Ő nem a magyar filmek nagyasszonya, inkább a háziasszonya volt. Szinte mindig melles kötényben, bokát védő fűzős cipőben láthattuk. Kezében fakanállal, felmosóvödörrel vagy seprűvel pörölt, sopánkodott, sürgött-forgott. Kezét összecsapta, kedves volt és megejtő, hatalmas adag humorral. Mindenki ismerte, és mindenki szerette.
Élete legfontosabb szerepét, Tótnét 1969-ben játszotta el az Isten hozta, őrnagy úr! című szatírában. Két hatalmas színész – Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre – méltó partnereként.
Egy váci kertész lánya volt, világéletében vácinak tartotta magát. A családi kertészet a művelődési ház közelében terült el, onnan indult a kis Márta reggelente a Karolina Leányiskolába, ahol kereskedelmi ismereteket tanult. Tizenhat évesen gépírónőként került Budapestre, a Rádióélet című lap szerkesztőségébe, a Rákóczi útra. Ha kinézett az ablakon a Színiakadémiára látott, sóhajtozott is eleget. Ugyanis kislány korától kezdve színésznő akart lenni, de sokáig eszébe sem jutott, hogy ez a vágy megvalósítható lenne. Aztán gondolt egy merészet, jelentkezett – és felvették. Csak néhány név az évfolyamtársai közül: Gobbi Hilda, Szörényi Éva, Básti Lajos. Molnár Gál Péter a Fónayról írt nekrológjában szellemesen hasonlította őt össze Gobbival: az egyik mindig a tűzvonalban, a másik a tűzhely mellett.
Olyannyira igaz ez, hogy amikor az 1935-ben végzett, és Kassától Szegeden át Nagyváradig több színházban játszó Fónay férjhez ment, férje kérésére kész volt felhagyni a hivatásával. A családi életet fontosabbnak tartotta. Pedig akkor már sokan ismerték, így több lap is beszámolt róla 1942 novemberében, hogy az Új Magyar Színház tagja és nemes Kanyó László vállalati igazgató örök hűséget esküdött egymásnak a Regnum Marianum-templomban.
Nem sokkal később a mérnök férjet behívták katonának, és semmiféle hír nem érkezett róla. Tíz éven át. 1945 után már mindenki elkönyvelte, hogy Kanyó László meghalt, de a felesége érezte, hogy ez nem igaz. Minden követ megmozgatott, de hiába. Egészen 1955-ig, amikor a tízéves orosz fogságból a férfi hazaérkezett. Soványan, betegen, megöregedve.
Fónay akkor már visszatért a színészethez, a Nemzeti Színház tagja volt, ahonnan 1964-ben szerződött át a Fővárosi Operettszínházba. Az újrainduló filmjátszásban folyamatosan gondoltak rá. Szerepelt az első sikeres vígjátékban, a Janikában, de feltűnt a Ludas Matyi, az Állami Áruház, a Csendes otthon és a Hintónjáró szerelem történetében is. 1960-ban kilenc olyan film jelent meg a magyar mozikban, amiben a nézők láthatták.
Az egyik legsikeresebb magyar vígjátékban, a Mici néni két életében is fontos epizódszerepet kapott, ő volt a Mici nénire főző, az örökség után sóvárgó, bizalmatlan és rémhíreket terjesztő házmesterné.
Amikor Fábri Zoltán filmre vitte Örkény István Tóték című darabját, remek döntései közül az egyik az volt, hogy két színészóriás mellé Fónay Mártát és Venczel Verát kérte fel a főszerepekre. Szállóige lett az „Édes jó Lajosom”, és sem a szakmában, sem nézők között nem volt senki, akit meglepett volna Fónay alakítása. Ehhez képest több főszerep nem jutott neki, bár szerepelt a Hangyabolyban és olyan kedves ifjúsági filmekben, mint az Égigérő fű (ő volt a mindig lekváros kenyeret kenő Poldi néni), a Szeleburdi család, és Zsurzs Éva kedves tévéjátéka, a Zebegényiek.
Fónay Márta 1975-ben nyugdíjba ment. Férjével vettek egy kis nyaralót Szentgyörgypusztán, nem messze Gobbi Hilda házától. Kertészkedtek, élvezték a nyugalmat. Fővárosi otthonuk a Csalogány utcában volt, a Batthyány téri csarnok hentesei és zöldségesei jól ismerték a művésznőt, aki szakértelemmel válogatott a húsok és primőrök között.
Fónay életének szomorú, még inkább ijesztő epizódja egy gyermekgyilkoshoz, Miskei Imréhez fűződik. Mivel neki nem születhetett gyermeke, a házukban lakó, nehéz sorsú kisfiút szeretgette, vele törődött. Ám ahogy a fiú nőtt, úgy lett egyre durvább, követelőzőbb, már-már a zsarolásig is eljutott. A színésznő akkoriban többször panaszkodott kolléganőinek, hogy fél tőle. Miskei Imre lopott, betört, fajtalankodott egy kisfiúval, felgyújtotta anyósa házát, négy évre börtönbe került. Onnan 1976-ban szabadult, és elkezdett ugyan dolgozni, jó útra nem tért. Szeptemberben több késszúrással megölt egy iskolába igyekvő nyolcéves kislányt, akinek holttestét a Halászbástya közelében rejtette el. A gyilkosság az egész országot megrázta, szétzúzta a hetvenes évekre jellemző közbiztonság tudatát. Miskeit tíz nap múlva elfogták, elítélték, majd felakasztották. Fónay Márta erről a hatalmas csalódásról sosem beszélt nyilvánosság előtt.
Utolsó szerepét a Szeleburdi családban kapta 1981-ben. Nyolcvanadik születésnapjára több lap kereste, készséggel adott interjúkat, de pályáját lezártnak tekintette. Nem egészen két hónappal az interjúk megjelenése után halt meg.
Fotók: Fortepan, Wikimédia.
