Valami Stokszner van itt!
Amikor a huszonéves Presser Gábor felcipelte szalagos magnóját Déryék Krecsányi utcai házába, hiába volt a találkozó egyeztetve, Böbe bizalmatlanul fogadta. Fiatal, és torzonborz, késő este van, mégis mit akar? Az akkor már nagyon is jól hangzó Presser név neki semmit sem mondott. Végül csak beengedte a zenészt, aki azért jött, hogy még a bemutató előtt megmutassa a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című Déry-kisregényből készülő előadás dalait. A második pálinka után Déry bevallotta: „Tudod, én nem hallom a zenét! A dallamok nem érdekelték, a dalszövegek valamivel jobban.”
„Ez nagyon Adys” – szögezte le a Madarak, jönnek, madarak mennek hallatán, és a hangsúlyból érezhető volt, hogy nem dicséretnek szánja. A Menni kéne kezdetű dalnál pedig azon aggódott, nem azt akarja-e jelenteni, hogy menni kéne innen.
Az előadást 1973. március 2-án mutatták be, színháztörténeti sikert aratott. Utat nyitott a műfajnak a színházakban. De ebben az írónál jóval nagyobb része volt Presser Gábornak, Adamis Annának, Radnóti Zsuzsának és Marton Lászlónak.
Liebe Mamuska, Tibuli és piros úr
Makk Károly filmjében, a Szerelemben Darvas Lili alakította Déry Tibor anyját, a gazdag bécsi család lányát, aki élete végén is csak töri a magyart. (Nagy fájdalma volt ez Darvas Lilinek, aki szerette volna megmutatni, hogy az emigrációban is megőrizte szép magyar beszédét.) A mama már nagyon öreg, beteg, és szeretné még látni imádott fiát, akiről úgy tudja, külföldön van. A filmen látott kegyes színjáték valóban megtörtént. Déry Tibor a börtönből az ÁVH engedélyével úgy írt az anyjának, mintha Amerikában lenne, mert meg akarta óvni a valóságtól. Sikere van, jól keres, minden rendben, írta, és türelmet kért, míg egyszer majd, remélhetőleg nemsokára, hazatér az ő liebe mamuskájához.
Ahogy a filmen Törőcsik Mari, az életben a harmadik feleség, Böbe vitte hátán a színjátékot. Miközben alig-alig kapott munkát, még sálakat festeni sem engedték, el kellett hitetnie az anyósával, hogy minden rendben, és el is kellett tartania őt. A barátok úgynevezett „fehér segélyt” gyűjtöttek nekik, a kapott összegeket Böbe gondosan felírta, az író pedig szabadulása után rendben visszafizette.
Egy idő után a mama nyugtalankodni kezdett: nincs mégis valami baj Tibulival? Böbe akkor elhívta az irodalmár, szerkesztő Réz Pált a Bajza utcai kis lakásba – ott élt az idős asszony – , hogy mondja azt, most jött Amerikából, találkozott Déryvel, aki jól van, jól keres. „Nem kártyázik a Tibuli?” – aggódott a madárcsontú hölgy. „De igen.” „Maga is kártyázott vele?” „Igen.” „És ki nyert?” „Én” – felelte a vérbeli kártyás Réz. A mama elszörnyedt, és azontúl gyakran mondogatta Böbének, írja meg a fiának, hogy ezzel a piros úrral Tibuli ne üljön többé a kártyaasztalhoz. Déry édesanyja a vörös szót nem ismerte, csak a pirosat, ezért a vörös hajú férfire a piros szót használta. Déry életük végéig Piros úrnak szólította Réz Pált.
Ma Aczélék jönnek vacsorára…!
A Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában őriznek egy füzetet, Déryék házvezetőnőjének, Kállai Teréznek a feljegyzéseivel. Terézt Böbe találta maguknak, főzni is ő tanította meg, így lett a fiatal nő a házvezetőnőjük a fővárosban és a füredi nyaralóban is. A füzet 1975 decemberétől 1979 márciusáig tartó bejegyzései rögzítik a Déryéknél vendégeskedőket, és azt is, ki mit kapott ebédre vagy vacsorára. Húsleves, bélszín, borjúláb, pacal, marhanyelv, spárga, kaviáros palacsinta, eperhab és ananászos csokoládékrém sorakozik a rubrikákban Aczélék, Vas Zoltánék, Illyésék, Németh Ella, a Görgey házaspár, Makk Károly neve után. Ilyen finomságok akkoriban kevesek asztalára kerülhettek, de Déryék – Aczél György engedélyével – egy Szív utcai, kivételezetteknek fenntartott boltban mindezt megvásárolhatták.
Böbe, aki hősiesen viselkedett Déry börtönévei alatt, a hetvenes években élvezte a főleg a külföldi könyvkiadásokból adódó bőséget. Déry könyvei angolul, németül, olaszul, spanyolul és még sok nyelven megjelentek. Az asszonynak hatalmas gardróbja volt, rengeteg ruhája, cipője, külföldi utazásaikról kozmetikumok sokaságával érkezett. Kállai Teréz visszaemlékezései szerint az akkor már csontsovány író a finomságokból alig evett, néha csak egy darabka sajt volt a vacsorája. És Böbe sem volt nagy étkű. Az asztali örömök a társaságot szolgálták az otthonukban.
Déry (azelőtt Deutch) Károly tehetős ügyvéd volt, felesége, Rosenberg Ernesztin jómódú bécsi családba született. Tibor nevű fiuk pedig saját tulajdonú házukban a Wesselényi utca egyik nagy bérházában jött a világra. Nem volt még tízéves, de már többször műtötték, kezelték csonttuberkulózisa miatt, többnyire külföldön. Később is sokat élt az országtól távol, Berlinben, Párizsban, Skandináviában, még Mallorcán is. Fiatalon kommunista lett, a kommün bukása után egy darabig külföldön élt. Apja 1919-ben öngyilkos lett, amikor az államosításkor elvették tőle mindenét. A második világháború után Déry a kiépülő új rendszer lelkes híve lett – egy darabig. Jött a Rajk-per, látta a nyilvánvalót, kizárták az Írószövetségből, majd a forradalom után, amely alatt tagja volt az Írószövetség forradalmi bizottságának, az úgynevezett nagy íróperben kilencévnyi börtönre ítélték. Szabadulása után fokozatosan a rendszer elismert írója lett, dicsősége teljében halt meg. |
Kiemelt kép: Fortepan / Szalay Zoltán. Déry Tibor balatonfüredi házában 80 évesen