„Lehet, hogy közhelyes, de esetünkben tökéletesen igaz: a tapasztalat volt a legnagyobb tanítómesterünk. Mindent, amit tudunk, a természettől, saját hibáinkból és mások példáiból tanultunk meg” – meséli vigándpetendi, gyönyörűen felújított házuk teraszán ülve a szörpöket és lekvárokat készítő Kapolcsikum kezdeteiről Farkas Ivett. Férjével, Leitold Attilával úgy vágtak bele a gazdálkodásba 2011-ben, hogy semmiféle tapasztalatuk, előképzettségük nem volt. Azt tudták csak, hogy szeretnének valamilyen terméket előállítani és azt értékesíteni. 

„Akkoriban az, ahol most tartunk, a maga nagyságában és összetettségében meg sem fordult a fejünkben. De ahogy elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy milyen termékeket is készítsünk, az egyik ötlet hozta a másikat, majd hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy autodidakta módon egész kis gazdaságot építünk magunk köré.” Bodzavirágszörppel kezdték, amely egy egyszerűbb termék, ugyanis a bodza szinte bárhol megterem, így nem jelentett problémát az alapanyag beszerzése. Hamarosan kiderült, hogy van kereslet a szörpjük iránt, ezért elkezdte őket foglalkoztatni a bővítés kérdése. 

Itt ütköztek az első nagyobb nehézségbe, hiszen arra, hogy majd a szomszéd nénitől és a szomszéd néni ismerőseitől felvásárolják a termést, nem lehet stabil termékkínálatot alapozni. „Ekkor döntöttük el, hogy továbblépünk, és gyümölcsöst telepítünk. Ez pedig lavinát indított el, hiszen szinte kihagyás nélkül minden évben ültettünk hozzá egy kis ilyet, majd egy-két hektár olyat. Most pedig már vannak területek, ahol elöregedtek a kultúrák, növénycserére várnak. Így alakult évről évre a mi kis gazdaságunk.”

Tanulni a nehézségekből 

E gazdaságra ma már nagyon sok mindent lehet mondani, azt viszont a legkevésbé sem, hogy kicsi lenne. Nyolchektárnyi terület Vigántpetenden és Kapolcson, ahol a bölcsész végzettségű Attila felel a kétezer-háromszáz gyümölcsfáért, a közel kétezer-négyszáz méternyi málnasövényért és az ezerötszáz bodzabokorért, a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett Ivett pedig egy személyben a termékfejlesztő és a Kapolcsikum termékeinek előállítója is. A zöldmunkák időszakában, a szüret alatt van ugyan segítségük, az év többi szakaszában ők ketten gondoskodnak szinte mindenről.

„Néha besegít az egyik vagy másik papa is, de lényegében mi ketten gondozzuk ezt a nyolc hektárt, és mi állítunk elő szinte minden terméket. Néha még én is meglepődöm azon, hogy két ember mi munkát meg tud csinálni.” 

És ahogy Ivett korábban említette, a rengeteg elvégzendő munka és folyamatos építkezés közben néha bizony a saját kárukon tanultak. „Öt évvel ezelőtt ültettünk kétszázötven sárgabarackfát, amelyek azóta sem fordultak termőre. Annyi gyümölcs volt rajtuk összesen, amit mi magunk megeszünk, ennyiből nem lehet lekvárt főzni. Még egy évet adunk nekik, utána, bármilyen rossz is belegondolni, ki fogjuk vágni őket. Nem hoznak semmit, de rengeteg munka van velük, permetezni, metszeni kell őket. Nincs értelme, hogy foglalják a helyet.” A barackosban ugyanis rendszerint túl hideg van, amikor virágoznak a fák, pedig egy faluval arrébb, Monostorapátiban kifejezetten jól érzik magukat. 

A környékre ideális kultúrák megtalálása mellett az sem bizonyult egyszerű feladatnak, hogy rájöjjenek, az egyes gyümölcsfajtákból mennyit kell termelniük ahhoz, hogy egész évben megbízhatóan tudják szállítani a portékáikat, de ne keletkezzen felesleg. Végül úgy sikerült a keresletnek a legjobban megfelelniük, hogy a gyümölcsök nagy részét maguk állítják elő, de van, amiből megbízható termelőktől is vásárolniuk kell. „Erre, mint annyi mindenre, a saját kárunkon jöttünk rá, ugyanis az elején egyhektárnyi málnát telepítettünk. A málnáról tudni kell, hogy egyszerűen nincs az a mennyiség, amit ne lehetne eladni, azonban gyorsan megértettük, hogy van viszont az a mennyiség, amit nem lehet leszedni. A málna gyorsan romlik, néhány nap alatt le kell szedni az érett gyümölcsöt, különben berohad. Képtelenek voltunk annyi embert találni, amennyivel végigértünk volna a területen, így a termés jó része ott ment tönkre a bokrokon. Nem volt mit tenni, kivágtuk egy részét, a hiányzó mennyiséget pedig azóta más termelőktől vásároljuk meg.”

De a döccenők ellenére Ivettéken semmiféle elkeseredés nem látszik. Tisztában vannak azzal, hogy a vargabetűket a legkeményebb munkával sem lehet megspórolni, a tudást pedig nem lehet tankönyvekből megszerezni, bele kell vágni, ha pedig valami nem alakul a legjobban, új terveket kovácsolni.  

Önjáró fűnyírók a fák alatt

„Néha elcsodálkozom azon, hogy minden milyen természetesen alakult körülöttünk. Ha nekem valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja, hogy birkákat fogok tartani, biztos, hogy kinevetem. Ma viszont pont ez a helyzet.” A területekkel ugyanis a gyümölcsfák folyamatos gondozásán túl is sok munka van, kaszálni, gondozni kell őket, így jött a gondolat, hogy mi lenne, ha vennének pár birkát, amelyek szívesen legelésznek mindenfelé, rendben tartják a gyümölcsösöket, megspórolva ezzel Ivettéknek nem kevés energiát. Így is tettek, először jött tíz birka, amelyek amellett, hogy vígan vállalták a fűnyíró szerepét, szépen szaporodnak is, így az a terv, hogy a jövő évtől már értékesíteni is fogják a náluk születő állatokat.  

A mezőgazdasági ismeretek folyamatos tanulása mellett a kísérletezés és a tanulás a termékfejlesztésben is jelen volt. „Folyamatosan alakult a termékpalettánk. Eleinte mindent összefőztünk mindennel, kísérleteztünk, kóstoltunk, kerestük az arculatunkat és a helyünket is a piacon. Úgy érzem, hogy nagyjából révbe értünk, megtaláltuk a saját utunkat – ma már főleg fajtagyümölcsökből főzzük a lekvárokat és a szörpöket, mert a vásárlóink nagyrészt ezeket keresik. A különlegességekben hagyunk teret másoknak is” – meséli nevetve Ivett. 

Erő a folytatáshoz

Közben az árnyékos teraszról besétálunk a szépen felújított házba, melynek hátsó részében alakította ki Ivett és Attila a műhelyt, ahol a szörpök és lekvárok készülnek. Rozsdamentes acéltartály, aszalógép, lekvárfőző és egy hatalmas polc, ami a raktárfunkciót tölti be. „Azt szoktam mondani, hogy mi nem raktárra, hanem polcra dolgozunk. Ezen a polcon mindig van minden árunkból, de nem tartunk óriási raktárkészletet. A konyha mögött van a hűtőkamránk, a leszedett, válogatott és magozott gyümölcsök feldolgozásra készen oda kerülnek, ha pedig beérkeznek a megrendelések, frissen készítjük a termékeinket.” Bár elsőre meglepő, nem a tavasztól őszig terjedő időszak, hanem az év vége a legtöbb munkával járó periódus az évben. „Karácsony előtt mindig óriási a hajtás. Egyszerűen nincs az a termék és az a mennyiség, amit nem tudnánk eladni, cserébe viszont mindig hullafáradtan esünk be a karácsonyfa alá.” 

A kérdésre, hogy sosem bánták-e meg, hogy egy ennyire sok munkát, állandó jelenlétet, figyelmet és törődést igénylő vállalkozásba vágtak bele, Ivett csak mosolyogva rázza a fejét.

„Sokszor elfáradunk, és többször mondtuk már azt is, hogy feladjuk, nincs értelme folytatni. Ebben az évben például minden mérhetetlenül megdrágult, mi azonban nem tudjuk ugyanolyan ütemben emelni az árakat. De aztán megállunk egy pillanatra és megnyugszunk. Mert tudjuk, hogy a nehézségek időszaka mindig átmeneti.” 

Amit pedig ők fektetnek bele a vállalkozásukba, az nem csak anyagilag térül meg. Aktív kapcsolatot tartanak a vendéglátósokkal és a beszállítókkal, és gyakran beköszönnek hozzájuk a vásárlók is, ha épp a Balaton-felvidéken járnak, hogy elmondják, mennyire szeretik a készítményeiket. „Ahogy a természet is szinte mindennap más arcát mutatja, legalább annyira változatos ez a munka is. Nem lehet beleunni, mert mindig mást kell csinálni a földeken, és másfajta igények érkeznek a vásárlók részéről is. Annyira jó érzés, amikor mosolygós fiatal párok keresnek meg bennünket, örömmel újságolva, hogy esküvőjük lesz, és szeretnék, ha a szépen terített asztalokon a mi termékeink is ott lennének, mert úgy érzik, attól kicsit még egyedibbé varázsolhatják életük nagy napját. Ezek a visszajelzések rengeteg erőt adnak a folytatáshoz.”