Honnan származik a májusfaállítás szokása?

Május eleje az emberiség történetének kezdete óta a természet ébredésének örömünnepe, amelyhez számos hagyomány kapcsolódik. Ezek közül az egyik legismertebb a májusfaállítás.

Már a középkorban szokás volt, hogy május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel.

Temesvári Pelbárt prédikációjában olvashatunk arról, hogy ezzel a szokással arról emlékeznek meg, hogy a pogányok Hierapoliszban azt a házat, amelyben Fülöp apostol vendégként megszállt, gallyakkal jelölték meg, hogy másnap ott támadjanak rá. Hajnalban fel is kerekedtek, hogy megkeressék a megjelölt házat, de azt találták, hogy a város minden házán ugyanolyan zöld gally van – Isten angyala tűzte fel az ágakat a házakra, hogy a pogányok ne tudják megkülönböztetni azt, ahol Fülöp van, a többitől.

Temesvári Pelbárt szerint a szokás alapja Fülöp és Jakab apostolok vértanúsága is lehet, mivel mindkét apostol fa által, Fülöp a kereszt fáján, Jakab pedig „a posztószövő ványoló rúdja által” szenvedett vértanúságot. Arról is ír, hogy a hagyomány gyökere az, hogy május elsején „a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességével, madarak énekével gyönyörködtették magukat. A hívő keresztényeknél pedig szokássá lett, hogy lelkükben felkeltsék az örök hazának boldogságát és az oda való vágyakozást.” Jakab apostol nevét őrzi a májusi zöld ág és a májusfa jakabág és jakabfa elnevezése.

A legenda szerint Szent Jakab Szent Fülöppel és egy Valburga nevű szűz hajadonnal járta a vidéket, és térítette a pogányokat. Valburgát azonban erkölcstelenséggel vádolták, amiért férfiak az útitársai. A lány csodával bizonyította szűzi életét: vándorbotját a földbe tűzte, és az kihajtott, kizöldült. Ez a történet lehet az alapja annak a szokásnak, hogy a legények az eladósorban lévő lányoknak májusfa állításával kedveskedtek.

A májusfa a természet újjáéledésének jelképeként nemcsak szerelmi ajándék volt, hanem bajelhárító erőt is tulajdonítottak a kivágott, sudár, zsenge fának vagy a virágzó, zöldellő gallyaknak.

A zöld ág a megújuló élet archaikus jelképe, ami a katolikus szimbolikában továbbfejlődve az ártatlanságot, szüzességet, a kegyelemben való újjászületést jelenti, ahogy arról a Borbála-ág kapcsán is olvashatunk. Számos más jeles naphoz is kötődik a gally virágoztatásának szokása, ilyen például a Katalin-ág, amely a Katalin napján vízzel teli üvegbe tett és karácsonyra kizöldülő meggyfagally neve.

A májusfaállítás hazánk egész területén ismert. Szokás volt, hogy a legények közösen szerezték be mindannyiuk számára a fát. Dömötör Tekla magyar népszokásokról szóló munkájában arról ír, hogy vagy egy fiatal, sudár fát választották, amelynek aztán lehántották a kérgét, és csak a tetején hagyták meg a lombját, vagy zöldellő, virágzó ágakat gyűjtöttek egybe, és színes szalagokkal díszítették. Apróbb ajándékokat, kendőt, édességet is tettek rá. Minden legény titokban állította fel a fát annak a lánynak a háza elé, akinek udvarolt, de volt olyan szokás is, amely szerint a rokonlányoknak is készítettek májusfát.

Tájegységenként változott, hogy milyen választ várhattak a lányoktól az ajándékra. Volt, ahol a legény csak a fát helyezte le – beásta a földbe vagy a tornácnak döntötte – és a lány díszítette fel édesanyja segítségével. Volt, ahol a májusfa felállítása után a legény még szerenádot is adott, ami után a család behívta, megvendégelte. Volt, ahol a lány a legény távozása után egyedül ment ki a másjusfához, és gyertyagyújtással jelezte, hogy tetszik neki az ajándék, elfogadja az udvarlást.

Ha egy lánynak több legény is udvarolt, akkor megpróbálták ellopni egymás májusfáját, ami odavezetett, hogy reggelig őrizniük kellett. Ha a legény a fa őrzése közben elaludt, akkor számolnia kellett azzal, hogy a fának már csak hűlt helyét fogja találni, de kiszemeltje sem fogja meglátni, hogy mit készített neki, ahogy az a népi költésben is elhangzik:

„Ma van május első vasárnapja / Kinn alszik a legény a kapuba. / Kejj fel legény oda van a kalap, / A májusfa a zöld erdőbe maratt / Nem maratt ott mer én elültettem / Mit tehetek ha ellopták tőlem.”

A május 1-jén felállított fák egész hónapban díszei maradtak a lányos házaknak, sok helyütt pünkösdkor szedték le őket. Ehhez egy érdekes szokás is kapcsolódott: „kitáncolták” a fát, vagyis a fa kidöntése táncmulatság keretében, muzsikaszó mellett történt.

Május 1-jét időjárásjósló napnak tartották: e nap időjárása mutatta, milyen tél várható. Számos hiedelem is kapcsolódik a naphoz. Volt, ahol nem volt ajánlatos borsót vetni, máshol ezt tartották a legalkalmasabb időpontnak a kendervetésre. Dömötör Teklánál olvashatjuk azt is, hogy bizonyos helyeken az ezen a napon köpült vajat Fülöp és Jakab vajának nevezték, és kenőcsként használták fülfájás ellen. Máshol úgy vélték, hogy sűrűbb lesz a tej, ha május 1-jei harmatot adnak a jószágnak. Szeged környékén pedig régi hiedelem szerint bodzával díszítették a házat a boszorkányok ellen.

Kiemelt fotó: H. Szabó Sándor/MTI