December 13-a Szent Lúcia emléknapja, ám az ókeresztény szűz legendája csak nagyon kis mértékben hatott a jeles naphoz kötődő hiedelmekre. A Legenda aureából megtudjuk, hogy a szép, nemes lelkű lány édesanyja gyógyulásáért könyörgött Szent Ágota sírjánál, mikor álomba merült. Álmában a szent megjelent előtte, és megígérte, hogy édesanyja meggyógyul. Így is történt,
Lúcia pedig megkérte anyját, hogy ne adja férjhez, mert neki már van vőlegénye, Jézus Krisztus.
A jegyruha árát és az örökségét szétosztotta a szegények között. Pogány jegyese azonban feljelentette a fejedelemnél, aki a bálványok előtti áldozatra akarta kényszeríteni. A lány megtagadta azt, a fejedelem el akarta hurcoltatni, de sem emberekkel, sem állatokkal nem tudta a helyéről kimozdítani. Mikor meg akarták égetni, Jézus a tűztől is megoltalmazta, végül tőrt döftek a torkába, de még be tudta fejezni az imádságot.
Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában leírja, hogy a Luca-nap dologtiltó hagyományát az elnépiesedett legendával úgy magyarázták, hogy
Luca szemét tűvel szurkálták ki, ezért nem szabad az ünnepén varrni. Luca már a középkorban a szemfájósok védőszentjévé vált.
Neve a fényesség jelentésű lux szóból származik, december 13-a pedig a Gergely-naptár életbe lépése előtt az év legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja volt. Ezt idézi meg a mondás: „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.”
„Ez az archaikus néphagyományban, amely a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számon tartja és szimbolikus-mágikus összefüggésekben is szemléli, igen jelentős időpont. Ebből érthető tehát, hogy Luca napja méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is” – olvashatjuk az Ünnepi kalendáriumban.
A naphoz kapcsolódó praktikákról úgy tartották, az egész új évre hatással lesznek.
Bálint Sándor a mágikus és szakrális hagyomány jellegzetes összefonódásaként mutat rá arra a szokásra, amellyel megjegyzik, hogy Luca napja a hét melyik napjára esett, hogy a gazdaasszony az év során minden héten aznap imádkozzon az aprójószág szaporaságáért, megmaradásáért.
Elődeink úgy vélték, hogy amikor a leghosszabbak az éjszakák, a gonoszok és a bűbájosok kihasználják a rendelkezésükre álló hosszan tartó sötétséget, hogy megrontsák az embereket. Ez a hiedelem okozta, hogy a tisztelt szent Lúcia alakja mellett a néptudatban kialakult boszorkányszerű, rontó nőalak, akit Luccának vagy lucaasszonynak neveztek.
Luca napján termékenységvarázslást, házasság-, halál- és időjárásjóslást egyaránt végeztek, és ez a nap volt a legalkalmasabb a lucaszék készítésére. Katalin és Borbála napjához hasonlóan zöld ágat tettek vízbe, hogy karácsonyra kizöldüljön, jelezve, hogy férjhez megy az eladó lány. Jósoltak a gombócba főzött nevet tartalmazó cédulákból is.
A lucabúza elvetésének a szokása ősi természetvarázslásból eredhet.
A Luca napján csíráztatott és karácsonyra kizöldült búzaszemek szárából következtettek a következő évi termésre, és rontásűzésre, egészségvarázslásra is használták.
A Luca-napi szokások közé tartozott a haláljóslást szolgáló lucapogácsa készítése. Minden családtagnak készítettek egyet különböző tollakkal megjelölve, és akié elégett sütés közben, arról azt jósolták, hogy hamar meg fog halni.
A jószágra nézve azonban szerencsét is hozhatott a lucapogácsa: ércpénzt sütöttek bele, amit aztán beletettek az állatok eledelébe, hogy jó egészséget hozzon nekik.
Az Ünnepi kalendáriumban a lucapogácsának olyan szerepéről is olvashatunk, amely szerint „a család élő és elhalt tagjait a lakoma kultikus közösségében fogta össze. Az esztendő leghosszabb éjszakája nemcsak a gonoszok, hanem a halottak ideje is, kik ilyenkor hazatérnek a családba. Illendően kell őket fogadni”.
Női munkatilalom volt aznap, amihez olyan hiedelmek kötődtek, hogy azért nem szabad aznap fonni vagy varrni, mert bevarrnák a tyúkok fenekét. Tilos volt a mosás, lúgozás és a kenyérsütés is. A napot viszont alkalmasnak tartották a tollfosztásra és általánosságban mindenfajta fejtő- és bontómunkára. Az olyan mágikus praktikákkal, mint például a Luca-napi kotyolás a tyúkok szaporaságát, a tojáshozam növekedését igyekeztek elősegíteni.
Luca napját gonoszjáró napnak tartották, ezért fokhagymával, keresztrajzolásával, hamuszórással, söprűk eldugásával védekeztek a boszorkányok rontása ellen. Tiltották a kölcsönadást, mert attól tartottak, hogy az a tárgy végül a boszorkány kezére kerül, és így bajt hoz a házra. A Luca-napi kísértetet lucadisznónak is nevezték, és a gyermekeket ijesztgették vele.
Szokás volt e napon az alakoskodás is. Legények és lányok fehérbe öltöztek, és az arcukat is belisztezték. Volt, ahol „luccának” öltöztek, bekormozták magukat, és lucatökkel jártak körbe. A legények olyan tréfákat is kieszeltek, mint hogy a lányos házaknál szétszerelték a szekeret, felvitték a háztetőre, majd ott összeszerelték.
Dömötör Tekla Magyar néprajzában arról olvashatunk, hogyan jósoltak az első látogatóból a várható állatszaporulatra: „Ha Luca reggelén férfi jár nálunk, akkor a szaporodás bika lesz, s ha nő jár leghamarább nálunk, akkor a szaporodás ünő lesz. Luca nap reggelén, mikor felkelünk, mindig várjuk, hogy ki jő leghamarább nálunk. Hogy a báránykák nyőstények lesznek, s a borjúcskák ünőcskék lesznek, vaj bikák lesznek.”
A női munkatilalmat azzal is magyarázták, hogy ez biztosítja, hogy a tyúkok termékenyek legyenek, akkor lettek ugyanis jó kotlók, ha Luca napján a gazdaasszony egész nap ült vagy feküdt.
A Luca-napi kotyolás során a fiúgyerekek házról házra jártak, szalmára térdeltek, és elmondták termékenységvarázsló mágikus szövegüket.
Ezután a gazdasszony a tyúkok alá vitte a szalmát, a lucázók pedig adományt kaptak. A kotyolást, lucázást azért a fiúk végezték, mert ezen a napon a vendégségbe érkező fiú szerencsét hozott, a lány pedig szerencsétlenséget.
Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában olvashatjuk, hogy mivel a liturgikus naptár szerint a napforduló karácsony éjszakáján következik be, és az év fordulóját régen ekkor ünnepelték, a nép mélyen átélte a Luca-naptól karácsonyig terjedő utolsó tizenkét nap jelentőségét. Ezzel függ össze, hogy számos olyan jós- vagy varázslóeszköz volt, amelyet Luca napjától karácsonyig kellett készíteni. Lucasugárnak a karácsonyig megfont ostort nevezték. Ezt az időszakot időjárásjósló praktikákra is alkalmasnak tartották.
Lucakalendáriummal a Luca-nap és a karácsony közötti napok időjárásából jósoltak az elkövetkező tizenkét hónap időjárására. A hagymakalendárium tizenkét besózott hagymalevelet jelentett, amelyek nedvességtartalma alapján igyekeztek megjósolni, hogy a következő évben melyik hónapok lesznek csapadékosak, és melyek szárazak.
A lucaszék is e napokban készült, úgy tartották, hogy ha készítője a templomban rááll, meglátja, ki a boszorkány. A hiedelem szerint ugyanis a boszorkányoknak szarvuk volt, de azt csak a lucaszékről lehet látni. Ugyanezt a célt szolgálta a lucaing, amelyet szintén e tizenkét nap során készítettek, és viselője az éjféli misén képessé vált felismerni a boszorkányokat. Luca napján kezdték el a betlehemezést is, amely karácsonyig vagy vízkeresztig tartott.
Kiemelt fotó: Népszokás – Luca-nap Bajnán Fotó: MTI/Fényes Tamás
