Amikor először betettem az akkor négyéves lányunknak a lejátszóba Paár Julcsi első gyereklemezét, a Kerekerdőt, negyven percre csend lett.

Mágikus rajzok születtek a zenére, spontán tánc kerekedett, valami mélyen megmozdult egy kisóvodás lelkében.

Egy szóval nem mondtuk neki, hogy ez népzene, vagy miféle, úgy füleld – magával rántotta. Jól ismertem Julcsit különböző nép- és világzenei formációk (Tárkány Művek, Bazseva, Nana Vortex, Dalinda) tagjaként vagy vendég előadójaként, könnyen bizalmat szavaztam a gyereklemeznek is, de a hatása engem is meglepett. A Kerekerdővel egy rutinos előadóművész és egy anyalelkű zenereapeuta érzékenységével kézen fogta a gyerekeket, de még a szülőket is – és bevitt az erdő mélyére.

A folytatás, a Kerekutca anyagát már élőben is muszáj volt látni, hallani. Miközben sodródtunk Varga Julcsa és Basa Pista kalandjaival, a Fitos Dezső Társulat táncosaival, azt gondoltam, na igen, így lehet ma egy óvodást úgy elvarázsolni népdalokkal, néptánccal, hogy a népzene mint olyan, még a didaktikus ének-zenei oktatás előtt szívközelbe kerüljön. Olyan szépen fújtuk hazafelé „Széles a Duna, magos a partja. Nincs olyan legény, ki átugorja”, hogy csak na.

Újabb két év elszelelt, most a kisebbik lányom ül a szőnyegen megbabonázva, a lejátszóban már a harmadik mesejáték anyaga pörög, a Rókatánc. Déjà vu. A kicsi ringatja magát, táncol, a nagy rajzot rittyent a komisz rókákról, amelyeket a lemezbemutatón együtt ismertünk meg a népmese napján a Magyar Zene Házában. Ismerős hozzávalók, új hősök, friss varázslat. 

Paár Julcsi mesejátékában két cselszövő róka, egy molnár, molnárné őnagysága és négy muzsikus nép- és világzenei elemekből szőnek táncos, mesés kavalkádot. Miközben a molnár az éjszaka leple alatt megfiatalodik, elmegy a vásárba, ahol degeszre tömi a zsebeit, csakhogy a pénzt el is mulatja a tündérkaszinóban, a feleségét meg elveszíti szem elől, nyílnak a lélekajtók, észrevétlen a fülünkbe másznak a mondókák, a dalok. Amőbaszerű valóságban kapcsolódunk a mese hőseihez, általuk egymáshoz, dallamrészletekhez, átmeneti térben kalandozunk a mesélő-cselszövő rókákkal, amelyek úgy hajlítják a dolgokat, ahogy nekik tetszik.

Az előadásból, a zenei anyag felépítéséből is kiviláglik, amire Paár Julcsi – ahogy interjúnkban is elmondta – mindenkor törekszik: segíteni az emberi kapcsolódásokat. „Erősen hiszek benne, hogy a művészet mint a hétköznapok nehézségeiből kivezető kapu hozzásegít a lélek gyógyulásához” – vallja. 

Ha együtt hallgatja a család a Rókatánc anyagát, meglehet, hogy a gyerekek spontán mulatságot csapnak a nappaliban, a felnőttek fülébe elfelejtettnek hitt népdalrészletek kúsznak vissza, netán dalra is fakadnak, az időseket régi hangulatok, az arany gyerekkor iránti nosztalgia fogja el, és egyszerre lesznek megfertőzve korszerűen tálalt nép- és világzenével. Miközben nincs itt kérem semmi naftalinszagú rutyutyu. 

Fotók: @hype_stab