Menü
Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: Muray Gábor
A premontreiek története Zsámbékon az ezerkétszázas évekre nyúlik vissza. Ma számos intézménnyel és két iskolával szolgálják a település közösségét. Az általános iskolának és a gimnáziumnak a Zichy-várkastély ad otthont. A zsámbéki falakat az építkezés szellemi-lelki motorjával, Holnapy Dénes Márton atyával jártuk körbe.
A késő tavaszi erős napsugarakat megszűri a kis tó fölé emelkedő fák terebélyes lombkoronája. Zsámbékon a keresztes nővérek egykori zárdakertje, napi sétáik helyszíne ma műemléki védettséget élvez. „Zsámbék község 1904-ben adományozta a rendnek a Zichy-kastély épületét, amelyben elemi iskolát, majd tanítóképző intézetet alapítottak” – meséli Holnapy Dénes Márton atya, a kastélyban működő Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese. 2006-ban az intézmény a premontrei kanonokrend gödöllői perjelségének fenntartása alá került, és ezzel lehetőség nyílt az épület felújítására.
AHOVA JÓ ISKOLÁBA JÁRNI
„Elsődleges szempontunk volt, hogy olyan iskolát hozzunk létre, ahova szívesen járnak a gyerekek: világos, szerethető közösségi épületet. Olyan környezetet, ahol örömmel tartózkodnak az órák idején és a tanítás után is” – magyarázza Márton atya. A zárdakertet magunk mögött hagyjuk, a dombtetőről fölénk magasodik az iskola impozáns épülete. A lépcsősor tetejére érve az intézmény tágas udvarára jutunk. „Nagy vágyunk volt, hogy az udvar közösségi tér legyen, olyan jó látni, ahogy a gyerekek birtokba veszik a szünetekben!” – mondja az igazgatóhelyettes.
Az intézményben képzőművészetet és zenét is oktatnak, ezért rendszeresen szerveznek kulturális eseményeket. Az udvar remek helyszíne a színházi előadásoknak, a zsámbéki nyári rendezvényeknek. Folyamatosan tartanak kiállításokat, Kungl György szobrász, keramikus, emeritus igazgató mint kurátor segíti a tárlatok megrendezését – egyik alkotását, a lótuszcsobogót meg is csodálhatjuk a zárdakert tavában. Most is készülnek egy kiállításra, amelyen Kalmár Pál zsámbéki festő és üvegművész alkotásait mutatják be.
Az udvarról látjuk az új, hatalmas emeleti tornatermet, amelynek üvegfalán át a diákok a romtemplomra láthatnak. „Ez a legutóbb elkészült része az iskolának – mondja az atya –, a létrejöttével nagy álmunk vált valóra: »sóhajok hídja« köti össze a kastély két szárnyát.”
Az aulába lépve olyan lenyűgöző látvány tárul elénk, hogy a színek, formák és anyagok kombinációja láttán leesik az állunk. „Azt szeretnénk, hogy akik ide járnak, vizuális élménnyel is gazdagodjanak. A szép környezet, a jól működő terek az állag megóvására ösztönöznek mindenkit” – magyarázza vendéglátóm. A felújítást közös gondolkodás előzte meg. A nyugalmazott igazgató képzőművészként elkötelezett volt az iránt, hogy a színektől a bútorokig mindent megtervezzenek, Holnapy Dénes Márton pedig építészmérnökként szakmai tudásával is részt vett a tervezésben. Az együtt gondolkodást az is megkönnyítette, hogy Kovács Zoltán építésszel, aki mentorával, Golda Jánossal tervezte az épületet, jól ismerték egymást, mivel korábban Zsámbékon a premontrei nővéreknél látta el katonai polgári szolgálatát. „Olyan funkciójú tereket alkottunk, amelyek közösségi élményt adnak, ahol együtt lehet lenni, közösen zenélni és még főzni is. Közösségi esemény az is, amikor a gyerekek reggel a tanítás kezdetére várnak, és egy kollégám zongorázik nekik.”
A kastély története az ezeregyszázas évekre nyúlik vissza. III. Béla király adományozta az udvarához tartozó francia Aynard lovagnak. A lovag udvarházat, majd a tatárjárás után kővárat építtetett a dombra. A vár később Mátyás király birtokába került, ő a fiának adományozta. 1496 nyarán László király a budai pestisjárvány elől menekülve a várkastélyba hozta magával a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket. A birtok az ezerhatszázas évek végén került a Zichy család tulajdonába. A Zichyek építtették meg a vár falainak felhasználásával az emeletes saroktornyokkal díszített kora barokk várkastélyt. Ezt az épületet bővítették újabb szárnyakkal a keresztes nővérek a 20. század első felében
A FEHÉR BARÁTOK
Márton atya egyetemi hallgatóként foglalkozott a premontreiek építészetével, így ismerte meg a rendet. Az építészeten és az őt az egyházi, szerzetesi középkori építészet felé fordító tanáron keresztül jutott el oda, hogy ha szerzetes lesz, akkor a premontrei rendet választja. „Amikor úgy éreztem, hogy az Úristen szólít engem, beállítottam a gödöllői rendházba. Fényi Ottó atya rendfőnök, aki nagyon sokat tett a szétszóratás alatt az egyre idősebb rendtársakért, és Eördög László atya, aki most már itt él, Zsámbékon, fogadtak.” Holnapy Dénes Márton 1991-ben lépett be a rendbe. Ez a rendszerváltozás utáni nagy lendület ideje volt, amikor számos rend újraéledt, és sok volt a belépő, magukat megmutató egyházi közösségek váltak a földalatti szerzetesrendekből.
A premontreiek 1220 óta jelen vannak Zsámbékon, ők építették a késő román stílusú templomot, amely mai, romos állapotában is lenyűgöző látványt nyújt. A rendalapító Szent Norbert vándorprédikátor olyan lelkipásztorkodó közösséget hozott létre, amelynek tagjai az eretnekség ellen léptek fel. Később a lelkipásztori karizma mellett a rend tanítói karaktere is megerősödött. Gödöllőn 1992-ben indították újra a gimnáziumot, Márton atya ekkor végezte el a tanári szakot a Műegyetemen. „Amikor Zsámbékra kerültem, megint a lelkipásztorkodás volt elsősorban a feladatom, aztán ahogy a napközi, a szakiskola, majd 2006-tól ez az iskola is a feladatunk lett, úgy lett újra a tanítás is.” Az általános iskola és gimnázium mellett ugyanis működik Zsámbékon egy szakiskola is – hivatalos nevén: Zsámbéki Premontrei Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium – a premontrei nővérek fenntartásában.
Ez az épület is különleges kivitelezésű, Kalmár László, Turányi Gábor tanítványa tervezte. Az intézmény olyan fiataloknak kínál menedéket és lehetőséget, akik különben elkallódnának. Itt három év alatt többek között asztalosnak, kőművesnek, szakácsnak vagy pincérnek tanulhatnak, és öt év alatt az érettségiig is eljuthatnak, informatikai vagy vendéglátóipari technikusi minősítést szerezhetnek. „Követjük a gyerekeink sorsát – mondja Márton atya –, hetven-nyolcvan százalékuk el tud helyezkedni.” Szentelése után egy évvel, 1997-ben helyezték ide az atyát, jól ismeri az itt élőket, a családokat és a nehézségeket is, amelyekkel küzdenek.
EGYSZER MINDEN BEÉRIK, CSAK ÜLTETNI KELL
A premontrei női és férfirend számára az iskola és a plébánia egyaránt lelkipásztori terület. „Az iskolákban is az evangélium örömhírével szólítunk meg mindenkit. Nem mindenki vallásos, viszont azt reméljük, hogy mindenkinek lesz olyan pillanat az életében, amikor hasznára lesznek az itt kapott lelki, szellemi értékek. A művészeteken keresztül szeretnénk megfogni a diákjaink lelkét. Nagy hangsúlyt helyezünk a képzőművészetekre és a zenére, mert ezeken keresztül sokat lehet adni a gyerekeknek, fejleszthető a látásuk, nemcsak a szemükkel való látásuk, hanem a beleérző képességük is” – mondja Márton atya. Mindennek érdekében a múzeumpedagógia szakot is elkezdte az ELTE-n.
Az évek alatt sokat változott az iskola, ami természetes, hiszen véget ért a hőskor, így most az intézményesülés korszakának nehézségeivel küzdenek. Amíg felfejlődik egy intézmény, addig sok olyan energia van, ami láthatóan viszi előre a dolgokat, viszont az elért színvonalat fenntartani szintén sok erőt igényel. „Meg kell találnunk, hogy mi az a kontinuitás, amit örökségként őrzünk. A változást, amit megtapasztalunk, be lehet vonni ebbe, például huszonöt évvel ezelőtt az okostelefon és az internet nem játszott szerepet az életünkben, most viszont már részei a világnak. Nem zárhatjuk ki őket, nem az a megoldás, ha a gyerekek kezéből kivesszük a telefont, hanem az, ha mindannyian megtanuljuk jól használni az újdonságokat.”
Az iskolában Márton atya lelkes pedagógusokkal dolgozhat együtt, de ő az egyedüli rendtag. „Azt szeretnénk elérni, hogy a kollégáink a rendi szándékok és célok, a rendi lelkiség alapján dolgozzanak velünk.” A premontrei szellemiség szerint elmélkedve, az istenkapcsolatot ápolva kell élni, és megosztani a környezetükben élőkkel mindazt, amit az imádságban megtapasztalnak. „Emellett minden jóra késznek kell lennünk, minden jó ügyet támogatni és erősíteni” – teszi hozzá Márton atya. Négyen vannak Zsámbékon premontreiek, ketten látják el a mányi és a zsámbéki plébániát és az összes intézményt; egy idős atya ápolásra szorul, a premontrei nővérek által fenntartott idősotthonban él. A nővérek nem csak az egyházközség támaszai, sok olyan feladatot ellátnak, amivel megadják, visszaadják az emberek méltóságát a szegénységben, öregségben, betegségben.
„Az egyház fontos feladata a szociális gondoskodás is” – mondja az atya. Budapest agglomerációjaként Zsámbék számos olyan kihívással néz szembe, mint az ingázás megfizetésének nehézsége és az ebből fakadó munkanélküliség veszélye. A nővérek, azaz a Premontrei Női Kanonokrend karizmája Szent Norbert szegényekkel való törődésében gyökerezik. A napközi otthonban rászoruló, hat és tizennégy év közötti gyerekeknek adnak ingyenes ellátást. Hétvégenként háromszáz zsámbéki és környékbeli családnak adják át a héten összegyűjtött tartós élelmiszert – ebben mindkét iskola diákjai segítenek a közösségi szolgálat keretében. Minden délután melegételt osztanak, amit a szakiskola szakácsképzősei készítenek. A Boldog Gertrúd Központ a város szociális ellátására szerveződött, a család- és gyermekjóléti szolgálatot a nővérek irányítják, valamint a Premontrei Női Kanonokrend a fenntartója a szakiskolának, ahol a nővérek közül többen is tanítanak. „Fontos számunkra, hogy a nővérekkel nemcsak együtt imádkozunk, hanem együtt is cselekszünk itt, Zsámbékon” – összegezi a missziójukat Márton atya.
ÚJJÁSZÜLETHET A ROMTEMPLOM
Zsámbék folyamatosan épül-szépül. A települési önkormányzat a katolikus egyházzal és a német nemzetiségi önkormányzattal közösen pályázva újítja meg az építészeti emlékeket helyi mesteremberek, képzőművészek bevonásával. Így újult meg az első világháborús emlékmű a templomkertben, a százéves híd korlátja, a kálvária keresztjei és stációi, valamint az útszéli keresztek.
A városközpont rehabilitációs tervének megvalósítása a legnagyobb léptékű fejlesztés volt Zsámbék életében. Többek között kialakították a település múltjához méltó főteret, valamint az új piacterületet és -épületet, amely közösségformáló hatása révén is kiemelt helyszín lett. A város a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület segítségére is számíthat a fejlesztésekben, a szervezet a térség településeit összefogva mintegy zászlóshajóként viszi a közös idegenforgalmi projekteket.
Horváth László polgármester 2014 óta keresi a megoldást Holnapy Dénes Márton atyával a romtemplom megmentésére, ami aktuális és összetett feladat. „Sajnos olyan szakvéleményt is kaptunk, hogy ha nem teszünk valamit, ötven év múlva az enyészeté lesz az épület” – hangsúlyozza a polgármester. Bár a műemlék kezelője az önkormányzat, a tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, ezért a kormány döntése szükséges a továbblépéshez. 2019-ben a kormány lehetőséget adott az önkormányzatnak a romtemplomra vonatkozó építéstörténeti tudományos dokumentáció elkészítésére. Mivel korábban már számos konferenciát szerveztek a jövőjéről, jelentős szakmai tudás és tapasztalat gyűlt össze, amelyre az előkészítő munkálatok során is támaszkodni tudnak. Most a tervezés előkészítése zajlik, a szakemberek véleménye abban már egyöntetű, hogy egy az egyben nem lehet visszaépíteni a templomot. Vannak, akik arra hajlanak, hogy az állagmegóvás után jelenlegi állapotukban tartsák meg a romokat, de a szakemberek nem javasolják, mivel az éghajlati viszonyok miatt ez a megoldás állandó munkálatokkal járna.
„A szakma álláspontja az, hogy valamilyen fedést kell adni az épületnek, ahhoz azonban vissza kell építeni az északi falat – mondja a városvezető. – Bár vannak eltérő vélemények, azt szeretnénk, ha a kor hangulatát visszaidéző anyagokkal és technikával valósulna meg a rekonstrukció.” A középkori templom mellett épületegyüttes létesülne rendházzal, fogadólétesítménnyel, múzeummal és esküvők tartására is alkalmas rendezvényteremmel. „Az az álmunk, hogy a rend néhány fővel beköltözne a rendházba – vázolja Horváth László. – Néhány éve a kőtár még látogatható volt, most azonban már életveszélyes a terület, az utolsó pillanatokban vagyunk, hogy megmentsük a pusztuló műemléket. Most felcsillant a reménysugár, hogy a jó pár száz éve elhanyagolt és méltatlan helyzetben lévő templomot olyan állapotba hozhatjuk, hogy az utódaink is láthassák majd.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
