„Ez a május eleje 1990-ben fölért egy igazi szerelemmel, olyan boldog voltam. Lakásom 45 négyzetméteres, az előszobából nyílik a konyha, odébb a kényelmes fürdőszoba és ez a számomra hatalmas szoba. Járkáltam benne, hogy mit hová tegyek, hol mi kellene, olyan szokatlan volt ez az összevissza járkálás és kényelem, hogy kezdtem arra ébredni, hogy ember vagyok” – idézi Grexa Izabella történész a Máltai Tanulmányokban megjelent cikkében Király Erzsébet visszaemlékezését. Fennmaradt írásai igen érdekes perspektívában láttatják a szocialista idők lakáselosztási rendszerét, és azt, milyen érzelmi hullámvasúton utaztak, utaznak mai napig azok, akik hosszú távon bizonytalanságban élnek, nem tudják, lesz-e hol lakniuk.
A Máltai Tanulmányok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóiratának 2024-es első, Ház, lakás, otthon című lapszámában a mindennapi lakhatási kihívásokkal foglalkoznak. A kötet áprilisi bemutatóján három szerzővel beszélgetett Szegfalvi Zsolt moderátor, a Habitat for Humanity ügyvezető igazgatója, így más és más nézőpontból ismerhettük meg a múlt- és jelenbéli lakhatási nehézségeket. A már említett cikkíró, Grexa Izabella mellett Lutár Balázst, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat által létrehozott MR Közösségi Lakásalap NKft. ügyvezető igazgatóját, és Lendvai-Frikkel Attilát, a VESZOL Veszprémi Közösségi Lakásügynökség NKft. vezetőjét ismerhette meg a közönség.
Grexa esettanulmányából a Kádár-korszakban élő nők lakhatási kérdéseit mutatta be egy marginális helyzetben élő nő problémáin keresztül. Király egy árvaként felnövő, kevés érdekérvényesítő képességgel rendelkező, kétszeresen elvált, gyermektelen gyári munkás volt – életének jelentős részét végigkísérte a lakhatási nehézség.
Akkoriban a leginkább rászorulók – magánzók, gyereket egyedül nevelők, nyugdíjasok stb. – lakáshoz jutására csekély esély volt, mert a lakásokelosztásnál olyan normatív szempontokat vettek figyelembe, amelyek a családalapító munkásoknak, a fiatal házasoknak és a nagycsaládosoknak kedveztek. Ezzel párhuzamosan 1969-re a szegény családok 46,7 százalékában nő volt a családfenntartó, és tudvalevő az is, hogy a szocialista tömbön belül hazánkban voltak a legnagyobb mértékben elszegényedve a nők a férfiakhoz képest. Király 1978-ban adta be kérelmét a hetedik kerületi tanácshoz, és tíz évvel később, 1988-ban jutott hozzá egy belvárosi szükséglakáshoz. A történész szerint összességében értékelendő, hogy az egykori rendszerben sok új otthon épült, ugyanakkor fontos tanulni a múltbéli hibákból és nagyobb figyelmet kell fordítani a rászorulókra, periférián élőkre.
A múlt században több mint kétmillió fő küzdött lakhatási kihívásokkal, és e létszám mai napig nem változott sokat – emelte ki Szegfalvi Zsolt moderátor a lapbemutató kerekasztal-beszélgetésen, ahol napjaink nehézségeiről és a lehetséges megoldási módokról is szót ejtettek.
Lendvai-Frikkel Attila elmondta, miképp indult 2016-ban Veszprémben a VESZOL, az önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat közös projektjeként: céljuk az volt, hogy a lakhatási nehézséggel küzdők szociális segítséget is kapjanak, ne csak egy fedelet a fejük fölé. A Veszprémi Közösségi Lakásügynökség NKft. átvette az önkormányzati piaci bérlakások, a szociális bérlakások és a Máltai Szeretetszolgálat ingatlanjait a térségben, és igyekeznek személyre szabottan segíteni a rászorulókon. Így hosszú távon biztosítani lehet, hogy a lakás fenntartását, karbantartását kitanulja az érintett, és ne csak adósságokat halmozzon annak érdekében, hogy egy-egy aktuális problémát megoldjon.
Az is lényeges, hogy minél többen megjegyezzék: a lakhatásra fordított összeg nem haladhatja meg a bevételek 40 százalékát, különben veszélybe kerül a megélhetés. Az eddigi Veszprém vármegyei tapasztalat azt mutatja, hogy a lakhatást segítő rendszer a korábbinál rugalmasabban tud működni, nagy jövője lehet az egyházi-szociális, illetve önkormányzati együttműködéseknek. „Fontos a lakhatásról beszélni, mert nem lehet Magyarországon mindenkinek magántulajdona. Elindult egy párbeszéd, amit folytatni kell, akár konferenciákkal, akár támogatási lehetőségek megoldásával” – összegezte a szakember.
A jelenkori segítés más módját mutatja be Lutár Balázs Ádám A lakás alap! Kríziskezeléstől a megfizethető lakhatásig című tanulmányában. Ő az MR Közösségi Lakásalap NKft. ügyvezető igazgatójaként széles ügyfélkörrel dolgozott már, szervezetük célja, hogy a lakhatási válságba került családokat segítséget, fenntartható lakhatást biztosítsanak és ezzel a hosszútávú biztonságérzet kialakulását támogassák. Jelenleg átlagos 17 ezer forintot kell fizetni egy családnak azért, hogy lakáshoz jusson náluk.
Ugyanakkor – ahogyan a szerző megfogalmazta – „a társadalom egy része nincs felkészülve arra a felelősségre és teherviselésre, amely egy ingatlan tulajdonjogának megszerzésével együtt jár. Ennek elsajátítása is a szocializációs folyamat része”.
Az edukáció során szóba kerülhet például az, hogy miben más a kertes ház és a lakóház szabályrendszere, hogyan lehet egyik vagy másik közegben tudatos energiafelhasználóvá válni, miképp lehet felismerni, hogy probléma adódik az otthonnal stb. Ugyanakkor sosem felejthetjük el, milyen erős szorongás, mennyi testi-lelki energia szabadulhat fel egy emberben, egy családban, ha lakhatása biztosított – ez az energia pedig megmutatkozhat a munka világában, a gyereknevelésben és az élet megannyi más területén.
„A magyar társadalom sem döntötte még el, hogy a lakhatás közügy vagy magánügy. Ha közügy, akkor elvárjuk az államtól, hogy segítsen a szükségen lévőkön, ha viszont magánügy, akkor azt várjuk el, mindenki oldja meg maga, de így pont a legszükségesebbek maradnak segítség nélkül” – emelte ki zárásul a beszélgetés moderátora, felhívva a figyelmet arra, mennyire fontos lenne minél többet tanulni, beszélni, közösen gondolkodni a lakhatási kérdésekről. Ha érintettek vagyunk, azért, ha pedig az a kiváltság a miénk, hogy biztonságban élünk, éppen azért.
Képek: Kovács Bence / Máltai Szeretetszolgálat