Honnan ered a népművészet iránti szeretete?
Szó szerint beleszülettem a ruhák világába: nagymamám és anyukám varrónőként szerettette meg velem a ruhakészítést. Tótkomlós, ahol felnőttem, nemzetiségi város, ahol az emberek nemcsak őrzik a hagyományokat, de éltetik is a népművészetet, fontos szerepet játszik a mindennapjaikban. Tizenkét éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy ha nagy leszek, szép magyar motívumokkal díszített ruhákat fogok tervezni. Miután ez megfogalmazódott bennem, célirányosan divattervezést tanultam. A technikusi végzettség megszerzése után egy budapesti divatiskolában folytattam a képzésemet, miközben már egy nagy cégnél dolgoztam tervezőként. 2000-ben, három évvel azután, hogy befejeztem az iskolát, megalapítottam a saját márkámat, a BY ME-t.
Milyen volt az indulás időszaka, és hogyan dolgozik most?
Ekkor még egy jóval szűkebb réteg kapcsolódott a hagyományokhoz, aki nem született bele a népművészet, a néptánc és a népzene szeretetébe, a későbbiekben sem találta a kapcsolatot ehhez a világhoz. A tótkomlósi mintákkal kezdtem el tervezni, az első pár darab fekete-fehérben készült el, és ez azóta is végigkíséri az összes kollekciómat – az állandóságot fejezi ki számomra. A kézi hímzés és az anyáról lányára szálló száznyolcvan-kétszáz éves minták különleges értéket adnak a ruhákhoz. Sokat használom az autentikus színeket, de két-három vagy adott esetben egyszínű hímzésre szűkítve. Önmagában ez is tradicionális, hiszen a hímzések régen natúrszínűek voltak. Ezt követte a fehér szín, amikor már ki tudták nyerni természetes alapanyagból, majd elkezdtek színesedni a hímzések: elsőként a kék-piros, és amikor a technológia már ott tartott, hogy bármilyen színű fonalat meg tudtak festeni, a színes hímzések. Ha egy adott szezonban van egy erős szín, ami valóban közkedvelt és beépült az aktuális öltözködési kultúrába, akkor azt akár hímzések, akár alapanyagok formájában használom.
Hogyan merült fel a kalocsai kollekció ötlete?
2011-ben látta a tótkomlósi összeállításomat a kalocsai polgármester, és megkeresett, hogy szeretné velem újragondolni a helyi népművészetet egy olyan kollekciót megalkotva, ami méltó módon mutatja be az eredeti kalocsai hímzésvilágot, hihetetlen motívumkincset. A Kalocsai Hagyományőrző Egyesülettel dolgozhattam együtt. Bolvári Andrásné Ica nénivel, a népművészet mesterével tíz éven keresztül alkottunk együtt, és nagyon jó barátok is lettünk. Jól megértettük egymást, öröm, hit és elszántság jellemezte a közös munkát. Mély fájdalmam, hogy 2020 év elején a Jóistenhez távozott. Halála előtt rábízott komaasszonyára, Pandúr Istvánné Marcsa nénire, ő rajzolta meg nekem a korai cifra kalocsai mintákat és ezzel a hímzéssel díszített idei tavaszi–nyári kollekciómat – már csak ő ismeri egyedül e motívumvilágot.
Akkor ez egyúttal értékmentés is?
Pontosan. A korai cifra hímzés viseletekben és kézimunkákban is ritkán fellelhető. Marcsa nénivel is hatalmas élmény a közös alkotás. Ráadásul a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület Káprázatos Kalocsa címmel színpadi produkciót készített a kollekcióhoz, amelyben megjelennek a kalocsai viseletek a legkorábbiaktól a napjainkban is felvett darabokig, illetve az én összeállításomig.
Közben újabb népviseleti motívumokat keltett életre.
Igen, 2012-ben keresett meg a Matyó Népművészeti Egyesület elnöke, Berecz Zsuzsa, miután látta a kalocsai mintás darabokat, hogy alkossunk egy méltó kollekciót a matyó népművészethez is. Azóta számtalan kollekciót készítettünk, jó barátságot ápolunk, és kiváló az együttműködésünk, ugyanígy az egyesület művészeti vezetőjével, Papp Bernadett-tel, a népművészet mesterével is. 2017-ben pedig a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesület elnöke, Molnár Eleonóra keresett meg. A kárpátaljai motívumkincs gyönyörű szép; a népművészetnek az identitás, a magyarság megőrzésében, a nyelv fennmaradásában kiemelt szerepe van. A beregi szőttessel díszített kollekcióm volt az első együttműködésünk, amelyen Prófusz Marianna népművésszel, a kárpátaljai szőttes mindentudójával dolgozhattam együtt, azt követte a nagydobronyi keresztszemes kollekcióm, amit pedig Őrhidi Ágnes népművész, hagyományőrző segített megalkotni. Természetesen Kárpátalján készültek mind a hímzések, mind a szőttesek, ez egy kicsit túl is mutat azon, hogy együtt alkotunk, hiszen ezzel kinyújtott kézként segítjük az ott élő magyarokat és munkát adunk nekik. Úgyhogy ez is egy szép és fontos történet a szívemnek-lelkemnek.
A halasi és höveji csipkével is alkotott kollekciókat.
2017-ben kaptam lehetőséget, hogy a Halasi Csipke Közalapítvánnyal együttműködjek, és teljesen elvarázsolt ennek a mikrovilágnak a csodája. Fontos szempont volt, hogy kivegyük a vitrinből és hordhatóvá tegyük a halasi csipkét. Tizenegy csipkevarró tudja már csak készíteni, megtisztelő számomra, hogy ezzel az egyedülálló magyar értékkel tervezhetek. Idén százhúsz éves a halasi csipke; Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban nyár végéig láthatók a kapcsolódó munkáim. A 2019 óta hungarikummá választott höveji csipkével is készítek egy kollekciót, együttműködve a polgármester asszonnyal, Vargáné Molnár Zsuzsannával és a Höveji Csipkevarrók Egyesületével. Van egy különleges témám, amelyet a természet, a magyar vadak, erdők és a tradicionális vadászat határoz meg, ehhez alkottam meg a Wondeer női és a Nimroad férfimárkát. A korai cifra hímzéssel díszített ruháim egyik darabját Tokióban mutatják be ősszel, a kalocsai kollekció pedig Bostonban, a magyar fesztiválon olyan sikert aratott, hogy meghívást kaptunk októberi sarasotai magyar fesztiválra is. Mind itthon, mind külföldön megpróbálunk minden meghívásnak eleget tenni, és igyekszünk minden megrendelt ruhát határidőben elkészíteni.
Képzőművészként hogy látja, népszerűbb lett az elmúlt évek során a népművészet szeretete, a hagyomány tisztelete?
Igen, így visszanézve, úgy látom 2011-ben nemcsak Magyarországon, hanem a világdivatban is megjelent a népi életérzés. Meghatározó pillanat volt, amikor Lewis Hamilton és Jenson Button, Forma–1-es pilóták a budapesti futamon kalocsai mintás overallban versenyeztek. Ezt a világon mindenhol látták, és valódi fordulópontot jelentett: az emberek észrevették, hogy a magyar motívumkincs mennyire szép, és hogy igenis, a mai napig megállja a helyét a világban. Azóta egyre több térség veszi komolyan, hogy a népművészeti kinccsel, tradícióval foglalkozni kell, meg kell mutatni és át kell adni a fiatal generációnak. Úgyhogy ezt csináljuk mi is, a népművészekkel, az egyesületekkel, a hímzőasszonyokkal, a csipkevarrókkal az életformánkká vált, hogy megmentsük és megmutassuk a világban az eredetit, a valódi minőséget.
Kiemelt fotó: Perl János