Történt egyszer, még a hatvanas évek elején, hogy Örkény István és felesége a Vas István – Szántó Piroska művészházaspárnál vendégeskedett Szentendrén. Ott volt Szántó Piroska nővére, Panni is, és a két nő megmutatta a vendégeknek, hogyan szoktak ők egymásnak nyávogni, ha fergetegesen jó a kedvük. Örkényt lenyűgözte a két asszony önfeledt játékossága, elraktározta az élményt, és nem sokkal később, amikor új darabot kértek tőle, ebből a szentendrei macskaduóból kiindulva írta meg Orbánné és Giza történetét.

Ez az epizód nem szerepel Szántó Piroska egyik könyvében sem, pedig csak úgy sorjáznak a történetek a magyar irodalom és festészet nagyjairól. Minden hivatalosság nélkül, mégsem pletykálkodva. Emberien, őszintén, és olyan áradó stílusban, mintha csak jó barátainak mesélne róluk. Hogy kikről? Például a szentendrei festőkről, Vajda Lajosról, Barcsay Jenőről, Czóbel Béláról és Modok Máriáról, meg arról, milyen volt az élet a dunakanyari városban, mielőtt még a turisták és a kiköltözők felfedezték. A szerb búcsún Vujicsics Tihamér zenélt, a mára szinte teljesen beépített Pismány hegyen alig néhány ház állt. Ott volt a nevezetes Haluskai-tanya, ahol a fiatal festők nyaranta meghúzódtak.

Vajda Lajos csomagolópapírra festette képeit, a Dunában úszó Barcsay pedig vérig sértődött, amikor a pimasz fiatalok egy unicumos üveget dobtak be mellé a vízbe, hogy élőképben jelenítsék meg a híres Unicum-reklámot. 

A festő-író kitér szeretetlen és hányatott gyerekkorára, és arra is, hogy hogyan vészelte át hamis papírokkal a nyilasok uralmát Aczél György lakásában, miközben a szomszédban a kerületi nyilasvezér lakott és tombolt. Hamis papírok, fatalizmus és végtelen szerencse kellett hozzá. Aczél György, a Kádár-korszak meghatározó kultúrpolitikusa jó néhány történetben felbukkan még, például abban, amikor Ottlik Gézáéknál vendégeskedett, és Ottlikné kihagyta a csülköt a bablevesből. Ottlik… Ő szó szerint külön fejezet, érzékenyen megírt portré egy magával ragadó, viharosan nehéz természetű zseniről. Ő és Vas István jó barátok voltak, a kölcsönös szeretet és tisztelet azonban nem zárta ki az égzengéses veszekedéseket. Tudta valaki, hogy Ottlik rajongott Agatha Christie-ért? Én nem, de ebből a könyvből ez is kiderül. Görgey Gábor, Kormos István, Réz Pál, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Juhász Ferenc – mindenkiről szó esik. Arról is, milyen szerethetetlen volt Déry Tibor, és milyen vicces, de fárasztó volt egy máltai társasutazás az örökké új élmények után sóvárgó, türelmetlen Karinthy Cinivel.A szerző okos, művelt, nyelveket beszélő, kulturált nő volt, nagy idők tanúja.  Játékos és szabad szájú, rajongó és szigorú egyszerre. Kevés kiállítás, sok-sok illusztráció jellemezte a pályáját, életét azonban nemcsak a hivatása, a szerelme is meghatározta.

Már az első találkozás után lecövekelt Vas István mellett, ám a költőnek ehhez a döntéshez több idő kellett.

Ez a hullámzás, ez a várakozás is benne van a történetekben. A közös otthonok és a szentendrei nyaraló, amelynek története nem csak a szentendreieknek érdekes. Amikor ugyanis a szamárhegyi temető mellett parcelláztak, az egyik saroktelket sikerült a házaspárnak megvennie. Az utca tulajdonképpen a Steinmetz kapitány utca folytatása volt, de Szántó Piroska egyebet gondolt… Csináltatott a négy új telektulajdonosnak egy-egy táblát Hold utca 2., 4., 6., 8. felirattal. „Mire tavasszal kijöttünk, már így szerepelt a telekkönyvben, de ezenkívül még iskolát is csináltam: egymás után született körülöttünk, ahogy épült a város, a Nap, a Csillag s az Üstökös utca és köz. Elértem, hogy Pista a Hold utcában lakott Szentendrén, úgy, mint az első igazi otthonában” – írta az Akt című könyvben, melynek címadó novelláját irodalmi tekintélyek is az egyik legszebb magyar szerelmes novellaként tartják számon. Aki elolvassa, megérti, hogy akit az ember igazán szeret, legyen annak a háta hajlott, a mellkasa horpadt, és pusztítsa bár az idő minden módon és minden erejével – mégis szépnek látja. Mert nem a látvány a szeretnivaló, hanem a szeretet teszi a másikat széppé.