Mi is az a krízis? Az az állapot, amelyben a megoldási sémáink és mintáink, amiket addig használtunk, egyszer csak nem működnek többé. A normatív krízisek az életszakaszainkhoz kapcsolódnak, de olykor váratlanul is lelki válságba kerülhetünk. És éppen azért, mert a korábbi megoldási sémáink nem működnek többé, megesik, hogy az ember egész egyszerűen benne ragad a krízisben. Abból viszont nemcsak lelki, de testi betegség is kialakulhat.
Van egy nagyon kedves képem a Szentírásban: Jákob már megjárta a maga útját, megvan mindkét felesége, ott vannak a gyerekei, és elhatározza, hogy találkozik testvérével, Ézsauval, akitől az elsőszülöttséget megszerezte. Jákob egész élete a nők körül forgott: az anyja segített neki elcsalni az elsőszülöttséget, az első feleségéért dolgozott hét évet, aztán a másodikért újabb hetet. És most, hogy az Ézsauval való találkozástól tartva biztonságba helyezi a családját, egyszer csak ott marad asszonyok nélkül, egyedül. Egész éjjel viaskodik, már virradni kezd, amikor az a Valaki, akivel órák óta küzd, azt mondja: „Bocsáss el, mert hajnalodik!” Mire Jákob ettől a Valakitől azt kéri: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem.” Ez az „amíg meg nem áldasz” a krízis kulcsmondata. Az emberi küzdelem csak akkor lesz gyümölcsöző, ha áldás fakad belőle – ha új élet fakad belőle.
Alapvető emberi magatartásunk, hogy ha valamit – egy viselkedést, egy szöveget, egy helyzetet – nem értünk, akkor két út között választunk. Az egyik esetben úgy döntünk, „elmegyünk” onnan. Elmenekülünk egy házasságból, egy munkából, egy együttműködésből, egy életfeladatból vagy akár a hitből. A másik út, hogy bár nem értjük, benne maradunk a kilátástalannak tűnő helyzetben. Szép biblikus példa János evangéliumából, hogy amikor a tanítványai közül többen méltatlankodva visszahúzódnak Jézustól, mondván, „kemény beszéd ez”, Jézus odafordul Péter apostolhoz, és megkérdezi tőle, „ti is el akartok menni?”, mire Péter azt feleli: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.” Tehát Péter nem azt mondja, hogy ő érti Jézust. Mert nem is érti. Hanem azt, hogy nem megy el, mert nem is tud hova. Ugye ismerjük a helyzetet: nincs merre hátrálnunk már, nincs több megoldás a tarsolyunkban, kifogytunk minden ötletünkből. Ez az állapot ahhoz hasonlatos, mint amikor egy patakmederben gát keletkezik, és a víz emelkedni kezd, a nyomás egyre erősebb. Egyszer csak valahol rés támad – talán csak egy hajszálér fakad. És amikor a belső energiák végre arrafelé állnak, a nyomás utat kezd törni magának. Nem tudjuk, mi történik, de egyszer csak jobb lesz. A különféle gyógyító terápiáknak is a részét képezi annak elfogadása, hogy benne maradunk, elviseljük a nyomást, de készek vagyunk nyitni a belső változásra.
Semmiféle új megoldás, felismerés nem tud megszületni addig, amíg a régi séma működik. Az igazi erő abban mutatkozik meg, az igazi energia abból nyerhető ki, ha beleállunk abba a pontba, ahonnan az életünk már nem működik a megszokott módon. Ha belátjuk: külső megoldás már nincsen, de belső megoldás mindig van. És ha ez a belátás megszületik, képesek leszünk helyzetünket, önmagunkat más fénytörésben is látni. A válság megélése annak újrafelfedezése és megvalósítása, amit Isten elgondolt rólunk. És ahogy növekedni kezdünk a krízisben, az elkezdi felfelé húzni az életünk többi területét is.
VARGA KAPISZTRÁN OFM
Ferences szerzetes, teológus, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium lelki igazgatóhelyettese, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főiskolai tanára, lelkigondozó
Energia | Magyar Krónika
A fizika alapvető, mégis nehezen meghatározható fogalma. Diákként megtanuljuk, hogy újonnan nem jöhet létre, de nem is semmisülhet meg, egyik fajtából a másikba viszont átalakítható. Életünk során pedig azt kérdezzük újra és újra, hogy esendőségünkben hogyan őrizhetjük meg magunkban a teremtőerőt, hogyan találhatunk rá arra az erőforrásra, ami a hétköznapokban feltölt, és egy-egy trauma után hogyan gyógyulhatunk meg úgy, hogy lelkileg ismét megerősödjünk.