Február 24-e – szökőévben 25-e – Szent Mátyás emléknapja. Jézus mennybemenetele után az apostolok Júdás helyére választották maguk közé Mátyást a tanítványok közül. A tizenkettedik apostol Jézus igéjének hirdetése során szenvedett vértanúhalált. Ikonográfiai jelvénye a szekerce, amivel lefejezték. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumban olvashatunk arról, hogy a nép képzelete hogyan teremtett kapcsolatot a szent ünnepe és a közeledő tavasz között. Elődeink úgy hitték, hogy Mátyás szekercéje töri meg a tél hatalmát. Még olyan tréfás hiedelem is járta, hogy ha nem indul meg a jégzajlás időben, akkor annak az az oka, hogy Mátyás a jégtörő csákányát pár hétre még éleztetni adta.
Mátyás napjához jól ismert időjárási regulák, szólások fűződnek:
„Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál”, „Tapogatva jár, mint Mátyás után a róka a jégen”, „Mátyás, Gergely két rossz ember” – utalva arra, hogy ezeken a napokon nagy hidegek szoktak lenni.
Az e napi időjárásból a termésre, tojásszaporulatra jósoltak: a hideg idő jó termést, a szél kevés tojást jelzett. Ha havas volt az idő, búzát, árpát, zabot vetettek a jó termés reményében. Mátyás napja sárgarépa-, petrezselyem- és borsóvető nap is volt, mert úgy vélték, akkor nem eszi meg a féreg a magvakat. Az aznapi eső jeget jelzett, ami elveri a termést és savanyúvá teszi a szőlőt.
Mátyás csukájának hívták az aznap fogott halat, és az egész évi szerencsés halászat előjelének tekintették. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában Mátyás csukájának különféle értelmezéseit adja:
„Jelenthette a halál téli uralmának a végét, a Halak havának beköszöntét, s figyelmeztethetett a nagyböjtre, ami Mátyás napjára rendszerint már elérkezett.”
Elődeink hitték azt is, hogy nevenapján osztja ki Mátyás a madaraknak a sípokat, hogy ismét hozzáfogjanak az énekléshez.
Az Ünnepi kalendáriumban olyan történeteket is olvashatunk, amelyek megmutatják, hogyan igyekezett a népi képzelet magyarázatot adni Mátyás jégtörésére:
„A mohácsi magyarok mesélik, hogy az Úr városukba küldte Mátyást jeget törni, a szekcseiek azonban eléje állottak, pálinkával itatták. A lekenyerezés után Mátyás visszafordult, a várva várt jégtörés elmaradt. Ezután Isten Gergelyt küldte a földre, őt meg a báriak borral tartották vissza. Most már az Úr nevelőapját, az igaz Józsefet küldte a tavaszváró emberek közé, aki azután baltájával meg is törte a Duna jegét.”
A második vatikáni zsinat áttette Szent Mátyás apostol ünnepét május 14-re, hogy ne a böjtre essen. A magyar püspöki kar kérésére a Szentszék engedélyezte, hogy emléknapja Magyarországon február 24-én maradhasson. Szökőévben azonban – mivel a 24-e a szökőnap – 25-ére „ugrik Mátyás”. A népi hiedelem ezt az ugrásra való képességet kiterjesztette a baromfitojásokra is: eszerint a Mátyás napján tojt lúdtojás kiugrik a liba alól, ha pedig mégis kikel, marakodós, veszekedős liba lesz belőle.
Hunyadi Mátyás 1557. február 24-én született, valószínűleg ezért kapta a Mátyás nevet, és e név is az ő hatására terjedt el Magyarországon. A Duna jegén tömörülők által megválasztott király alakja nyilván befolyásolta a nappal kapcsolatos hiedelmeket is.
Kiemelt kép: Szent Mátyás freskója a Szent Péter-templomban, Ohio. Forrás: Wikimédia.
