A kecskelábakon álló festett sparhelt elfér a tenyeremen. Van rajta pici serpenyő, benne két tükörtojás, lent apró zsírosbödön, még fásláda is. A ládában a fatuskók kicsire tördelt gallyak, a gyújtós régi újságpapír fecni.
Nemcsak az apró tárgyakat figyelem, de magamat is. Már régen kinőttem a babaházas korszakból, akkor mire ez az ujjongó lelkesedés? Nagy Andrea azt mondja, azok értékelik az alkotásait, akik megőrizték magukban a gyereket, és szeretnek játszani. Helyben vagyunk. Az is közelebb visz a megoldáshoz, amikor megemlíti, hogy követői kilencvenhét százalékban nők. Hát persze! A tegolák, ezek a miniatűr cserépházikók és enteriőrök leginkább babaházakra emlékeztetnek, azokkal meg többnyire lányok játszanak. Be- és átrendezik, igazgatják, megtöltik lakókkal, közben megtanulják otthonossá tenni a teret és a világot. (Az érzéketlenebb férfiak meg azt mondják az ilyesmire: porfogó.)
Hogy mi a tegola? Kúpcserép. Festve, fúrva, ragasztva, berendezve, átlényegítve. Lehet belőle világítótornyot, behavazott erdei házikót, santorini éttermet, velencei palotát vagy akár falusi templomot varázsolni.
Bár a varázslás nem a legjobb szó arra a tevékenységre, amihez sok-sok munkaóra, ezernyi nyersanyag, jó néhány eszköz, csúcsra járatott fantázia és számtalan letört köröm kell. A kúpcserepeket Olaszországban kezdték erre használni, Andrea évekkel ezelőtt látott erről egy cikket a Praktika magazinban. Akkor próbálta ki, és rájött, hogy a magyar kúpcserép még az olasznál is jobb, mert öblösebb, jobban hasonlít egy házikóra, így jobban „berendezhetőbb”.
Egy, csak egy tegola – ennyit találtunk Nagy Andrea dunaharaszti műhelyében, a Tegolandiában, a tegolák ugyanis megrendelésre készülnek, és akié kész, az már viszi is, hiszen előfordul, hogy hónapokig várt rá.
„Ez egy nyári konyha” – mutatja a majdnem kész darabot, amelyiknek a falán még kis falvédő is van: „Kicsiny falum, ott születtem én” – ez áll rajta. Halványzöld nagymamakredenc a falnál, asztalka, kosár, lámpa – világít! –, a falra még dísztányér is kerül.
Vendéglátónk nem olyan rég még optikus volt, de mert kislánykora óta szeretett alkotni, és szinte minden technikával megismerkedett, élete egy pontján azt érezte, engednie kell az alkotási vágynak, és elővette a festővásznat.
„Annyira erős volt az érzés, hogy eldöntöttem, pályát módosítok, és elmentem egy kétéves festőiskolába. A fiam és a lányom már felnőtt, a férjem támogatott, úgy éreztem, eljött az én időm. Csakhogy ezután jött a covid. Gondoltam, akkor ez ennyi volt, most bezárulnak a kapuk. Feltettem ugyan én is a képeimet a Vegyél hazait! Facebook-csoportba, de láttam, hogy azért vannak ott az enyéimnél jobb festmények. Akkor az érdekesség kedvéért feltettem a tegoláim fotóit is, amiket úgy tíz éve készítettem. Amikor a Praktika magazinban láttam, hogy van ilyen, megcsináltam néhányat ajándékba, egyet-kettőt kérésre. Hogy mi történt? A tegolák felrobbantották az oldalt!
Nem akartam hinni a szememnek, amikor ötezer lájk érkezett a képekre, és napokon át csak válaszoltam a kérdésekre.”
Az emberek, akik körül bezárult a világ, mind tegolát akartak. Görögöt, velenceit, tengerpartit, hegyvidékit.
„Nekiálltam újra, illetve nekiálltunk, mert a férjem sokat segített. Ő éttermeknél lát el a rendszergazda-feladatokat, vagyis a járvány alatt nemigen volt munkája. Együtt dolgoztunk és együtt gondolkodtunk. Más házaspárokat megviselt az az időszak, nekünk csodás volt. Ma is sok technológiai megoldás a férjemé, például amikor azzal álltam elő, hogy világíthatna is a tegola. Ő az, aki fúr, kiéget, világítást szerel be, ablakot vág, és amióta vettünk egy 3D nyomtatót, ahhoz is ő tervez. Megcsinálok én mindent gyurmából, de úgy egyszerűbb. Apró hajkefe a tündérház fésülködőasztalára, kilincs, olvasófotel, gázpalack– ezek már többnyire nyomtatóval készülnek. De ezeket is én festem meg, néha nagyító alatt.”
Volt időszak, amikor egy egész évet kellett várni a megrendelt darabra, és most sem kapja meg senki azonnal. Minden tegola egyedi, csupa ötlet, apró problémamegoldás az egész. Fénykép még nincs róla, mert titkos, de készült egy Harry Potter-es tegola is, annál a repülő gyertyák jelentették a legnagyobb kihívást.
Azt még csak el tudom képzelni, miből és hogyan készül az apró szék, a pad vagy a létra, de van itt pálmafa, napernyő, kandalló, szélmalom, kerekes kút. Szerintem egy tegolakészítő az egész világot apró elemekre bontja, mindenben meglátja, mire lehetne felhasználni. Itt van például a tojáshéj.
„Összetöröm, felragasztom, lefestem, így készül a kőburkolat. A papír tojástartóból mészkő burkolat és tetőcserép lesz, és egy foltos bambusz tányéralátétből is én még annyi mindent tudok csinálni! Hajópadlót, zsalugátert, bútorokat, ablakkeretet. A tegolákban azt is szeretik az emberek, hogy rengeteg újrahasznosított anyag van bennük. Gyűjtöm a textileket is, lesz belőlük ágynemű, függöny, abrosz, árnyékoló. Gyűjtöm a fakérget, a kavicsokat, a bogyókat. Itt az asztalon ez a pirosra festett paprika is a rétről való. Az egyik fa apró termése, megszárítva, lefestve.”
A teáskanna ékszerre való fityegő, a könyvek a polcon egy régi karkötő darabjai (készül igazi papírból is), a kilincs egy faládikó zsanérja, a lábas pedig fémkupak kabátgomb fedővel. A pici sparhelt kartonból készült, néhány bútor balsafából, és sok minden olyasmiből, amit nem kötünk a lehetséges konkurencia orrára. Majdnem mindenre rákérdezek, csak utólag, a fotóalbum nézegetésekor feszít a kérdés: de miből lehet a bogrács?! Andrea műhelyében fiókok, polcok, üvegcsék, ecsetek és egy több mint százéves Singer varrógép. És Mikey, a nagyon hűséges eb, aki jóval nyugodtabb és kiszámíthatóbb, mint névadója, Michael Jackson, viszont ugyanúgy fekete-fehér.
Tegolandiában egy idő óta makettek is készülnek. Egy háromszintes villa tulajdonosai azzal keresték meg, készítse el kicsiben a házukat olyannak, amilyen a felújítás után lesz. A tervrajzokat is átadták és minden egyéb információt. Így a felújított házban lesz egy másik, egy körüljárható, kisebb is.
„Többen kérnek »nagymamaházat«, ahol felnőttek, ami a szívüknek fontos. Néha úgy érzem, azért a boldogságért csinálom ezt az egészet, amit látok, amikor átadom a kész munkát. Csodálatos, ahogy az emberek fogadják, köszönik, amennyire örülnek nekik. Volt egy öreg ház, kaptam róla régi papírképeket, az alapján készült a makett. Eredeti színben, a falon az unokák képeivel, kerítéssel, szőlőtőkékkel az udvaron. Készítettem róla egy videót is, a végén ott van a nagymama képe, aki akkor már nem élt.”
A makett olyan, mint az eredeti, de a tegola csupa fantázia.
„Sokan kérdezik, szoktam-e terveket készíteni a munkák előtt, de nem. Menet közben találom ki a dolgokat, olyan is van, hogy megálmodom, és azzal kelek fel, hogy akkor ezt most azonnal! És az is előfordul, hogy elakadok valamivel. Akkor félreteszem, egy időre másba kezdek. Azt szokták mondani, hogy ha olyan a munkád, amit imádsz, akkor soha többé nem kell dolgoznod. Én pontosan így vagyok. A sors terelt rá erre az útra, megérkeztem ide, a helyemen vagyok.”
