Az 1936-ban született Szabó Gábor – a nemrég lapunkban is bemutatott Bacsik Elek, illetve Zoller Attila gitárosok mellett – a legnagyobb magyar jazzvilágsiker, játékstílusa, -technikája első hallásra azonosítható, iskolateremtő (Santana, hogy mást ne említsünk, sűrűn hivatkozik rá). Már azokon a felvételeken is, amelyeket amerikai karrierje elején rögzített a dobos Chico Hamiltonnal és a szaxofonos Charles Lloyddal, többé-kevésbé kiforrott gitárjátékot hallhatunk tőle.

Írják, egyedi pengetős technikáját a kényszerűség is formálta: vacak első gitárját, amelyet tizennégy évesen még Magyarországon kapott, nem volt éppen egyszerű „értelmesen” megszólaltatnia, Szabó ráadásul formális zeneoktatásban nemigen részesült. Amikor emigrálása után beiratkozott a neves bostoni zenészképzőbe, a Berklee College of Musicba, voltak is konfliktusai az ortodoxabb játékstílushoz szokott tanáraival.

A hatvanas évek közepén Szabó Hamilton zenekarából kilépve saját pályára állt: a kortárs impulzusokat – Beatles, keleti és más világzenei hatások, pszichedélia, Burt Bacharach ultraszofisztikált easy listeningje – remek ízléssel szívta fel saját muzsikájába, s hozzátette az amerikai fülnek egzotikus magyar nép- és cigányzenei motívumokat. Nem virtuóz bopszólókkal operált, mint a régebbi iskolát képviselő Bacsik, s nem is merészkedett az avantgárd kísérletezés felé, mint Zoller. Amit játszott, az könnyen befogadható volt, de (feltétlenül kell ez a „de”?) művészileg tökéletesen és tudatosan kiérlelt: megszületett a kritikailag és kereskedelmileg is sikeres Szabó-sound.

Nagyot ment az Impulse! Recordsnál (Gypsy ’66, Spellbinder, The Sorcerer), 1968-ban pedig Gary McFarland hangszerelővel és Cal Tjader vibrafonossal megalapította a Skye lemezkiadót. Itt adta ki talán legszebb albumát, a vonós-kísérettel rögzített Dreams címűt: a népzenei, klasszikus, pszichedelikus stíluselemek varázsos-lágy kavalkádja – egy YouTube-kommentelőt idézve – még a szomszédból áthallatszó fúrógépzajt is zeneivé és melodikussá teszi. Izgalmas az az albuma is, amit a legendás fekete filmsztár-énekesnővel, Lena Horne-nal vett fel (Lena & Gabor). A hetvenes évekre Szabó stílusa némiképp feloldódott-felhígult a fúziós-smooth divatban, lemezeinek színvonala egyenetlenebbé vált, emellett drogfüggősége is súlyosbodott. Ezért is értékesek az olyan dokumentumok, mint ajánlónk tárgya, a tavaly közreadott Live in Cleveland 1976, amely ritka koncertfelvételeinek sorát bővíti, és bizonyítja, milyen nagyszerű és ihletett zenész maradt a zeneipari és magánéleti viszontagságok dacára.

Az ötvenperces albumon négy kompozíció hallható. A funkos ütemre-basszusalapra épülő It Happens hangulatos-áramvonalas nyitódarab. A mifelénk Hulló levelek címen, „A két szemét még most is látom” felütéssel ismert Autumn Leaves (Kozma József szerzeménye) a nemzetközi jazzrepertoár egyik alapdarabja; gitárosunk itt hagyományosabb, jazzesebb játékát is megvillantja. Hamisítatlan szabói atmoszférát teremt a lassú, érzéki Magical Connection, John Sebastian slágerének feldolgozása.

A Concorde flamencós hangzása a Concierto de Aranjuezt, illetve Chick Coreát idézi – azt a Coreát, aki egyébként Szabó utolsó, Femme Fatale címet viselő albumán közreműködött. E lemezt még Amerikában rögzítette, de miután összekülönbözött Corea szcientológus köreivel, „hazahozta” az anyagot Budapestre, s itt adta ki a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat – nem sokkal azelőtt, hogy 1982 februárjában Szabót a László-kórházba szállították, s ott máj- és veseelégtelenségben meghalt.

Kiemelt kép: Szabó Gábor: Live in Cleveland 1976. Ebalunga!!!, 2022