Különleges apropója van az idei Budapest100-nak, ugyanis százötven éve történt meg a főváros egyesítése, ezért ti is a százötven éves épületeket állítjátok a középpontba. Milyen Budapest-képpel ismerkedhetnek meg azok, akik az idei programokon részt vesznek?

Szij Barbara: Egy rendkívül sokszínű Budapestével. Nagyon sokféle ház nyitja meg idén is a kapuit, a VIII. kerület közepén található, kisiparosok által építtetett földszintes, apró, egyszerű házaktól kezdve a hatalmas belvárosi palotákig. A kiegyezés után néhány évvel járunk, egy éppen felpezsdülő nagyvárosban, ahová a jobb életkörülmények miatt rengeteg ember áramlott vidékről, ez pedig óriási lökést adott az építkezéseknek is. A most felkereshető épületek gyönyörűen tükrözik a főváros százötven évvel ezelőtti szédületes sokszínűséget, mely mind a mai napig jellemzi Budapestet. 

Grócz Bíborka: A konkrét építészeti jellemzőkön túl rengeteg szociokulturális ismerettel is gazdagodhatunk. Aki értő figyelemmel vesz részt a programokon, végig tudja követni például a városegyesítés folyamatát, hiszen ha megnézzük, majdnem az összes ilyen idős ház Pesten található, Óbudán és Budán viszont kevés van belőlük. 

Csak azok a házak jelentkezhettek, amelyek 1873-ban épültek?

Sz. B.: Alapvetően az 1872-ben és 1873-ban elkészült épületekből próbálunk válogatni, de annyi szabadságot engedtünk magunknak, hogy néhány kuriózumot is be tudjunk mutatni. Azokra az épületekre gondolok, amelyek valóban százötven évvel ezelőttiek, de később kaptak például egy szecessziós homlokzatot, így kívülről azt gondolná az ember, hogy valamikor az 1910-es években épültek, de ha jobban megnézzük az egyes részleteket, például az árulkodó ablakkereteket, lépcsőfeljárókat vagy akár az udvaron lévő kutat, egyértelművé válik, hogy az épület a városegyesítés korából való. 

Nagyon más Budapest-élményt adnak a százéves és a százötven éves épületek?

Sz. B.: Sok különbség van közöttük, igen. Vannak szabad szemmel is jól látható stílusbeli eltérések, hiszen az idén megnyíló épületek mindegyike historizáló, keveredik bennük a neoreneszánsz, a neobarokk és a neoklasszicizmus; az 1910-es években pedig a szecesszió maradványai mellett a modern felé kacsintgatás jellemezte az akkor épült házakat. És sok a rejtett különbség is: például meglehetősen eltérő volt a komfortszintje a két időszakban épült házaknak. A századforduló előtt emelt épületeknél még jellemző volt, hogy szintenként volt egy-egy mosdó, a századforduló után, pláne a tízes évekre azonban elvárás lett, hogy a lakások rendelkezzenek saját fürdőszobával. Vagy például a százötven évvel ezelőtti épületeknél még zömében egymásból nyíltak a szobák, a századforduló környékén már elkezdett fontossá válni az egyes terek határozottabb elválasztása, hogy meglegyen a privát szférája a családtagoknak.

Bár a rendezvény neve Budapest100, 2016 óta már nem az aktuálisan százéves épületeket ünneplitek. 

G. B.: Ennek nagyon egyszerű oka van, egyszer csak azzal szembesültünk, hogy nem találunk elég százéves házat, az első világháború alatt ugyanis alig emeltek új épületeket. Úgyhogy el kellett gondolkodnunk azon, merre vihetnénk tovább a Budapest100-at. 

Sz. B.: Úgy döntöttünk, hogy a városrészekre helyezzük a hangsúlyt. 2016-ban az akkor éppen százhúsz éves Nagykörút vonalán nyitottuk meg az épületeket, majd a rakpartok hosszában ünnepeltünk. Azóta sok dolog történt: 2019-ben például a Bauhaus-centenárium apropóján a budapesti kora modern építészet nyomába eredtünk, 2022-ben pedig azt próbáltuk megmutatni az érdeklődőknek, hogy a budai Várnak a turisztikai értékei mellett bizony van egy lakónegyedszerepe is, amiről az odalátogatók többsége hajlamos elfeledkezni. 

Az idei a tizenharmadik év; amikor elkezdtétek, nem volt idehaza semmiféle előképe a rendezvénynek. Honnan jött az ötlet?

G. B.: Az Arany János utcai OSA Archívum 2011-ben volt százéves, ezen apropóból meg akarták ünnepelni a házukat, méghozzá minél több százéves házzal együtt. Ekkor keresték meg a Kortárs Építészeti Központot, hogy nyújtsunk szakmai segítséget egy ilyen esemény megvalósításához. Hazai valóban nem, de külföldi előképe volt, például az Open House, amit Európa több országában megrendeznek. A Budapest100 azonban gyorsan más irányba fejlődött – nálunk ugyanis a lakókból és az önkéntesekből élő közösségek jöttek létre, és sokszor kaptunk már olyan visszajelzést, hogy a rendezvény hatása messze túlmutatott azon a pár napon, amíg tartott.

Sz. B.: Nagyon lelkes emberekkel találkozunk nap mint nap. Szinte hihetetlen belegondolni, hogy minden évben van százötven-kétszáz olyan önkéntesünk, aki azt gondolja, hogy érdemes erre fordítani a szabadidejét. Sokféle dolgot csinálnak kezdve attól, hogy felkeresik az épületeket, beszélnek a lakókkal, majd együtt szervezik a programokat, várják a látogatókat, mindeközben pedig komplex kutatást is végeznek. A kutatásban nem csupán az épületekre koncentrálnak, hanem a lakókkal interjúznak, korábbi lakók történeteit nyomozzák, régi újságcikkekből próbálják megalkotni a ház szociokulturális és építészeti történetét, ily módon menteni meg ezeket az értékeket a feledéstől. 

Úgy definiáljátok a Budapest100-at, hogy ez egy olyan építészeti-kulturális fesztivál, ami összehozza a városlakókat és a szomszédokat. Valóban képes közelebb hozni az embereket egymáshoz az, hogy megismerik az épített örökségüket?

G. B.: Igen, egyértelműen. Azt látjuk, hogy a Budapest100 egyfajta katalizátora tud lenni a lakók egymásra találásának, el tudja indítani azt a folyamatot, hogy rájöjjenek az emberek, hogy egy helyen laknak, egy téren osztoznak, igenis lehetnek egy közösség. Hogy utána ez a felismerés valóban tettekké formálódik-e, az már nem rajtunk áll. Persze erre is vannak nagyon szép történetek: a Szív utca 42.-ben már a Budapest100 előtt is jó közösség működött, de az, hogy közösen ünnepeltek, még erősebbre fonta a köteléküket, és képesek voltak összefogni a komplett homlokzatfelújítás érdekében. 

Sz. B.: Sokszor azt látjuk, hogy azok a lakóközösségek, amelyek kinyitják a házukat, tényleg ünnepként élik meg ezt a pár napot. Sok lakót kicsalogat egy kicsit a csigaházából, hogy azt látja, másokat érdekel az otthona. Egy idős hölgy az egyik lakóközösségben például úgy állt a programhoz, hogy csinálják csak a fiatalok, neki nincs ott keresnivalója. Aztán szombaton mégis kimerészkedett, látta, hogy ott van egy csomó ember, és valódi érdeklődéssel fordulnak a háza és a benne lakó emberek felé. Vasárnap reggel már ő várta a látogatókat nagy lelkesedéssel, egy tálca süteménnyel és sok történettel.