd júniusban a Hagyományok Házában tartjuk. Május 19-én valóra válhat álmaim netovábbja is a Csillagszeműek táncháztalálkozójával, ahova várjuk mindazokat a táncosokat és hozzátartozóikat, akik az elmúlt harminc év alatt megfordultak a kezünk alatt. Végül a jubileumi évet egy ünnepi gálaest zárja októberben az Operettszínházban.
A képek forrása: Csillagszeműek társulata
