A komáromi erődhöz számtalan történet és legenda kapcsolódik az 1848–49-es szabadságharc idejéből. Jelentős részüket Jókai Mór vetette papírra, akinek saját bevallása szerint a vesztes háború után felesége, Laborfalvi Róza szerzett komáromi menlevelet, amely egyet jelentett az amnesztiával. Az író erről több művében is beszámolt, hol saját magát és nejét is megnevezve, hol pedig fiktív karakterekre szabva a történteket. Az Egy bujdosó naplójában, a Politikai divatokban és A tengerszemű hölgy című munkájában is elmeséli az esetet, és említést tesz a menlevelek születéséről A mi lengyelünk című regényében is. Ezekben legtöbbször rendkívül kalandos és hősies történet a levél megszerzése és kézbesítése. A Politikai divatokban például Lévai Béla és felesége, Judit jut hozzá a papírhoz. A hős asszony férfinak öltözve beszökik a körülzárt erődbe, ahol férje személyazonosságát használva felíratja magát a védők listájára. Még egy vágást is csináltat a homlokára, hogy úgy nézzen ki, mint hitvese.

„Én huszonegy éves vagyok. Béla huszonhárom, életkorunk csaknem egyforma. Ő férfiúnak középtermetű, én nőnek magas. Ha két nap a forró napon járok, oly barna lesz arcom, mint az övé. Én magam akarok bejutni Komáromba, mint nő, s ott aztán magamat beíratni a hadseregbe Béla nevével, mint férfi, s úgy térni vissza” – magyarázza tervét a nő egy családi barátnak a műben. A várban egy bizottság elé kell állnia, ahol nem meri Béla korát megadni, mert feltűnően fiatalabbnak néz ki, így hazudik, azonban egy férjét ismerő tiszt rájön a turpisságra, de hogy segítsen, a főhős valódi korát írja a papírra. Az Egy bujdosó naplójában másképp fest az eset: „Sok bolyongás után eljutottam Komáromig. Útitársaimat, kik velem együtt indultak, mind érte valami baj, csak engem semmi. Bemenekültem a várba. Két hét múlva az is kapitulált, én mint az őrséghez tartozó tiszt, szabadon bocsáttatám.”

A komáromi „védlevél” motívuma tehát állandó, ha a körülményeket mindig másként festi is le Jókai. Lássuk, mi történt valójában! 1849. szeptember elején Pétervárad erődje kapitulált, egyedül Komárom maradt magyar kézen. Az erőd parancsnoka, Klapka György tábornok azonban nem volt hajlandó feltétel nélkül megadni magát. Először össznemzeti szinten akart az erődítés átadásáért cserébe engedményeket kicsikarni, de amikor látta, hogy az reménytelen, megelégedett azzal, hogy szabad elvonulást és büntetlenséget ígértek a védőknek. Komárom vára így lett utolsó menedék a politikailag kompromittált személyek számára, akiknek Klapka honvédtiszti rangot adott, hogy megmeneküljenek az udvar bosszújától.

A formanyomtatvány szövege így szólt: „Kísérőlevél … részére, ki innen akadálytalanul visszatérhet szülőföldjére, […] s mint a komáromi helyőrséghez tartozó, személye és vagyona biztonságát illetőleg az annak nyújtott kedvezményekben részesül.” Jókainak azért kellett menekülnie a döntő temesvári vereség után, mert gyakorlatilag a forradalom kezdetétől a szabadságharc végéig aktív volt, újságíróként és nemzetőrként is. 1849-ben először az Esti Lapok, utána pedig a Pesti Hirlap szerkesztőjeként többször felségsértő kifejezéseket vetett papírra. Egy alkalommal például „átkozott emlékű dinasztiaként” hivatkozott a Habsburgokra, mi több, írt egy humoros hőskölteményt is Jelai magyarországi hadjáratáról. Ebben nem pusztán válogatott jelzőkkel illette a horvát bánt, hanem I. Ferenc József édesanyját, Zsófia főhercegnőt Jelai szeretőjeként ábrázolta.

Hogy ezek miatt valóban bíróság elé citálták volna, nem tudjuk, de megvolt rá az esély, így joggal érezte úgy Jókai, hogy menekülnie kell. Aradon tudta meg, hogy a szabadságharc elbukott, ott tartózkodott, amikor Kossuth és a kormány lemondott, valamint amikor Görgei és a tisztikar a fegyverletétel mellett döntött. Felesége épp Gyulán volt, így elhatározta, hogy eljut hozzá. Augusztus 12-én, egy nappal a világosi – pontosabban szőllősi – fegyverletétel előtt még Arad utcáin bolyongott, amikor megállt mellette egy kocsi. A bakról egy parasztgúnyába öltözött férfi szólt oda neki: „Gyere, ülj fel, Jókai!” Az író a kocsisban felismerte Rákóczy Jánost, Kossuth titkárát, aki elvitte Gyulára. Ott találkozott a feleségével, valamint a Nemzeti Színház egy másik sztárjával, Schodelné Klein Rozáliával. Jókait és Laborfalvit Rákóczy egy eldugott helyre, a Bükkben található Tardonára vitte, ahol a Nemzeti Színház komikusának, Telepi Györgynek a sógornője, Csányi Benjáminné élt. A család örömmel fogadta be a bujdosó írót és feleségét, bár utóbbi csak pár napig maradt férjével, augusztus végéhez közeledve Pestre utazott. Ezután levélben tartották a kapcsolatot, így jutottak el hírek Jókaihoz.

Laborfalvi szeptember elején arról értesítette férjét, hogy Ferenc József a hírek szerint „nemsokára kimondja a közbocsánatot”, az egyetlen probléma az, hogy Klapka nem adja fel Komáromot. Jókai ekkor még nem mert Pestre utazni, mert azzal ijesztgették, hogy „így a muszka meg úgy a német” – fogalmazott egy levélben. Ezt követően egy rövid ideig nem váltottak üzenetet, a következő levélben azonban Róza értesítette, hogy több politikust és tisztet is kivégeztek, ezért maradjon csak ott, ahol van. November elején aztán tudatta férjével, hogy a megtorlásnak vége szakadt, több száz foglyot engedtek szabadon. Ennek ellenére az író rejtekén maradt, csak december 24-én hagyta maga mögött Tardonát. A helyi református lelkész, Rácz Endre „a jegyző távollétében” kiállított számára Kovács János néven egy útlevelet. Pestre utazott, ahol továbbra sem sokat mutatkozott. A helyzetet a következő év elején már biztonságosabbnak érezte, ekkor Sajó álnéven novellákat jelentetett meg a szabadságharcról a Magyar Emléklapok című történeti és szépirodalmi közlönyben, amelybe többek között Arany János A…, Tompa Mihály pedig T… álnéven írt.

Ha így történt az eset, akkor mégis hogyan terjedt el az a történet, hogy Komáromban jutott menlevélhez Jókai? – vetődik fel a kérdés. Az író először egy testvérének, Jókay Károlynak szóló, 1855-ös levelében tesz említést arról, hogy „egy nőm által szerzett komáromi kapitulácionális geleitschein védelme alatt” tudott hazajutni a szabadságharc bukása után. Azért magyarázta mindezt bátyjának, mert az kétszáz pengő forintot követelt rajta, ő viszont azzal felelt, hogy nem volt keresete, és úszott az adósságban. A már említett Politikai divatok című művében színezte ki először a történetet, majd egy levélben ismét más formában emlékezik meg az eseménysorról: „egy egyszerű katonának (Szathmárynak hívták, Szigligeti fivére) eszébe jutott, hogy beírassa nevemet – mint honvéd­tisztét – a komáromi kapitulánsok lajstromába, majd elvitte a részemre kiállított menlevelet feleségemnek, és ennek a papírdarabkának a révén megmenekültem, és veszély nélkül visszatérhettem Pestre.”

Ezt a verziót erősíti meg a forradalom alatt írt műveit tartalmazó kötet utószavában és későbbi írásaiban is. A történet bekerült unokahúga, Váli Mari emlékirataiba, valamint Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című művébe is. Utóbbi azzal indokolja az író további bujkálását, hogy a besorozástól nem védte meg a menlevél. „Az ellen, hogy be ne sorozzák az osztrák hadseregbe közkatonának, éppen nem oltalmazta. Azonfelül híre járt, hogy harminckét író van a kivégzendők lajstromán a vértörvényszék előtt, s ezek közt Jókai is.” Egy másik változatban, amelyet Jókay Károly lánya, Jolán jegyzett le, Laborfalvi Róza testvére együtt szolgált a már említett Szathmáry Imre nevű katonával, s ő megszerezte a feleségnek a „geleitscheint”, amit Rácz Endre, a helyi pap állított ki Kovács János névre. A legfőbb probléma ezekkel a leírásokkal, hogy Szathmáry Imre nevű katona nem szolgált a honvédségben. Ezzel szemben a már említett Szigligetinek két testvére – András és Vendel – valóban katona volt. Közülük azonban egyik sem szolgálhatott együtt Laborfalvi testvérével, aki egyébként Jókai szerint meghalt a szeged–szőregi csatában. Jókay Jolán erre máshogy emlékszik, szerinte súlyosan megsebesült, és már csak árnyéka volt önmagának.

További kérdés, hogy ha Klapka tényleg tiszti rangra emelte Jókait, hogy menlevelet kaphasson, akkor miért nem találjuk az író nevét a várőrség névsorában. A Politikai divatok pedig bizonyítja, hogy Jókai eleinte nem is tudta, hogyan nézett ki egy geleitschein, hiszen nem kellett rajta személyleírást adni, így vágást csináltatnia, illetve a koráról hazudnia is felesleges lett volna Juditnak. Ami a miérteket illeti, Jókai feltehetően a házasságát akarta elfogadtatni azzal, hogy feleségét hősként ábrázolta. Frigyüket ugyanis a család és a barátok mebotránkozása és társadalmi elutasítottság övezte. A református Jókai famíliát főként a felekezeti különbségek zavarták, hiszen a színésznő székely katolikus családból származott. Labor­falvi felemelése mellett ezzel a történettel Jókai meg­dicsérte Klapkát is, és nem utolsósorban elérte, hogy neve elválaszthatatlan lett szülővárosától, Komáromtól.

A cikk Hermann Róbert kutatásai alapján készült. A témáról itt olvashat bővebben:  

https://acta.bibl.u-szeged.hu/49900/1/aetas_2017_002_016-036.pdf

Fotó: Vataščin Péter, Új Szó, Fortepan