„Ez az őskertem. Látja, itt mindenhol fa van lerakva, ezek alatt laknak az én segítőim. Név szerint ismerem a varangyot, a patkányt…”
„Patkányt?! Mégis, hogy hívják? És hol van most…?”
„Zsuzsinak hívják, ő a kert takarítóvállalata. De itt másképpen működik, mint egy városban, mert nálam a csűrbe befészkelt a kuvik, és összeszedi a kis patkányokat éjjel. Vagyis nem tud elszaporodni. Erről beszélek. Itt mindennek van ellenfele és szövetségese, ahogy a természetben. Így alakul ki a természetes egyensúly. Mostanában, mivel nedves év van, rengeteg kérdést kapok a csigákról. Nálam is vannak, de láthatja, nemigen rágnak le semmit. Miért? Mert itt vannak sünök, siklók, békák. Én meghívom őket, helyet készítek nekik. Szitakötőnek, darázsnak, méhnek, madaraknak is. Mert ez egy élőhely, ez a név illik rá legjobban. Nézze a szajkót, most viszi a cseresznyét…! Vigye. Marad nekem elég.”
A nyár eddigi legmelegebb napján ismerkedünk ezzel a videókból, internetes előadásokból sokak által jól ismert kerttel. Gyulai Iván ökológus mélymulcsos módszerrel művelt, pontosabban békén hagyott, a természetre bízott földterületével.
Egy pici, patakvölgybe simuló zsákfaluba jöttünk, két kilométerre a szlovák határtól. Az alig hetven lelket számláló Gömörszőlőst útba ejti az Országos Kéktúra is, de nem csak emiatt nagy itt a vendégjárás. Amikor a barátaim megtudták, hogy ide készülök, annyian akartak velem jönni, hogy ha minden kérésnek engedek, nekem már nem jut hely az autóban.
Gömörszőlős nevét gazdag kulturális örökségén és szépségén túl a fenntarthatóság miatt ismerik sokan. Szinte minden hétvégén van itt tanfolyam, előadás, kertészeti oktatás, azon az ország valamennyi részéről érkezők megtudhatják, hogyan lehet a természettel harmóniában gazdálkodni. És élni…
„Van a jólét és van a jóllét – mondja Gyulai Iván, amikor arról kérdezem, hogy a fenntarthatóság ügyének szentelt harminc év alatt milyen változást tapasztal a gondolkodásban és a gyakorlatban. – Az emberek gondolkodását leginkább az határozza meg, amit látnak, olvasnak, ami eljut hozzájuk, azt értik jó életen, ha minél több mindent birtokolnak. Mi viszont azt hirdetjük, hogy az életnek nem ez a legfőbb célja.
Sokan azért nem találják a helyüket, mert mindig azt figyelik, mije van a másik embernek. Ezzel szemben áll az etikus gondolkodás és élet, mely szerint csak annyit veszek el az egészből, amennyire valóban szükségem van. A fenntarthatóság egyre inkább érdekli az embereket, de ennek fő oka a szorongás és a félelem.
És mitől félnek? A jólét elvesztésétől. Sokan azért vesznek most házat kerttel, hogy biztonságot teremtsenek maguknak. Hozzánk sokan jönnek, hogy lássák, milyen a fenntartható élet. Hát nem olyasmi, amit meg kell nézni, mert nem látványosság. Ezt vagy megéli az ember vagy nem. Akik idejönnek, azoknak fenntartható erőforrás-használati technikákat mutatunk meg, és reméljük, hogy a gondolkodásukra is tudunk hatni.”
A többes szám a miskolci székhelyű Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítványt jelenti, melynek nyugdíjazása óta Gyulai Iván immár az önkéntese. És az arca, akárhogyan tiltakozik is. Meg persze a lelke.
A kertje pedig a legjobb értelemben vett mintagazdaság, ahol az általa kifejlesztett mélymulcsos módszerrel terem minden. Ez azt jelenti, hogy a növények ötven-hatvan centi vastag mulcsban nőnek. Szénából és lótrágyából van ez a mulcs, de lehet bármiből, amiből a megfelelő szén-nitrogén arányt elő lehet állítani. A módszer tulajdonképpen az erdők talajképződését tekinti mintának, egyfajta komposztálás. Ebben a kertben nem kell kapálni, öntözni, gyomlálni, egyáltalán védekezni. Támadni még annyira sem. Nincs metszés, permetezés, és nincs kudarcélmény. Van helyette bizalom, együttműködés a természettel, talajnövesztés és sokféleség.
„Nézze meg ezt a barackfát. Nem metszem, nem permetezem, mégis terem. Látja itt ezt a visszaszáradt hajtást? Tavasszal jött a tafrina, aztán a tetű, és szépen visszafogták a fa növekedését. Annyi hajtásnövekedés maradt, mintha metszőollóval vágtam volna vissza.”
„Na és a fagy? Az azért tud kárt okozni, nem?”
„Fagy az van. De hogy okoz-e kárt?… Nézze, amikor valakinek a sokféleség van a birtokában, akkor mindig lesz gyümölcse. Ribizli, köszméte, mindenféle bogyósból terem itt. Epret öt helyen talál, ott a málna, a szeder, a sóvári alma. Ha éppen nincs őszibarack, van más.”
Nem tudom, érzik-e, hogy ez a kertészkedés tarvágással kezdődik. Azt az alapvetést kell legelőször gyökerestül kiirtani, hogy a kertben én vagyok az úr, ott az én akaratom szerint mennek a dolgok. Valószínűleg ezt a parcellázott egót a legnehezebb kigyomlálni. Ám ahogy Iván mondja, ez a kapu, amin belépve kinyílik egy új világ. Egy jobb, szebb, boldogítóbb, és nem mellesleg bőtermőbb…
„Látja, mi van ott fenn, a szilvafán? Igen, szőlő. A szőlőt sem permetezem, nem is metszem. Nehéz is volna olyan magasan. A szőlő kúszónövény, amíg lent volt, minden baja támadt. Meleg nedvesség, pára, jöttek a gombás megbetegedések. De ott fent jól érzi magát. Nézze meg a málnámat, szedremet. Csalán van körülötte, az megvédi. Szépen terem.
A mélymulcsos kert egy laikusnak kevéssé áttekinthető, inkább elhanyagolt területnek tűnik. Nincsenek ágyások, szabályos sorok, ahogy Iván fogalmaz, az egész egy nagy dzsumbuj. Répa van itt is, ott is, karalábé, tök, paradicsom, édesburgonya, saláták, rebarbara, torma – minden egy kiismerhetetlen, nem az ember megszabta rendszerben növekedik.
Talán csak a hagymák regimentje mondható szabályosnak, de arról kiderül, hogy védővonalként funkcionál. Egy vékony vasrácsot is látok, mintha itt felejtette volna valaki, aztán kiderül, nem véletlenül van éppen itt: a keleti fényt fogja fel, hogy a mellette lévő gombaérzékeny növényekről gyorsabban felszáradjon a harmat.
„Az én koncepcióm a káosz, mert az megtéveszti a kártevőket, amelyek színek, szagok, mintázatok alapján tájékozódnak. De ahol van minden, ott nem tudnak tájékozódni. Ez az igazi növényvédelem, az erdők is így védik magukat.”
A megtévesztett kártevőkhöz hasonlóan, Iván nélkül mi sem találnánk meg mindent. Inkább semmit. A dinnyeföldet egészen biztosan nem, már csak azért sem, mert ha nem is zsebkendőnyi, de asztalterítőnél nem nagyobb. „Ezekbe az ember könnyedén behajol, anélkül, hogy belelépne, taposna, tömörítené a földet.”
A föld! Szó szerint ez az alapja mindennek. Kevesen gondolják, hogy a földkerekség legfontosabb élőlényéről beszélünk. Igen, élőlény. Már ha nem ölik ki belőle a lakóit, rovarokat, gombákat, gilisztát, mikrobákat. Akiknek kulcsfontosságú szerepük van, és egy bonyolult rendszer szabályai szerint működnek együtt egymással. Nemcsak a fáknak van titkos élete, a talajnak is. Élet csak életből születik, tehát akkor lesz vitamin, ásványi anyag, nyomelem és az ember számára kulcsfontosságú sok egyéb vegyület a paprikában, az uborkában, az almában, ha ennek építőelemeit magába tudja szívni a földből. Például, ha az adott növényt hagyják küzdeni. Ha nem szolgálják ki, húzzák, tömik mesterséges módon. Akkor ez az erő például antioxidáns formájában beleépül, és mi megehetjük. Így már érthető, hogy miért veszítették el néhány évtized alatt a gyümölcsök és a zöldségek tápértékük 25–40, néhol 50 százalékát.
Nem arról van szó, hogy térjünk vissza a régi földművelési módszerekhez, mert Gyulai Iván szerint az ember régen sem bánt jól a földdel.
„Azzal, hogy szántott, nekiment vassal, tizedrészére csökkentette benne az életet, elpusztította a rovarokat, gombákat, baktériumokat. A nagyobb hozam kedvéért tette ezt. Nem vagyok tiszteletlen a régiek tudásával, de az ismereteink gyarapodnak, már tudjuk, miért rossz ez.
Ideje volna békén hagyni a földet, engedni, hogy a maga szabályai szerint újuljon meg, álljon vissza a lakói közti együttműködés.”
Málnát szemezünk, szakítunk a cseresznyéből, fehér eperből, megcsodáljuk a két lovat, Jancsit és Hugót. A ház előtt kovászos uborka érik, a hőségben bágyadtan dörgölőzik hozzánk a Muki nevű kutya. Iván azt mondja, az ő kertje nem rabtartó, ha két hétig felé sem nézne, akkor sem lenne semmi baj. De ő szeret itt lenni, és ez a szeretet mindennek az alapja. Akiben ez nincs meg, ne foglalkozzék kerttel, mert anélkül ez nem működik.
„A mai világban az ember nem is alkatrész, hanem egy alkatrész alkatrésze. Ha valaki rájön, hogy bizony képes a természettel együtt alkotni valamit, az csodálatos érzés. Ez a felismerés öröm és gyönyörűség, aki ebben részesül, másképpen fog nézni a világ dolgaira. Könnyen elenged olyasmit, amihez addig ragaszkodott. Körülbelül kétezer ilyen kert van már az országban, vagyis nem volt hiába a munkánk. Sokan jönnek, akik valóban változtatni akarnak, és sokan megírják, hogy köszönik a tanácsokat. Ők már nemcsak a paradicsomot ültetik másképpen, de másképpen is élnek.”
