Jásdi István
Csopaki borász, közgazdász, üzletember, a Borászok Borásza díj birtokosa. Több könyv szerzője, írásai rendszeresen megjelennek a Mandiner hetilapban

Hogyan maradjunk mértékletesek az ivásban és miben válasszuk a mértéktelenséget?

A pannonhalmi bencések sokáig tanakodtak Szigethy Gáborral arról, mennyi lehet az egy hemina bor, amennyit Szent Benedek regulája szerint egy szerzetes naponta elfogyaszthat. Arra jutottak, hogy mindenki számára annyi, amennyit lerészegedés nélkül megihat, a szomját oltja. Amennyi nem elzárja, hanem megnyitja az érzékeit, és éppen csak annyira oldja a gátlásait, hogy alkotóereje kiteljesedhessen. „Megtalálod Istent, de nem kísért meg az ördög.” Ennyiből is világos, hogy a mérték – a hemina – nem űrmérték, hanem csak kulturálisan és fiziológiailag meghatározható, személyre szabott mennyiségű alkohol, leginkább bor. Lehet, hogy az északi németek számára sör vagy máshol akár pálinka is lehet. Nem csereszabatos. Nem váltható ki kultúrától idegen főzetekkel és párlatokkal, mert az idegen szerek hatásait nem vagyunk képesek felmérni. Szóval ne próbáljunk egyenlőségjelet tenni az Európában bevett és jól-rosszul kezelni tudott alkoholos italok és más könnyű és kemény drogok közé. Bort – mértékkel.

A mennyiséghez hasonlóan fontos kérdés a minőség. Mindannyian tudjuk, hogy „túl rövid az élet ahhoz, hogy rossz borokat igyunk”. És nyugodtan hozzátehetjük, hogy hasonló a helyzet az ételeinkkel. Mindenki ismeri a különbséget a hipermarket hűtőpultjában fonnyadozó sápadt bőrű és a kapirgálós csirke, a vizes levet eresztő főtt sonka és a száraz, zamatos parasztsonka, a távoli fóliasátrakban talaj nélkül és a kertünkben termelt, gondozott zöldségek íze között. Az íz a tartalomról árulkodik. Amikor az árakra nézünk, elrettenhetünk, de csak akkor, ha azt gondoljuk, a két paradicsom, a két sonka vagy a két bor ugyanaz. Szó sincs róla. Tehát kiegészíthetjük az előző felszólító mondatot: mértékkel, minőséget! A magasabb ár persze nem feltétlenül jelent jobb mi nőséget is. A minőséget magunknak kell felfedeznünk.
Nemcsak az egészségünk, de – a látszat ellenére –a pénztárcánk védelmében is.

A fogyasztói társadalom a mértéknélküliségre biztat. Pakold tele a bevásárlókocsit, és dobd ki a maradékot! Dobd ki a telefont, a kocsit, a mosógépet, ha ráuntál! Olyan gardróbszobád legyen, amilyet abban a hollywoodi filmben láttál. Annyi cipővel és ruhával. Akkor is, ha a legtöbbet évszámra föl sem veszed. A mérték nélküli fogyasztás több termelés, nagyobb GDP és több profit. A termelést már többnyire outsourcingolták a Távol-Keletre, de mire a termék a fogyasztóhoz kerül, pénzt keres rajta a szállító, a marketingszakértő, a kreatív, az influenszer, a reklámfilmes és a fél ország. Csakhogy a megemelkedett árakat a másik fele is kifizeti. A túlfogyasztás, a szállítás, a környezetszennyezés árát pedig olyanok is fizetik, akik semmit nem kaptak az előnyökből, és soha nem látták az árut. Más kontinensen élnek, esetleg ezen szeretnének élni a jövőben.
Semmiről nem kell lemondanunk, ha változtatunk a szokásainkon. Semmiről, ami fontos. Használati értéket vegyünk, ne brandeket! Ennyit megtehetünk a környezetünkért és a jövendő generációkért.
Unalmas az élet, ha mindenben csak a mértékletességet keressük. Vannak dolgok, amelyekben jobb,
ha mértéktelenek vagyunk. Legyünk mértéktelenek a hűségben, a szolidaritásban és a szeretetben! Legjobb, ha a közvetlen környezetünkön kezdjük. Akár a saját családunkon.

Hogy ezeket a szabályokat én magam sem mindig tartottam be? Talán közgazdász vagyok, talán borász; időnként író. Nem példakép.