Kórházi munkája mellett együttesével, a Klárisokkal gyermekpszichodrámára, meseterápiára épülő mesekoncerteket ad, korábban pedig fellépett a Ghymes és a Makám zenekarokkal is. Az énekesi és klinikai szakpszichológusi pálya számára elválaszthatatlan egymástól.

Aki ismeri Korzenszky Klárát, azt mondaná, hogy pszichológus és énekesnő. Hogy egyezteti össze ezt a két hivatását?

Úgy gondolom, egyik sincs a másik nélkül. Mindkét pályán mindkét szakképzettségemet használom. A kórházba, a terápiás folyamatokba sok zenés eszközt, hangszert hozok be, a koncertjeink pedig terápiás módszerekre, gyermekpszichodrámára, meseterápiára és zeneterápiára épülnek.

Jó sűrű lehet a naptárja.

A hétköznapjaimat a kórházban töltöm, ahol a mindennapos gyógyító munka zajlik. Pszichológusként a szomatikus orvoslásban veszek részt. A súlyosan megsérült, égéssérült és krónikus betegséggel élő gyerekek pszichés támogatásával foglalkozom. Ez az idő tehát a gyerekek és családjuk egészségének segítésével telik, akár egyéni beszélgetés formájában, akár az ágy mellett, akár csoportos formában, akár családterápia keretében. Ezek az átlagos hétköznapok. Egyik nap sem ugyanolyan, mint a másik, nagy rugalmasságot igényel, de ez engem inspirál. A koncertekre leginkább hétvégén jut idő. Minden fellépés feltölt, pláne, amikor már túl sok a kórházi nehézség, és úgy érzem, egy kicsit töltekeznem kell mással is. A próbák száma pedig helyzetfüggő. Új lemez készítésekor vagy egy új műsor összerakásakor intenzívebb a próbafolyamat, de egy átlagos koncert előtt próbára sem idő, sem lehetőség nincs. Olyan az életemben ez a két hivatás, mint egy mérleg. Ha már túl sok az egyik, akkor a másikból töltekezem.

Úgy tudom, hogy az édesapja révén a családban hagyománya van az orvosi pályának. A zenészi törekvéseit mennyire támogatta a környezete?

Abszolút. Olyannyira, hogy eredetileg fuvolistának készültem, vagyis intenzív gyakorlás, rendszeres zongoraórák és dupla szolfézs jellemezte a gyerekkoromat, de hosszú évekig néptáncoltam, és népzenét is tanultam közben. Gimnáziumban döntöttem úgy, hogy a népzenénél maradok. Ekkortájt jöttem rá arra is, hogy a pszichológia is érdekel. Ahhoz pedig, hogy végül mára az édesapámhoz hasonlóan kórházban dolgozom, hosszú út vezetett, közben sok szakmai tapasztalatot szereztem.

Zenekara, a Klárisok minden lemezt egy tematika köré épít. Ezt az ötletet is a pszichológiából merítette?

A Klárisokban a koncepciónk az, hogy úgy fűzzük fel a dalokat egy mesére, mint a gyöngyöket a gyöngysorra. Innen van a név is, hiszen a kláris szó amellett, hogy a nevemre utal, gyöngysort jelent. Olyan mese köré szerveződik a lemez, és olyan népdalokat teszünk rá, amelyeket mindenki ismerhet, így mindenki énekelheti őket. Minden dal a mese azon pontján szólal meg, ahol értelmet nyer. Első lemezünk, a Szerelemcsütörtök, dobszerda a klasszikus tündérmese fonalára van felfűzve, Kerekégenjárónak az égitest-szabadító tündérmese az alapja, a Tíz, tíz, tiszta víz lemez pedig A só című mese olyan változata, ahol a központi elem a víz, így vizes népdalaink vezetik a mesét. Fontos, hogy legyen tematika, mert az vezeti a gyerekek figyelmét, emellett a fejlesztői szempont is elsődleges nálunk. A koncerteken pedig interaktívan adjuk elő ezeket. A nézők közül választunk szereplőket, így aktív részesei lehetnek a mesének, jobban megmaradnak a dalok az emlékezetükben. Ez egyébként a terápiás folyamatokra is igaz; helyzetbe kell hozni a gyerekeket és irányítani a figyelmüket.

A felnőttek sokszor ódzkodnak az interaktív előadásoktól. A gyerekek hogyan viszonyulnak a szerepléshez?

Minden koncert más, hiszen a gyerekek is mások. Az a jó, hogy a bátrak viselkedési mintát tudnak mutatni, húzzák magukkal a félénkebbeket. Ha kevesebben vannak a bátrak, akkor azt a keveset választjuk ki, és ők viszik végig a mesét. Fontos, hogy mindent szabad, és semmi sem kötelező. Általában mégis az a tapasztalat, hogy egyre többen lesznek a színpadon.

A színpadról meg tudja állapítani, hogy kik a bátrabbak, és kik a szerényebbek?

Általában igen. Az sem mindegy, hogy a gyerek közvetlenül a színpad elé ül, vagy az anyukája ölébe. De sokan vannak olyanok is, akik hátul ülnek, majd mikor megkérdezem, hogy ki szeretne tündérkirálylány lenni, rögtön jelentkeznek, és szaladnak előre. De mindig vannak meglepetések.

Mindkét hivatása a gyerekekre irányul. A felnőttekben is meg tudja szólítani a bennük élő gyereket?

Igen, a Klárisokkal gyereklemezeket adunk ki, de az egész családnak játszunk. A koncerteken fantasztikus látni, ahogy dalról dalra oldódnak a szülők is, és aktivizálják magukat. Látják a gyerekeiket, és rá tudnak hangolódni az énekekre, mesékre, amiket ők is ismernek. A koncert közös együttlét, ahol a szülők együtt örülhetnek a gyerekeikkel. Egyébként zenehallgatás, zenélés vagy éneklés közben az agyi jutalmazóközpont aktiválódik, úgynevezett boldogsághormonok, például endorfin, dopamin szabadulnak fel, ezért jól érezzük magunkat. Úgy gondolom, hogy a felnőtteknek szóló koncerteken is fontos, hogy megszólítsuk a közönséget. Én hiszek a valódi interakcióban, például a közönséggel való közös éneklésben. Így sokkal komplexebb élményt visz haza a résztvevő, mintha pusztán hallgató lenne.

A felnőttek számára milyen útmutatást adhatnak a mesék olyan időben, amikor egy világjárvány után, a szomszédban dúló háború ellenére próbálunk derűlátók maradni? 

Boldizsár Ildikó meseterapeuta mondja, hogy minden élethelyzetnek megvan a maga meséje. Ha tehát van egy nehézségünk, akkor megtalálhatjuk azt a mesét, ami arra feloldást kínál. Úgy gondolom, sok mese van, ami segíthet az említett a helyzetekben is. A covidjárvány és a háború is krízishelyzet, előbb-utóbb túl kell lendülnünk rajtuk. Vannak úgynevezett normatív és paranormatív krízisek is; ahogy a normatív krízisekről áthagyományozódik, hogy mindenképp túl kell lendülnünk rajtuk, és ehhez vannak mintáink is, léteznek olyan élethelyzetek, amelyekben nem tudunk tanult megoldási stratégiákat mozgósítani. A mesék ezekre a helyzetekre akár miniforgatókönyvként szolgálhatnak. Nem a helyzetünk pontos lenyomatát fogjuk fellelni bennük, hanem azokat a szereplőket, helyszíneket, próbatételeket, akikben vagy amikben magunkra vagy az élethelyzetünkre ismerhetünk, ezáltal a nehézségeinkre megoldást találhatunk.

Korzenszky Klárával készült korábbi írásunk itt olvasható.