Az ajtón belépve hatalmas zsibongás fogad: a babakocsikkal és hordozókkal szegélyezett előtérben kisgyerekek szaladgálnak, miközben szüleik próbálják rávenni őket az öltözésre és az indulásra. A kávézó-játszószobában néhány anyuka a legnagyobb nyugalommal fogyasztja jól megérdemelt lattéját, miközben a kicsik a játszósarokban ügyködnek. A könyvesboltrészlegen a rohangáló apróságok között szülő-gyerek párosok olvasnak elmélyülten. Kívülről óriásinak tűnik a káosz, de ez itt bent valahogy senkit sem zavar. A Maminti Kuckót ugyanis pont azért hozták létre, hogy legyen egy hely, ahol a szülőknek nem kell rosszalló pillantásoktól tartaniuk, ha egyévesük épp hangos kiabálásba kezd.
Keresztesi Andrea, a Maminti megálmodója kislánya születése után döbbent rá, hogy nem sok olyan hely van a városban, ahová egy kisgyermekkel együtt ki tudna mozdulni: „Pár helyen szerveztek csak gyerekprogramokat, de ott sem volt nyugodt és marasztaló a légkör. Letudták a foglalkozást, és gyorsan tovább kellett állni, mert kezdődött a következő.”
Andrea olyan helyre vágyott, ahol a foglalkozások után a gyerekek szabadon játszhatnak, az anyukák pedig megihatnak egy kávét. Mivel ilyen hely akkor még nem létezett, vett egy nagy levegőt, és megcsinálta ő maga.
„Világéletemben multinál dolgoztam, így fogalmam sem volt, mire vállalkozom. Ha tudtam volna, lehet, hogy ma nincs ez a hely” – meséli nevetve a kezdetekről. Andrea végül nem aprózta el a megvalósítást: többfunkciós teret álmodott meg könyvesbolttal, kávézóval, játszószobával és rengeteg programmal, foglalkozással. Amikor elmesélte az ötletét ismerőseinek, a legtöbben megpróbálták lebeszélni, mondván, egy ilyen „vegyesfelvágott” soha nem lesz sikeres. Javasolták, válasszon inkább egy konkrét irányt, és amellett kötelezze el magát. Andrea azonban kitartott, és az idő is őt igazolta: az elmúlt öt év, a rengeteg pozitív visszajelzés és a sok visszatérő vendég bebizonyította, hogy a Mamintire szükség van.
Andrea egyébként szó szerint belebotlott a Keleti Károly utcai üzlethelyiségbe. „Mivel itt lakunk, mindenképpen a második kerületben gondolkodtam, de minden megfizethetetlennek tűnt. Épp egy közeli cukrászdában jártunk a barátnőmmel, amikor a kocsi felé sétálva belerúgtam egy táblába. Megfordítva láttam, hogy egy ingatlaniroda hirdetése az, leesett a kirakatról. Rögtön lecsaptam rá. Ezt a szerencsés véletlent a sors egyértelmű üzenetének éreztem. A későbbi negatív jeleket persze aztán sorra figyelmen kívül hagytam – teszi hozzá a tulajdonos, aki az utóbbiakból már a kezdet kezdetén kapott néhányat. – A nyitást követő nyáron felújították a felettünk lévő lakást. Felverték a teraszburkolatot, majd úgy hagyták egész hétvégére. Jött egy hatalmas vihar, a plafonunk pedig leszakadt. Két napig zuhogott be az eső. Az összes könyv és játék tönkrement, a biztosító és a kivitelező pedig egy fillért sem fizetett. Innen nagyon nehéz volt talpra állni.”
Andrea azonban bizakodó volt, úgy látta, egy-két évet rá kell ugyan áldozni, utána minden jó lesz. Nem így alakult:
„Amire végre láttuk, hogy van értelme csinálni, már sokan ismertek és szerettek minket, és lassan meg is térült a munkánk, jött a covid. A társam, akivel együtt indítottuk el a Mamintit, azt mondta, nem bírja tovább, kiszáll.”
Andrea azonban nem akarta elengedni a vállalkozást, elkezdett új partnert keresni. Ekkor találtak egymásra az ugyancsak közgazdász végzettségű Kellermann Ildikóval.
„Pont egy könyvesbolt-kávézó-foglalkoztató helyet szerettünk volna nyitni egy barátnőmmel. Jelentkeztünk is egy önkormányzati kiírásra, amit megnyertünk, majd három napra rá kitört a világjárvány. Nem mertünk belevágni. Ekkor láttam meg Andrea hirdetését, és úgy éreztem, egyenesen nekem szól” – meséli Ildikó, aki könyvesboltosként hivatkozik saját magára. „Igen, ez természetesen csak egy a Maminti sok funkciója közül, de számomra a legkedvesebb. Nagyon fontosnak tartjuk a túldigitalizált világban az olvasóvá nevelést. Fantasztikus dolgok vannak a gyerekkönyv-irodalomban, igyekszünk mindig beszerezni őket. Aztán ha megérkeznek, kipakolás helyett néha úgy belefeledkezünk az olvasásukba, hogy kicsit meg is áll az élet” – vallja be pironkodva.
A Maminti vezetőinek közös küldetése segíteni a pici gyerekeikkel otthon lévő anyukákat, hogy ne érezzék magukat annyira elválasztva a világtól. „Ha eljön valaki egy foglalkozásra, olyanokkal fog találkozni, akiknek hasonló korú gyereke van, és valószínűleg itt laknak a környéken. Nagyon megható, hogy milyen barátságok születnek. Egészen fel tudja tölteni az embert, hogy sokszor azért mondanak köszönetet az anyukák, hogy egyáltalán vagyunk. Megköszönik, hogy bejöhetnek ide, és mindig kapnak pár jó szót. Ez tényleg minden munkát megér” – meséli Ildikó.
A covidjárvány alatti visszaesés után most értek el oda, hogy már látják a fényt az alagút végén. „Igaz, most az infláció és az emelkedő rezsi okoz néha nehéz pillanatokat, de szerencsére egyre többen ismernek meg minket. Volt, hogy másfél nap alatt elfogytak a jegyek egy koncertre, a hozzánk járók pedig pontosan tudják, hogy azzal tehetnek a hely megmaradásáért, ha nálunk vásárolnak – számol be az egyre gyakoribb sikerekről Ildikó, de azt is hozzáteszi, hogy nem mindig könnyű feladat egy ennyire sokfunkciós helyet vezetni. – Amikor egy-egy nehezebb perióduson mentünk keresztül, mindig megkérdezte a férjem, hogy rendben, de mit csinálnál szívesebben. Mindig az volt a válaszom, hogy pont azt csinálom, amit szeretnék. Egy ponton eljutottunk oda, hogy olyan dologgal szeretnénk foglalkozni, ami valódi értéket teremt, és amivel adhatunk másoknak. Mi ezt találtuk meg a Mamintiben.”
