Leányfalun, a Duna-parton beszélgetünk, néhány méterre a strandtól, ahol negyvennégy éve megismerkedtek. Diákként szerettek egymásba, majd jött húsz év szünet, azalatt külön utakon jártak. Később újra találkoztak, és immár húsz éve újra együtt vannak, sőt együtt is dolgoznak. Ők hozták be Magyarországra a hangoskönyvet mint műfajt, a piacvezető Kossuth–Mojzer Kiadó eddig 372 irodalmi és ismeretterjesztő alkotást adott ki hangzó formában. Prózát és verset, lírait és krimit, magyar és külföldi szerzőket felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
Emlékeztek még, melyik volt az első hangoskönyvetek?
Mojzer Márta: Az Örkény Egypercesek Mácsai Pállal. Nagy siker lett, ahogy nem sokkal később az Azt meséld el, Pista! is, ami folyamatosan műsoron van az Örkény-színházban. Mi is ott rögzítettük. Mindkettő több utánnyomást ért meg, ez szerencsére nem ritka. Amikor elkezdtük, még volt időkorlát, hatvan-hetven perces anyagokat tudtunk csak készíteni, ennyi fért rá egy audiocédére. Ezért a hosszabb művek eleve kiestek a válogatásból. Aztán jött az MP3, és be lehetett dobni a gyeplőt a lovak közé, hiszen egy ilyen lemezre akár nyolc-tíz órányi anyag is elfér. Jöhettek a nagyregények!
Most vettem új laptopot, és abban bizony már nincs cédélejátszó. Nem fejlődik olyan ütemben a technika, hogy maga mögött hagyja a hangoskönyvet? Van ennek jövője?
Mojzer Győző: A technikai fejlődés inkább csak használ, mert egyre több az alternatíva. Sokan eddig is azonnal átmásolták a könyvet lemezről pendrive-ra, és úgy hallgatták. Minden megvásárolható letölthető formában is, és mindenhez kapható még és már eszköz, ráadásul egyre olcsóbban.
M. M.: Húsz éve kongatják a vészharangot a hangoskönyvek felett, de a számok vagy a könyvvásárokon tapasztalt érdeklődés nem azt mutatja, hogy leáldozóban van a műfaj. A lehetőség nem csak technikailag bővült, hiszen egyidőben úgy nőttek ki a hasonló vállalkozások, mint gomba a földből. Akkor szerveztük meg a Magyar Hangoskönyv Kiadók Egyesületét, összefogva a kiadókat. Békében és jó hangulatban, a vásárokon közös standot bérelve működtünk együtt. Havi rendszerességgel összegyűltünk, még karácsonyi bulit is tartottunk. Mindenki csak nézett, hogy egy iparág így összefog…?! Aztán ennek vége lett, de nem azért, mintha egymás ellen fordultunk volna, hanem mert sokan felhagytak a hangoskönyvek kiadásával.
A kiadótok nevében ott a Kossuth név is.
M. Gy.: Mi kerestük meg a Kossuth Kiadót még az elején, azóta is tart az együttműködés. Fele-fele arányban osztjuk a költségeket és a munkát.
Hol hallgatnak az emberek leginkább hangoskönyvet? Én például reggelente, hogy ne rémes rádióműsorokkal induljon a nap.
M. M.: Nagyon sokan az autóban hallgatják, például hosszabb családi utazáskor, vagy reggel, amikor viszik a gyerekeket óvodába, iskolába. A gyerekeknek szóló hangoskönyvek rendkívül sikeresek. Csukás István, Lázár Ervin, Fésűs Éva, Janikovszky Éva és a többi. A szülők azt mondják, a gyerekek rajzolás közben is szeretik hallgatni, és a hallottak alapján alkotnak.
M. Gy.: Talán Vekerdy Tamás mondta, hogy a hallott mese az olvasás előszobája. Reméljük, így van. A felnőtteknél más a helyzet, ők szeretik a már ismert és nagyon fontos szövegeket újra és újra meghallgatni, és sokat számít az előadó is. De van, aki elutasítja a műfajt, ragaszkodik a kézbe vehető, maga által olvasott formához.
Van itt még valami… A film- és tévénézés csökkenti a koncentrációt, az ember azon kapja magát, hogy olvasáskor is „gyorsít” a nem informatív részeknél. Meglepve tapasztaltam, hogy ha hangoskönyvet hallgatok, néha jobban kinyílik a történet, mert minden részlete eljut hozzám.
M. M.: Ezt mástól is hallottam, és igen elgondolkodtató. Én is úgy vagyok vele, hogy sok könyvet szinte átfutok, hiszen a munkám része, hogy folyamatosan szövegekkel foglalkozom. Nálunk a nap, és ehhez húsz éve tartjuk magunkat, kávéval és felolvasással kezdődik. Győző minden reggel olvas nekem valamit. Aztán néha a könyv többi részét már én olvasom el, bizony néha „gyorsítva”.
Ez kultúrmisszió és vállalkozás egyszerre…
M. Gy.: …leginkább szerelem. Imádjuk a mai napig.
De a közös élet és a közös vállalkozás nem mindig ideális felállás.
M. M.: Eleinte mindketten mindennel foglalkoztunk, és napi huszonnégy órában. Aztán rájöttünk, hogy szükség van valamiféle megosztásra. Nem beszélve a magánéletről… De mivel az egész ház egy nagy dolgozószoba, a magánélet leginkább akkor valósul meg, ha elmegyünk otthonról.
M. Gy.: Bár most is eljöttünk, itt ülünk a Duna-parton, és tessék…
Úgy tudom, Márti, te választod ki az előadókat, és kényezteted is őket, mert a felvételek idején elképesztő finomakat sütsz, főzöl nekik.
M. M.: Próbálom eltalálni, ki mit szeret, többnyire sikerül is. Ahogy a szövegekhez is megpróbálom a legjobb hangot megtalálni. Volt, akit egy reklámban hallottam, és természetesen vannak olyanok, akikkel nagyon sok hangoskönyvet készítettünk. Mácsai Pál, Für Anikó, Pogány Judit… itt egy hosszú névsornak kellene következnie, de ettől most tekintsünk el. Én már újságot is úgy olvasok, hogy valakinek a hangja megszólal bennem.
Milyenek a színészek, ha hangoskönyvet olvasnak fel?
M. Gy.: Alázatosak és profik. Van, aki úgy jön, hogy az előre megkapott szövegbe különböző színekkel jelzéseket tesz, de olyan is volt, aki blattolt. Aztán a stúdióban annyira nevetett a humoros szövegen, hogy nem lehetett folytatni a felvételt. Elhalasztottuk másnapra, hogy addig elolvashassa és kinevethesse magát rajta. Nevet most nem mondok…
Adtatok ki Márait, Szabó Magdát, Krúdyt, Esterházyt, nem is folytatom. De sok a szórakoztató hangoskönyv is.
M. Gy.: Nem mindig a klasszikusok fogynak a legjobban, ezt be kell látni. Nyitottunk a népszerű könyvek felé, de a színvonal mindenben fontos. Most például a skót állatorvos, James Herriot két könyvét adtuk ki, nagy siker lett. Nem kis részben azért, mert Hevér Gábor egyszerűen zseniálisan olvasta fel. De mondhatnánk a Durrelleket vagy a kutyatörténeteket, ezeket Szacsvay László olvasta fel, ugyancsak zseniálisan.
Szövegek, színészek, de mi a helyzet a szerzői jogokkal?
M. Gy.: Ez az én asztalom, hiszen jogász vagyok. És mondhatom, van vele munka, küzdelem is bőven. Néha egyszerűen alakul, az ember szerződést köt, aztán fizeti a jogdíjat, máskor már azt sem egyszerű kideríteni, kinél vannak a jogok. A külföldi szerzőkkel leginkább irodalmi ügynökségeken keresztül szerződünk, ám a Paddington-történetek esetében közvetlen a kapcsolat. Magyar és külföldi szerzők kapcsán is van jó néhány sztorink, kivel nehéz, kivel könnyű, de ebbe nem mennék bele.
Úgy hallottam, hogy Agatha Christie „csapata” az élő fába is beleköt.
M. Gy.: Az Agatha Christie Limited mindent látni akar, semmi sem mindegy nekik. Mit hogyan írunk rá, címet, nevet és így tovább. Most van ez az átírási történet, és amikor kiküldtük a Szerelmi bűnügyek novellaválogatás borítóját, azon látható volt az összes általunk kiadott Christie-könyv borítója. Ott volt a Tíz kicsi néger is, amit vagy tíz éve adtunk ki, még ezen a címen. Visszaírtak, hogy írjuk át. Csakhogy az új címe a Senki sem maradt, és ha valaki ezt látja, és szeretné megvenni, nem találja, mert ilyen címmel mi nem adtuk ki. Patthelyzet. Ezzel együtt a cég és a szerző unokája példaértékűen ápolja az életművet, és ez a legfontosabb.
M. M.: A borítokkal én foglalkozom, és nagy örömmel. Egyébként az Agatha Christie Limitedtől kaptunk egy olyan dicséretet, hogy azt felírnám a falra a nagy sikereink közé. Azt mondták a Szerelmi bűnügyek borítójára, hogy ez a legszebb, amit valaha láttak.
