Nem igazán tudom, hogy valóban szükség van-e a különböző generációk megjelölésére X, Y, Z meg α, β, γ és a többi betűvel. Ahhoz, hogy bölcs mondatokat mondhassunk komoly arccal, amelyekben efféle dolgok szerepelnek, mint: „a Z generáció már ilyen, viszont az Y-ok még amolyanok, szemben az α-kkal, akik már…”? Mintha a betűkkel le lehetne írni egy generációt!
Mikszáth Kálmán azt írja az Új Zrínyiászban, hogy a történelmi korszakok változnak, a szokások változnak, de maguk a karakterek, az emberek maradnak ugyanolyanok. Azokat még a történelem vasökle sem tudja más formára kalapálni.
Nagyon sokat gondolunk a technikai fejlődésünkről, a mélyben talán kis elégtétellel nyugtázzuk, hogy a közelmúltban átvészeltünk egy rendkívül veszélyes járványt, kicsit mi is vagyunk akkora hősök, mint azok, akik túlélték a pestisjárványokat, és azt is gondoljuk, hogy a járványok meg a technikai fejlődésünk meg a háborúink újabb és újabb generációkat hoznak létre, X-eket, Y-okat stb.
Nem tudom, hogy tényleg segítenek-e járványok, illetve járványkezelések generációkat megkülönböztetni egymástól, de el tudom képzelni.
Azt viszont tudom, hogy Mikszáthnak igaza van: a korszakok változnak, az erkölcsök változnak, az éghajlat változik, „nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba”, és nincs két ugyanolyan ember, hiszen „Szegény a forgandó, tündér szerencse, / hogy e csodát újólag megteremtse”…
És sokkal izgalmasabb és sokkal nagyobb titok egy ember, mint bármelyik háború vagy világjárvány, ami tizenkettő egy tucat szörnyűség, és sajnos hiába hisszük el újra és újra, hogy egyszer s mindenkorra legyőztük őket, meg hogy túl vagyunk rajtuk, hiába reméljük, hogy többé sohasem lesz háború, és hiába reménykedünk, hogy egyszer legyőzzük az összes betegséget is. Amióta ismerjük magunkat, a háború, a fejlődés és a betegség állandóan velünk vannak – de mi… mi sohasem ismétlődünk.
Tanárként mondhatnék olyasmiket, hogy azok a diákok, akik sokat mobiloznak, kevésbé képesek a nagy, átfogó gondolatmeneteket megérteni, illetve megalkotni. De ha őszinte akarok lenni, akkor sajnos el kell ismernem, hogy az emberek általában nincsenek annyira elragadtatva a nagy, átfogó gondolatmenetektől és a merész összefüggésektől. Egyszerűbb elmerengeni a tojás árának vagy a forint árfolyamának változásán, mint a manierizmus és a szentimentalizmus hasonlóságán. Mondhatnék olyanokat, hogy az α generáció ilyen meg olyan… csak furcsán érezném magam utána.
Lehet, hogy egyszerűbb kategóriákba kényszerítenünk egymást, mint találkozni egyenként, személyesen egymással; az meg biztos, hogy „akarjuk a skatulyát”, amint ezt Egon Friedell megállapította, hiszen skatulyák nélkül oly elveszettek vagyunk… az élet végtelen gazdagságában lubickolva!
Hahaha! Valóban félelmetesebb az óceánban, ötezer méter mélység fölött úszni, mint egy három méter mély tóban? Mi változunk, vagy a világ? A világ változásairól beszélve tudunk beszélni önmagunkról? Esetleg önmagunk változásairól beszélve… a világról?
NÉNYEI PÁL
Író, drámaíró, középiskolai tanár, négy gyermek édesapja. Az ELTE magyar–művészettörténet szakán végzett. Tanított a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, a szentendrei Ferences Gimnáziumban, majd a Piarista Gimnáziumban. 2017 óta a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium magyartanára. Ismert művei Az irodalom visszavág 1.,2.,3., Ne bántsd a Zrinyit!
