Meseszerű történet. A szegény fiúról, akinek sok testvére van, és elindul a világba szerencsét próbálni. A világ ebben az esetben a magyar fővárost jelenti, ám később az immár férfivá lett fiú valóban bejárja a világot. Nem is egyszer. Ötször! És miután elnyeri a király (értsd: a Calderoni cég tulajdonosa) megbecsülését, megkapja annak lányát és fele… cégét. Majd nem sokkal később az egészet.

Hopp Ferenc története egyszerre izgalmas és példaértékű, hiszen az utazásai során gyűjtött kincsekkel a magyar kultúrát gyarapította. 

Ezek a kincsek ma is megtekinthetők az Andrássy út 103. alatt található Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban, a villában, ahová a névadó éppen száznegyven éve költözött be.

Hopp Ferenc adománya azért is érdemel külön tiszteletet, mert Magyarország a választott hazája volt. Morvaországban született, német anyanyelvű családban. Édesapja sekrestyés volt, nehezen tartotta el gyerekeit, ezért amikor egy nap azzal keresték meg, hogy a pesti Calderoni cég névadó tulajdonosa inast keres, akit később beavathat az üzleti élet rejtelmeibe, örömmel fogadta az ajánlatot. 

A Calderoni Opticus szemüveget, csiptetőt, katonai és színházi látcsöveket árult, később a fényképezéshez szükséges eszközöket, a gépektől egészen a színezett képeslapokig. A cégtulajdonos azért Fulneken keresgélt inast, mert a felesége is ebből a városkából származott. Így került a tizenhárom éves fiú alig néhány fillérrel a zsebében az olasz származású Calderoni István üzletébe. Mindez 1846-ban történt, és a fiú olyan szorgalmasnak bizonyult, hogy elnyerte munkaadói megbecsülését és szeretetét. 

Ha Calderoni üzleti ügyben külföldre ment, a hazaírt levelekben kedves fiának szólította Hoppot. A fiú a segédlevél megszerzése után két évre Bécsbe ment egy híres optikai céghez, majd visszatért Calderonihoz, ám hamarosan megint útra kelt: négy éven át New Yorkban ismerkedett a szakma és a kereskedelem titkaival. Szerették volna Amerikában tartani, de ő hazajött, és betársult a cégbe, melynek neve azontúl Calderoni és Társa lett. Néhány évvel később feleségül vette Calderoniék Ida nevű lányát, de az együttélés csupán fél évig tartott. Az 1866-ban lezajlott bontóperi tárgyaláson az asszony azt mondta, „csak gyermeki engedelmességből ment a szülei által választott férjhez, s természetük különbözősége miatt ellenszenv alakult ki”. 

Hopp Ferencet hosszú élete során sokan jellemezték, egyik leírásban sem utalnak nehéz természetre. Nyugodt, kiegyensúlyozott, alkalmazkodó, szerény, az üzleti életben is végtelenül tisztességes ember portréja bontakozik ki a leírásokból. A válás után nem nősült újra, családot nem alapított, utazásait egyedül vagy asztaltársasága egyik-másik tagjával együtt tette.

Nagy és jogos kérdés, miből telt neki ilyen költséges hobbira, mint az utazás és a műtárgygyűjtés. Nos, a fényképészet és a hozzá kapcsolódó eszközök vásárlása akkor kezdett terjedni, de ennél is fontosabb szerepet játszott Hopp vagyonosodásában a kiegyezés utáni Eötvös-féle tanügyi reform. Az iskoláknak szemléltetőeszközökre volt szükségük, fizika-, földrajz-, kémiaórákon használt kémcsövekre, nagyítókra, földgömbökre, vetítőberendezésekre és még sok egyébre. Ezeket árulták Calderoniék, és mivel az országban sok iskola volt, hatalmas mennyiségben szállították őket.

Biztos állami megrendelések és egy jól megszervezett ipari háttér biztosította a cég kiemelkedően magas bevételeit.

Hopp Ferencnek voltak telkei a Hungária körúton, több bérháza a fővárosban és nagy földterülete Piliscsabán. Ötvenesztendősen indult el első föld körüli útjára 1882-ben. Eljutott Ausztráliába, Indiába, Kínába és Észak-Amerikába. Ezen az első útján dőlt el, hogy érdeklődése középpontjában a Távol-Kelet, mindenekelőtt Japán áll. Útközben folyamatosan vásárolt. Persze nem hűtőmágnest, ahogy egy mai utazó teszi, hanem míves, az adott kultúrára jellemző tárgyakat. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum leltárjegyzékében az egyes számot az a strucctojás viseli, amely állítólag első megvásárolt tárgya volt. Ádenben szerezte be. Volt érzéke a lakktárgyakhoz, a drágakövekhez, a faragványokhoz, és sok helyen közvetítők segítették, hogy igazi ritkaságokhoz jusson. Ékszerek, tőrök, szekrénykék, pecsétnyomók, szobrok, kultikus és dísztárgyak kerültek a birtokába. Útja egyes állomásairól ládában küldte haza a beszerzéseket, és közben folyamatosan fényképezett is. Nagy veszteség, hogy fényképei jó része megsemmisült a második világháború idején. 

Első útja után vásárolta meg az Andrássy úti villát, melynek felső részében tartotta szépséges tárgyait, bár nagylelkűen adományozott belőlük a magyar múzeumok számára is. Még négy világkörüli utat tett, eljutott minden kontinensre, az Egyenlítőt tízszer szelte át. Lefotózták a Niagara-vízesés előtt, vadászott Brazíliában, tisztelgett Kőrösi Csoma Sándor sírjánál, hajózott a Titicaca-tavon. Indiában megnézte a Tádzs Mahalt, de látott halottégetést is, Kínában pedig huszonhat órán át zötykölődött, hogy megnézhesse a Nagy Falat. Menekült a moszkitók elől, gejzíreket tanulmányozott, és felhágott az Andok ötezer méteres magasságába. 

Élete nagy vágya is teljesült, amikor eljutott Kongóba, ahol gyakorlatilag ő volt az első turista. Minden érdekelte: a geológia, a történelem, az állatvilág, a botanikus kertek, a kézművesség és a legmodernebb technikai eszközök is. Állandó és alapos látogatója volt a világkiállításoknak, és ha valahol új gőzhajójárat indult, vagy új vasútvonalat létesítettek, rá biztosan számíthattak. Hazatérve rendszeresen tartott előadásokat a Földrajzi Társaságban. Szülővárosáról sem feledkezett meg, adományaival hozzájárult a fulneki uszoda, vízvezeték és kórház építéséhez. Munkásságának ötvenéves jubileuma alkalmából Ferenc József-rendet kapott, maga az uralkodó adta át neki.

Ön ugye német? – kérdezte a király, mire Hopp Ferenc így felelt: Nem, felség, én magyar állampolgár vagyok.

Nyolcvanadik születésnapja előestéjén a Budapesti Hirlap újságírója kereste fel az Andrássy úti villában. Neki is megmutatta azt a mindig magánál hordott kis nefritcsiszolatot, amelyet egy új-zélandi őslakostól kapott. A helyiek hite szerint a kőnek védelmező ereje van, Hopp Ferenc ennek tudta be, hogy mióta magánál hordta, nem érte betegség, baj, szerencsétlenség. 

A villáját és a benne lévő több mint négyezer, többnyire keleti műtárgyat az államra hagyta. Azzal a szándékkal, hogy a házban és a tárgyakból egy kelet-ázsiai múzeum alapíttassék. Így lett, és így van ma is.