Mit jelent a szerep fogalma?

A magyar nyelvben a szerephez gyakran társítunk negatív jelentéstartalmat. Arról, aki szerepet játszik vagy felvesz egy szerepet, azt gondoljuk, hogy tettet valamit, ebből kifolyólag nem önmagát adja. Érdemes ezért elsőként azt tisztázni, hogy a szerep nem bír sem negatív, sem pozitív jelentéssel. Ahogy Tomcsányi Teodóra pszichoterapeuta fogalmaz,  a mindennapjainkban számos különböző szerepben élünk egyszerre, a személyiségünk pedig e szerepek összességeként is meghatározható. 

Lehet számszerűsíteni a szerepeinket?

A szerepeknek több különböző csoportosítása létezik, Michael Banton szociológus például az állandó szerepek, mint a férfi- és a női – amelyek meglétét ma már feszegeti a társadalomtudomány – mellett megkülönbözteti a családi szerepeket. Amikor megházasodom, vagy szülővé válok, ezeket a szerepeket is megkapom, és hozzáadódnak az identitásomhoz. Ugyanígy beszélhetünk foglalkozási szerepekről, valamint átmeneti szerepekről is – ide tartoznak a jellemzően egy bizonyos időszakra vonatkozó szerepek, például a segítő szakemberé. Én például, amikor lelkigondozói beszélgetést folytatok, ebben a szerepben vagyok – ha ezt a családom körében is felveszem, akkor meg is kapom a gyerekeimtől, hogy „apa, ne mentálozz, mert otthon vagy”.

Fordítva is megtörténhet, hogy az apai szerep jön elő a segítő kapcsolatban?

A segítő beszélgetés során arra szerződünk a klienssel, hogy segítőként leszek jelen a folyamatban, ezért abban a szerepben is vagyok. Ettől függetlenül megjelenhet mellette más is az én többi – a férfi-, az apa-, a keresztény hívői – szerepem közül, de a főszerep, ami meghatározza a kapcsolatot, egyértelműen a segítőé. Például ha egy fiatal kliens azzal keres meg, hogy az édesapjától nem kapott elismerő szavakat, amelyek pedig szükségesek lennének ahhoz, hogy egészséges önértékelése és önbizalma alakuljon ki, a segítő kapcsolatban felvehetem egy kicsit az apai szerepet is, hogy megerősítést, bátorítást, biztatást adhassak neki. Ekkor a segítő szerepemben segítségül hívom az apai szerepemet, mert gyakorlatból tudom, hogy mit jelent az, ha egy apa azt mondja a gyerekének, hogy büszke rá.

Előfordulhat, hogy a kliens várja, hogy a segítő más szerepét is aktivizálja?

Igen, ezért is nagyon fontos a szerződés. Világosnak kell lennie annak, hogy mit tudok és mit akarok nyújtani, hol vannak a határaim, és a kliensnek milyen elvárásai lehetnek felém. Ha például egy pár kapcsolata válságban van, és kiderül, hogy engem igazából a megmentő szerepébe akarnak meghívni, akkor megmondom, hogy ebbe nem lépek be, mert csalódást fogok okozni.

Ugyanígy, ha egy kliens a párkapcsolatában szenved az érzelmi melegség hiányától, akkor tisztáznom kell vele, hogy azt én pótolni nem tudom, de abban tudok segíteni, hogy rátaláljon azokra a forrásokra, amelyeken keresztül a hiányérzet megszűnhet.

Akkor aktivizálódnak jól a szerepek az interakcióban, hogyha egyértelmű, mire szerződünk a segítő kapcsolatban.

A segítő is találhatja magát olyan helyzetben, hogy olyan szerepe aktivizálódik, ami nem elsősorban a kliens, hanem inkább a saját érdekét szolgálja?

Igen, Isidor Baumgartner pasztorálpszichológus hívta fel a figyelmet arra, hogy a segítőben is lehetnek különböző vágyak, hiányok – elismerés, szeretet vagy éppen hatalom iránti vágy –, amelyek aktivizálódhatnak a segítő kapcsolatban, és akár veszélyessé is válhatnak. Például ha a segítő otthon nem kapja meg azt a szeretetet a párjától, amire igénye van, nem kap elismerő szavakat, a klienstől viszont azt hallja, hogy amit mond, csodálatos, most már sokkal jobban érzi magát, akkor meg kell kérdeznie magától, hogy ez valóban a segítő kapcsolat célját valósítja-e meg. Gyökössy Endre református lelkész és író használta a „bemosakodás” és „kimosakodás” kifejezést: a beszélgetésre ugyanis fel kell készülni, utána pedig fontos, hogy időt szánjak a kimosakodásra is, azaz reflektáljak arra, ami történt, és a klienst is megkérdezzem, hogy mit élt meg, mi az, amit ebből magával tud vinni. 

A szerepek tehát erőforrássá is válhatnak?

Persze, pont attól, hogy esetleg a segítő mellett valamelyik másik szerepemből lépek interakcióba a klienssel, hiszen így mélyebb empátiát is tanúsítok iránta. Például ha egy gyászoló osztja meg velem a veszteségét, mivel én is egy veszteséget elszenvedő ember vagyok, abból a szerepemből meg tudom érteni a helyzetét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy együtt sírunk, hanem hogy a segítő szerepből tudom támogatni őt.

Említette, hogy a szerepek adják identitásunk összességét. Hogyan válik egy szerzett szerep a személyiségünk részévé?

Rendkívül izgalmas, bonyolult folyamat ez, hiszen a szerepeket másoktól kapjuk, ránk ruházzák vagy mintegy önkéntelenül vesszük fel. Például egy alkoholista szülő mellett felnővő gyerek felveheti a megmentő szerepét, a tanulni nem szerető, kicsapongó kamasz testvérére a szülők ráruházhatják a példamutató gyerek szerepét, a férje által érzelmileg elhanyagolt anya pedig a nagyfiától várhatja el azt a támogatói szerepet, aminek betöltésével a család felborult egyensúlyát próbálja megtartani.

A családi rendszer természetes működése ugyanis egyensúlyra törekszik, és ha valahol valamit nem kap meg, akkor azt megpróbálja máshonnan megszerezni.

Lehet egészséges a kiegyenlítő funkció, de ha a tudattalan dinamikára hagyatkozunk, akkor előfordulhat, hogy valaki az akaratán kívül kényszerülhet egy szerepbe.

Ha valaki egy olyan ráosztott szerepben nőtt fel, amit nem szeretett volna felvállalni, előfordulhat, hogy mégis megszokja azt?

Igen, ha egy rám ruházott szerepből nem bújhattam ki, akkor megtanulhattam azt is, hogy abban a szerepben hogyan kaphatok dicséretet, elismerést – ezért lehet, hogy a későbbiekben is ezt az alapműködését viszem tovább más kapcsolatokba, más rendszerekbe. Ha egy gyerek például csak idétlenkedéssel tudja kivívni a szülői figyelmet, felnőtt korában is azzal próbálja felkelteni mások érdeklődését.

Felnőttként, családot alapítva hogyan alakulnak a gyerekkorunkból hozott szerepek?

Evangélikus lelkészként tartok jegyesoktatásokat, amelyek része, hogy beszélünk arról, hogy az úgynevezett származási családokban és a házassággal létrejövő új családban betöltött szerepek hogyan viszonyulnak egymáshoz. Fontos, hogy a párok tudjanak beszélni arról, hogy az új formációban szükség van-e az adott, hozott szerepre, illetve hogy amire szükség lenne, hogyan lehet betölteni. Alapvető, hogy tudjunk reflektálni a ránk hagyományozott vagy akár a magunk által választott szerepre egyaránt, és tudjunk erről a másik féllel beszélgetni. A beszélgetés fontosságát egyébként sem lehet kellőképpen hangsúlyozni. Egészen megdöbbentő statisztikákat lehet olvasni: gondoltuk volna, hogy egy családban naponta átlagosan két-három percet beszélgetnek egymással az emberek? 

Említette, hogy a családi rendszer hiányai aktiválhatnak bizonyos szerepeket. Lehetséges, hogy a traumát, ami a hiányt okozza, valamelyik megelőző generáció szenvedte el?

Igen, gyakoriak a generációkon átívelő minták, szerepek, és az is lehetséges, hogy a harmadik megelőző generációban történt valami, amelynek a kiegyenlítődését a nagy családi rendszerben a jelenben én próbálom megteremteni.

Ezeknek a felkutatása nem lehet egyszerű feladat.

Valóban, de vannak különböző módszerek, amelyekkel a nagy családi rendszeren belüli összefüggéseket fel lehet tárni. Minden olyan segítő módszer jó, ami arra összpontosít, hogy lelassuljak, és valakinek a segítségével olyan mélységekbe bátorkodjak, olyan helyekre jussak, ahova egyedül nem mernék.

Ezt jelenti számomra a segítő kapcsolat – leegyszerűsítve –, meghívást kapok arra, hogy valakivel együtt elmenjek egy olyan útra, ahová egyedül nem tudna eljutni, pedig érzi, hogy ott dolga van. Lehet, hogy az úton megriad, megreked vagy megáll, de én ott vagyok mellette, és azt tudom neki mondani: „Figyelj, lehet, hogy egyedül én se mernék itt áthaladni, de együtt vagyunk, fogjuk egymás kezét, menjünk tovább, és nézzük meg, hogy mi az ott, amivel dolgunk van.”

Persze találkoztam már olyan problémával, ami egyszerűen felkutathatatlan, mert sem mély analízisben, sem hipnózisban, sem családállításban, sem mentálhigiénés segítő beszélgetésben nem sikerült feltárni a szorongás okát. Ilyen esetben ahhoz kap segítséget az illető, hogy elfogadja a sebzettségét.

Hogyan lehet segíteni annak, aki nem tud szabadulni a sebzett szerepből?

Mindannyian hordozunk sebeket – van, amit mi magunk okoztunk, van, amit mások –, tehát terheket cipelünk magunkkal. Egy képpel élve: a hátizsákunk tele van ilyen-olyan amorf tárgyakkal, és a segítő kapcsolat szólhat arról, hogy ezeket a tárgyakat kivesszük, és azt mondjuk, hogy nem a te feladatod, hogy ezeket hordozd. Vannak azonban olyan terhek az életünkben, amelyeket nem tudunk letenni, azonban elrendezhetjük úgy a batyuban lévő dolgokat, hogy legalább ne nyomják állandóan a hátunkat, ahogy megyünk tovább az élet útján.

Nagy tudatosságra lehet szükség ahhoz, hogy elfogadjuk, a sebzettség örökre megmarad.

Így van, ez súlyos belső harc. Nehéz, fájdalmas, hosszú folyamat, amíg el tudunk jutni odáig, hogy ezt elfogadjuk, és megbékéljünk, kiengesztelődjünk önmagunkkal, a helyzettel, a családdal, Istennel. De hozzásegíthet annak a tudatosítása, hogy a sebzettségeinkkel együtt vagyunk értékesek és szerethetők.