Az Arcus Temporum fesztivál, ahogy a Pannonhalmi Főapátság minden spirituális és művészeti programja évente egy adott hívószó köré épül. Mi alapján választják ki a témákat?
2016-ban, Szent Márton születésének 1700. évfordulójára választottuk a „közösségben vagyunk” mottót, és azóta minden évben olyan evangéliumi fogalmat keresünk, amelynek aktualitása is van. A 2017-es „közös ház” témát követően 2018-ban az apáti szolgálatát akkor befejező Várszegi Asztrik gondolataival összhangban a „kibékülés”, majd arra épülve, annak lezárását segítve, 2019-ben a „csend” témáját jártuk körül. 2020-ban az eucharisztikus kongresszusra készülve a „vendégség” fogalmát választottuk. 2021-ben egy négy éven át tartó folyamatot indítottunk el az „emlékezet” kulcsszóval, amelyet 2022-ben a „megújulás”, idén pedig a „zarándoklat” hívószavak követtek, hogy 2024-re a pannonhalmi bazilika 800 éves évfordulójára az „ünnep” témájával zárhassuk a sort.
Az idei téma tehát a zarándoklat. Milyen jelentésrétegekkel bír ez a fogalom?
A témák kiválasztásával párbeszédre hívjuk vendégeinket, így az adott fogalomnak olyan jelentéseit is megismerhetjük, amelyek nekünk, bencéseknek is újak. Izgalmas látni-hallani, hogy az adott kulcsszó kinek mit jelent – ezeken a folyamatokon keresztül az eredeti hívószó elmélyül, mintegy hálózatok rendszerévé alakul. A zarándoklat jelentése a kezdetektől különlegesen és gazdagon rétegzett. 2020-ban találtuk ki, ezt követően hívta meg Ferenc pápa közös „szinodális” gondolkodásra a katolikusokat, hogy Isten zarándokúton lévő népeként együtt keressük a választ az új évezred kihívásaira.
A fesztiválra érkező vendégek hogyan kapcsolódhatnak be mindebbe?
Amikor azon gondolkodtunk, hogyan működhetnek úgy az egyházi helyek, hogy kulturális és turisztikai helyszínként ne pusztán kulisszaként szolgáljanak, megfogalmazódott bennünk egy küldetés: szerettük volna, hogy az érkezők turistákból zarándokká váljanak. Ez nem azt jelenti – illetve nem feltétlenül jelenti azt – hogy az adott helyszín legyen a zarándoklat célja. Hogy a turistaként megérkező zarándokként távozzon, megtörténhet úgy, hogy ott, a helyszínen kapja meg az elhívást, vagy rájöhet, az útja elvezette az adott helyszínre, ahonnan vissza kell majd térnie a hétköznapokba – így nem a célba érkezés volt az igazán fontos, hanem az a transzformáció, amelyen közben átment. Ez az élmény Pannonhalmára mindig is jellemző volt, a fesztiválra pedig különösen, hiszen rendkívül különböző élethelyzetekből, tapasztalatokkal érkeznek hozzánk az emberek, hogy a zenei, irodalmi, képzőművészeti és spiritualitás programokba bekapcsolódva közelebb jussanak önmagukhoz, és találkozzanak Istennel.
Már önmagában is jelentős zarándokélmény, ha valaki elindul az otthonából Pannonhalmára, feljön a szent hegyre, és ott tölt három napot, de ha ez idő során valamilyen változást is átélhet, az még erősebb tapasztalattá alakul majd benne.
Az ön számára a zarándoklat inkább egyéni vagy inkább közösségi élmény?
Erre nem könnyű válaszolni. Az első zarándoktapasztalatom a nagymamámhoz kötődik. Vas megyeiek, szombathelyiek vagyunk, és ott még a nyolcvanas évek elején élt a szokás, hogy az ünnepeken a közösség tagjai elmentek a Mária-kegyhelyekre Sopronbánfalvától Sümegen át Győrig. Ennek köszönhetően élhettem át én is először, hogy mit jelent zarándoknak lenni. Ezt követte egy erős közösségi élmény: 1996-ban János Pál pápa pannonhalmi látogatása előtt százhúszan fiatalok együtt mentünk Tihanyból Pannonhalmára. Talán függ az életkortól is, hiszen kamaszként, fiatal felnőttként nagyon nagy ereje van a közösségnek, amellyel együtt el tudunk indulni, ahogy pedig az ember idősödik, egyre nagyobb igénye van a csöndre, a saját magával való egyedüli zarándoklatra. Persze vannak kivételek. Például az idén húszéves Szent Benedek-zarándoklat, amely során négy bencés monostor, Győr, Pannonhalma, Bakonybél és Tihany érintésével felnőttek zarándokolnak közösségben. Nekem személy szerint viszont az Istennel való egyedüllét, az önmagammal való találkozás és a csend a legfontosabb most egy ilyen jellegű út során.
Említette, hogy a turistaként érkezőknek a fesztivál különböző programjai is lehetőséget kínálnak ahhoz a változáshoz, hogy majd zarándokként távozhassanak.
Ferenc pápa a Pannonhalmi Főapátságot az imádság helyének és a testvériség hídjának nevezte, ezzel szerintem megfogalmazta a monostor küldetését is. Egyrészt, amióta Szent István elrendelte, tehát ezer éve folyamatosan az imádság helyszíne, másrészt a testvériség hídjaként a különböző helyekről érkezőknek lehetőséget kínál a találkozásra és annak felismerésére, mennyire közel állunk valójában egymáshoz.
A transzformáció Pannonhalmán az imádságban és a találkozásokban történik. Ezért a fesztivál vázát egyrészt a szeretetközösség imádságos alkalmai adják, amelyekre kivétel nélkül meghívjuk a fesztivál résztvevőit, másrészt a zarándoklat gondolatköréhez kapcsolódó zenei, képzőművészeti, irodalmi és spirituális programok, amelyek a találkozások lehetőségét nyújtják.
Utóbbiakhoz bencés szerzeteseket kértünk meg, hogy olyan programokat kínáljanak fel, amelyeken a vendégek találkozhatnak Isten igéjével, miközben önmagukhoz is közelebb kerülhetnek. Lőrinc testvér Zsoltár a buszmegállóban programja arról szól, hogy hétköznapjaink zarándokútján hogyan jelenthetik a megállókat a zsoltárok. A főapátság előtti buszmegállóból induló séta során azt az egyéni utazást modellezzük, ahogyan az életünket végigkísérhetik ezek a különleges imádságszövegek. Lőrinc testvér személyes tapasztalatát osztja meg e program során, mert amikor Budapesten tanult, a buszra várva mindig zsoltárokat imádkozott. Márk atyával az arborétum labirintusát bejárva – ami már eleve egy kicsinyített zarándoklat – azt tapasztalhatjuk meg, hogy egy ilyen séta is jelenthet intenzív önismereti utazást. Várszegi Asztrik főapát úrral és Fülöp testvérrel pedig arról fogunk beszélgetni, hol tart zarándokútján az egyház, esetleg milyen kerülőutakon, tévutakon volna érdemes túllennünk már.
A fesztivál különlegességét az is adja, hogy a meghívott művészvendégeknek személyes kapcsolódása van Pannonhalmához.
Igen, az irodalmi programok középpontjában például Barnás Ferenc áll, aki az Írórezidencia keretében tavaly szeptemberben két hetet töltött nálunk, mély beszélgetésekkel, nagy találkozásokkal. Így nemcsak megismerhettük az ő írói világát – mindig úgy készülök az Írórezidenciára, hogy elolvasom az érkező művész összes művét, akárcsak az Arcusra érkezőkét –, de mély barátság is kialakult közöttünk. Azt gondolom, hogy az ő gondolatvilága jól illeszkedik abba a sorba, amit a fesztivál irodalmi vendégei – Takács Zsuzsa, Marno János, Nádas Péter – már eddig is képviseltek. Három évvel ezelőtt kezdtük el szervezni az idei fesztivált, azóta tart a közös alkotói folyamat művészeti vezetőinkkel, Győri Noémivel és Madaras Gergellyel, valamint Erdődy Orsolya zenei tanácsadóval. Főleg az elmúlt egy év telt intenzív közös gondolkodással, beszélgetésekkel, és hihetetlenül izgalmas volt megtapasztalni, hogy számukra is mennyire személyes ügy a fesztivál, és az elképzeléseik mennyire rezonálnak a zarándoklat témájára. Fantasztikusan ráhangolódtak erre az összművészeti-spirituális jellegre, például azzal, hogy megtervezték a Hívás, Elszakadás, Az út, Merengés, Megérkezés címeket viselő koncerteket, amelyek a zarándoklat egy-egy állomásához kapcsolódnak majd.
Ha jól tudom, a program egyaránt kínál klasszikus és kortárs elemeket.
Igen, például a meghívott művészek a szakrális zenét megújító kortárs észt zeneszerző, Arvo Pärt és Joseph Haydn műveit is játszák. Ezek az élmények annak megtapasztalását kínálják, hogy a művészet – a zene – nem pusztán rámutat Istenre, hanem hordozza Isten nyomait.
A kultúra nem ugródeszka, ami a spirituális elmélyülés felé vezet bennünket, hanem önértékkel rendelkező spirituális történés.
Ugyanezt érzem igaznak a művészet többi ágára is: például a Zarándoklat című időszaki kiállításunkon öt művész reflektál az emberi élet határhelyzeteire, az önismeretre, a halálra, a függőségekre, az elmozdulás vágyára, az útkeresésre és az útvesztés tapasztalatára, vagy a szentre, az emberarcban megjelenő istenarcra. Ezek a művészek döntései voltak, miközben mélyen spirituális művek, amelyeknek persze másfajta olvasata is létezik, ami azt erősíti, hogy a kultúra inkább kínál és nem ráerőszakol.
A gazdag zenei és spirituális programokon kívül milyen kapcsolódási lehetőségeket kínál a fesztivál a vendégeknek a szerzetesközösség életéhez?
A szerzetesközösség lakóhelyének kivételével az egész monostor nyitva áll a látogatók előtt. Ebből a szempontból épp az az izgalmas, ami az egyes programpontok között történik. A vendégek sétálhatnak az udvaron, bemehetnek a kerengőbe, imádkozhatnak a bazilikában, betérhetnek a Boldogasszony-kápolnába – tehát a három nap során elmélyedhetnek mindazoknak a helyeknek a megismerésében, amelyeket a látogatók egyébként csak turisztikai vezetés keretében járhatnak be egy-másfél óra alatt. Az elidőzés élményét kínálva nemcsak egy igényt válaszolunk meg – hiszen nagyon sokan fáradnak bele a mindennapok rohanásába –, hanem lehetőséget adunk vendégeinknek, hogy a fesztivál napjai alatt a programpontok közötti térben belépjenek Pannonhalma sajátosan lelassult világába is.
Kiemelt fotó: Ficsor Márton