Alapesetben még a nyelvünkkel ismerkedőknek sem okoz gondot annak eldöntése, hogy egyes vagy többes számban ragozzanak egy igét: a lány olvas, a lányok olvasnak; a mester szerel, a mesterek szerelnek. Az viszont gyakran még a magyar anyanyelvűeknek is gondot okoz, hogy Kossuth és Széchenyi vitázott vagy vitáztak – bizonyítja ezt az is, hogy fórumokon, tanácsadó oldalakon százak kérdezik, melyik változat helyes. A bizonytalanság részben abból az itt-ott megmutatkozó vaskalapos szemléletből fakad, hogy több egyes számú alany esetében kizárólag egyes számban ragozott igét szabad használni.
Kétségtelen, egyes számú ragozással gördülékenyebb, áramvonalasabb a szöveg, de ettől még az értelmi egyeztetés éppolyan helyes, mint az alaki. És nem is újfajta divatról van szó, gondoljuk csak Péterre és Pálra, akik már százhetven évvel ezelőtt is „összefértek” a naptárban. Sőt, a többes számú ragozásnak funkciója is lehet. Kifejezhetjük vele például az igei vagy névszói-igei állítmány kölcsönösségét: a „Géza és Gábor ellenfelek lesznek” mondatból azt olvassuk ki, hogy összesorsolták a két embert, egymással kell majd mérkőzniük, ezzel szemben a „Géza és Gábor ellenfél lesz” mondat inkább arra utal, hogy valakinek meg kell küzdenie a két sportolóval. Ugyancsak kirajzolódik némi jelentésbeli különbség a „Herczeg és Kovács rangos elismerést kapott” és a „Herczeg és Kovács rangos elismerést kaptak” mondat között – az utóbbit inkább akkor használjuk, ha közösen díjazták őket.
A többes számú ragozás olykor az értelmezést segíti. A következő mondatban például az értelmi egyeztetésnek köszönhetően sokkal könnyebb szétszálazni, melyik állítmány melyik alanyhoz kapcsolódik: „Hollandia és Spanyolország, miután Franciaország kifejezte tiltakozását, megfontolást javasoltak”. Ugyancsak a befogadó eligazodását segítheti, ha a tisztséget vagy foglalkozást jelölő szót – és ezáltal az igét – többes számba tesszük. Ha azt írjuk, hogy „a dokumentumot Kovács és Virágh főorvosok írták alá”, egyértelmű a helyzet, annál viszont, hogy „a dokumentumot Kovács és Virágh főorvos írta
alá”, a főorvos szó egyaránt vonatkozhat a hozzá közelebbi alanyra vagy mindkettőre, tehát a közlő feltételezi a kontextus ismeretét.
Hangsúlyozandó: nem kőbe vésett szabályokról, nem objektív jelentéskülönbségről, hanem árnyalatokról van szó, a fogalmazó tehát hagyatkozhat az ízlésére, hogy egyes vagy többes számot használ. Csak picivel szűkíti a mozgásteret az eltérő számú alanyhoz kapcsolódó ige ragozása. Megmarad az értelmi egyeztetés, azaz a többes szám lehetősége, az egyes számot viszont csak akkor használhatjuk, ha az egyes számú alany van közelebb az igéhez – ezt hívják közelségi egyeztetésnek. Azt mondhatjuk, hogy „a lányok és Roland elsüllyesztett egy tengeralattjárót”, az viszont már sántít, hogy „Roland és a lányok elsüllyesztett egy tengeralattjárót”.
Az összetett mondatok látszólag nagyobb szabadságot adnak, a tagmondathatár néha olyan, mint a gömbcsukló.
„A völgyben találkozott Lajos és Ádám, hogy meghódítsák a csúcsot” – akármilyen szigorúan állunk hozzá, itt még kevésbé zavar a ragozásbeli „tömegvonzás”. Van viszont egy csapda: a gyűjtőneveké. „Kiszállt a terrorelhárítás, és elvittek két férfit” – itt egy magában árválkodó egyes számú alanyhoz kapcsolódik a második tagmondat többes számú ragozása. Maradva az uniformisoknál: „Bekeményít a rendőrség, 181 újabb helyen mérnek sebességet” – olvasom a napokban. Kik mérik a sebességet? – tehetném fel az álnaiv kérdést. Persze lehet úgy érvelni, hogy a tagmondathatáron változik az alany, és az „elvittek” ige a terrorelhárítás tagjaira vonatkozik, a „mérnek” igénél pedig általános alanyt használunk, de azért úgy is érezhető a döccenés.
Ha vonatkozó névmásunk van, ott még disszonánsabb az egyeztetés hiánya: „Az a két zenész lépett utoljára színpadra, akik kezdeményezték a koncertet”. Mivel a számnév miatt a „zenész” egyes számban van, illene hozzáigazítani a második tagmondatot. Manapság jellemző, hogy a többes szám indokolatlanul elcsábítja a szerzőt.
Szintén gyakori jelenség, hogy a szerző nem tud mit kezdeni az alaki többes számú főnevekkel. „Bejutottak a Zöldek a parlamentbe”, „17 pontban gyűjtötték össze a Ligetvédők a Liget-projekt összes csúfságát”, „Közleményben tudatták a Liberálisok, hogy Bősz Anettet választották a párt új elnökévé”
– százával lehetne sorolni az efféle címeket. Pedig nagyon egyszerű esettel állunk szemben: alakilag többes számú, de jelentéssükben egyes számú főnevek ezek. Ráadásul mindennap használjuk ezt a szerkezetet: „Kilép az egyezményből az Egyesült Államok”, „Október elején látványos programot kínál a Móri bornapok”, „Deir-ez-Zór tartományban támadta az Iszlám Államot a Szíriai Demokratikus Erők”, „A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei a nemzetközi védelem alatt állóknak segít” – csak néhány példa, hogy a sajtó általában tudja kezelni az alaki többes számot. Vég nélkül lehetne sorolni a hétköznapi példákat is:
a Szomszédok nem kultikussá váltak, hanem kultikussá vált; az Ismerős Arcok nem fellépnek, hanem fellép; A kőszívű ember fiai nem emléket állítottak, hanem emléket állított az 1848-as forradalmaknak.
Senkinek eszébe nem jutna többes számban ragozott igét használni. Akkor miért írja számos lap úgy, hogy „bejutottak” a Zöldek? A magyarázat minden bizonnyal egyes tulajdonnevek újdonságában rejlik, a Zöldek jóval fiatalabb név, mint a Fülöp-szigetek vagy a Fővárosi Csatornázási Művek. De emiatt nem kell attól tartani, hogy az olvasó képtelen különbséget tenni a zöldek mint többes számú köznév és a Zöldek mint egyes számú tulajdonnév között.
Kiemelt kép: Felemelt öklő tüntetők (Forrás: 123rf.com)
