„Megérkezett a köpenyem, nagyon tetszik. Tartós, fekete, nagyon meleg, vastag szövetből van, és csinosan van beszegve.”
A levelek írója, Mary Elizabeth Stevens gyakran és örömmel számolt be ruhatára gyarapodásáról, átalakulásáról édesanyjának és húgának. A két angol hölgy akkor már jó ideje a franciaországi Dunkerque-ben élt, onnan figyelték aggodalommal, hogyan boldogul a húszesztendős Mary a messzi és ismeretlen Magyarországon.
A fiatal angol nő az egyik legjelentősebb magyar arisztokrata családnál teljesített először társalkodónői, majd nevelőnői szolgálatot. Konkrétan az Andrássyaknál. Az erről az időszakról írt, 1864 és 1869 közötti levelei nemcsak szórakoztatók, de történészek számára forrásként is használhatóak. Ezért is volt nagy visszhangja, amikor néhány évvel az angliai megjelenés után, 2007-ben nálunk is kiadták a levélgyűjteményt. Mary ugyanis a kiegyezésben nagy szerepet vállaló gróf Andrássy Gyula otthonában élt, velük együtt vándorolt Tiszadob, Tőketerebes és Pest között, szemtanúja volt a koronázásnak is. 1867 novemberében leírt egy esetet, amikor Ferenc József minden bejelentés nélkül, tábornoki egyenruhában átsétált az uralkodói székhelyről a Sándor-palotába – ott élt az Andrássy-család –, de nem találta otthon a grófnét. Lett nagy zűrzavar, mert a kapus, aki tudta, hogy háromszor kell csengetnie, ha a kapun a gróf vagy a grófné lép be, nem tudta eldönteni, hány csengetés dukál a császárnak. Így az uralkodó a személyzet dadogásából hámozta ki, hogy bizony senkit sem talál otthon.
Mary józan tárgyilagossággal írta le a koronázási ünnepségeket, a résztvevők ruháit, hasonló alapossággal a karlsbadi fürdőéletet és a magyar falvak életét. Elfogultság nélkül avat be minket az Andrássyak és környezetük hétköznapjaiba is.
Mindenféle szépítés nélkül jellemzi a családot, de úgy tűnik, szépítésre nincs is szükség. Egy közvetlen, befogadó, barátságos és nyitott família képe bontakozik ki a levelekből, ahol nem nagy szenzáció, ha Andrássy Gyula felesége, Kendeffy Katinka elfogad a birtokon egy lakodalomba szóló meghívást, vagy beáll csárdást táncolni a falubeliek közé, és erre biztatja az angol misst is. (Akit annyira azért nem kell biztatni.)
Maryt társaságba, bálba viszik, mindenki örömmel fogadja, nincs gőg, lenézés, a társadalmi különbségek érzékeltetése.
A fiatal angol lány neveltjei Tivadar, Gyula – akit mindenki csak Ducinak hív – és Ilona. Ha kicsit előreszaladunk az időben, eláruljuk, hogy Tivadar és Zichy Eleonóra házasságából született a négy legendásan szép Andrássy-lány: Ilona, Borbála, Katinka és Klára. (Katinka lett később Károlyi Mihály felesége.) Andrássy Tivadar korai halála után az özvegy a sógorához, Andrássy Gyulához ment nőül, akit akkor már Duci bácsinak hívtak a családban, és aki több tárcát is vitt a Monarchia felbomlása előtti években. Ám a levelek írásakor még mindhárom gyerek kicsi, és bár akad velük némi gond, különösebb probléma nincs egyikkel sem.
A magyar arisztokraták körében Széchenyi angliai utazásai hatására jelentek meg az angol nevelőnők, addig jobbára franciára és németre kapatták a gyerekeket. Ám a gróf anglomániája és a szigetországból érkező újdonságok megtették a hatásukat: egyre több nemesi család keresett misst a gyerekei mellé. Mary ráadásul zongorázni is tudott, így zeneórákat is adott a grófi csemetéknek, és a grófné angoltudását is csiszolgatta.
Mary Elizabeth Stevens nyilvánvalóan igen jól érezte magát Magyarországon. Minden kastélyban szép szobát és sok szabadidőt kapott, nagyokat sétált, sokat olvasott, és mindenre kíváncsian szemlélte a környezetét.
A Tisza a legkanyargóbb folyó, írta édesanyjának, és beszámolt arról is, amikor erre a kanyargó folyóra a gróf kis fürdőkabint építtetett, hogy a hölgyek a szúnyogoktól – és a kíváncsi szemektől – védve merülhessenek a vízbe a kánikulai napokon. Mary szívesen kézimunkázott, és nagy kedvvel készített Ilona babáinak egy komplett babakelengyét. Ennél jobban már csak saját ruhái érdekelték. Ingvállak, kalapdíszítés, nyakkendőhímzés, ruhaderék-igazítás – ezekben is nagy kedve telt, különösen, ha sikerült valamin spórolnia. Meglepően keményen alkudozott a fizetésén is, és meg is kapta, amit kért. Ázsióját emelte, hogy unokatestvére lett Ferenc József Gizella nevű lányának nevelőnője.
A levelekből nem, de az utószóból kiderül, hogy Mary öt év után visszatért hazájába, 1871-ben férjhez ment, és öt gyermeke született. Egyik dédunokája találta meg a leveleit a padláson, és szerencsére elég értékesnek találta őket, hogy felkeressen velük egy kiadót.
„A grófnő egyáltalán nem úgy tekint rám, mint egy idegenre, talán mert annyi mindenben azonos a véleményünk, és a magánügyeiről is a legnagyobb őszinteséggel beszél velem. Nemigen találhatnék még egy helyet, ahol annyi szabadságom volna, mint itt, és ahol ilyen kevéssé avatkoznának a dolgaimba. Reggel nyolckor lemegyek a gyerekszobába, majd Ilonával maradok fél tizenegyig. Ezzel vége is a délelőtti munkámnak. Ebéd után egy óra hosszat tanítom Tivadart, és este együtt sétálunk; néha nagy ritkán tanítom a grófnét is, ott vannak azután a kellemes esti felolvasások és: voilà tout! (Ennyi az egész!) Vannak ezenkívül még egyéb nehéz feladataim is! Én készítem el a teát, én nyújtom át a teát és cukrot a grófnak és a grófnőnek, én húzom fel az órákat, rendezem az újságokat, elrakom a kiolvasott régieket. Én vagyok az angol könyvek könyvtárosa és az irodalmi részleg felügyelője, és én végzem azokat az apró szalonbeli feladatokat, amelyeket a grófné magára vállal, majd rendszerint elfelejt megcsinálni. Az ember itt mindenfélét csinálhat, és senki nem hívja érte ügyetlennek vagy gyakorlatlannak, hála az égnek! Ugyanakkor ott él bennem a jó érzés, hogy hasznossá teszem magam a ház körül.”
(Terebes, 1865. július 16.)
