Szent Egyed (640 körül –720) görög származású bencés rendi szerzetes volt, akit Magyarországon is nagyon tiszteltek, noha Provence-ban élt remeteként. A visszavonultan, napjait imádkozással töltő Egyed nevéhez számos csodatétel fűződött: például a természetben otthonra találó szent a kopár földet termékennyé változtatta, a legkülönbözőbb betegségben szenvedőket is meg tudta gyógyítani, és képes volt lecsendesíteni a vihart.
Az emberek hálája azonban még az addigi remetelétnél is visszavonultabb életmódra indította, ezért egy barlangot választott lakhelyének. Vagyonát szétosztotta a szegények között, majd a barlang mellett alapított egy monostort, amelynek első apátja volt. Hazai közkedveltségét mutatja, hogy számos templomot és monostort szenteltek neki, például a Szent László alapította somogyvári apátságot. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában magyarországi népszerűségét azzal is magyarázza, hogy a szent neve egybecsengett egy feltételezett ősi magyar személynévvel, amelynek töve, az „egy” szentet jelent – ez található meg az „egyház” szavunkban is.
Szent Egyed a tizennégy segítőszent egyike, aki a legelesettebbek, a legkétségbeejtőbb helyzetbe kerültek – például a koldusok, nyomorékok, halálra ítéltek és leprások – védelmezője.
Az 1968-ban Rómában alakult Szent Egyed-közösség (Comunitá di Sant’Egidio) tagjai e küldetést követve a rászoruló, beteg, szenvedő embereket segítik. Hazánkban Szőke Péter szervezte az első csoportot 1989-ben. A magyarországi Szent Egyed-közösségek tagjainak célja azóta is, hogy minden pillanatban felismerjék a szükséget szenvedőket, és állandóan késznek álljanak arra, hogy válaszoljanak a segítségért, támaszért folyamodók kéréseire – ahogyan azt a börtönből és függőségeitől egyaránt megszabaduló Lólé Attiláról szóló dokumentumfilm is bemutatja.
A tevékeny szeretet erejével | Magyar Krónika
Attila kábítószeres utcai kéregetőként találkozott a Szent Egyed-közösség két fiatal tagjával, a találkozás hatására pedig nemcsak vállalta a börtönbüntetést, de a kábítószerfüggésétől is megszabadult.
Érdekes módon a szenthez fordultak segítségért a szoptató anyák is, sőt az édesköményt is az ő nevében szentelték meg. Ezt a fűszert már a középkorban is gyógyszerként használták, és jól ismerték tejszaporító hatását, ami miatt a mai napig teába főzve isszák a szoptató anyák. Arra, hogy vajon mi lehet a kapcsolat az egykori remete és a gyermekük táplálásában nehézséget tapasztalók között, a szent legendájában találunk magyarázatot. Az erdei barlangba visszahúzódva élő szentet egy szarvastehén táplálta a tejével. Egy nap a király fiai arrafelé vadásztak kíséretükkel, és üldözőbe vették a szarvast. Az állat Egyed barlangjába menekült, hogy a remeténél találjon menedéket:
„Már szinte be is érték, mikor odaért annak házához, akit táplált, az pedig elcsodálkozott, hogy miért bőg ily szokatlanul. Kiment, s hallotta a vadászok közeledtét. Az Úrhoz imádkozott, hogy a dajkát, akit tőle kapott, őrizze is meg számára. Kőhajításnál közelebb egy kutya sem merészelt jönni, hanem hangos csaholással tértek vissza a vadászokhoz. Rájuk esteledett, ezért hazamentek. Másnap visszatértek, de ismét meghiúsult minden fáradozásuk. Mikor meghallotta a király, gyanította a dolog okát, s a püspökkel és sok vadásszal odasietett. A kutyák, mint előbb, most sem mertek közel menni, hanem ugatva visszafordultak. Egy sűrű sövénytől áthatolhatatlan helyet vettek körül.”
A vadászokat azonban ez sem tartotta távol, mert bár a sövénytől nem látták hova céloznak, belőttek egy nyílvesszőt. A nyíl a szarvast védelmező szentet találta el.
A történet e fordulópontjától a legenda különböző változatai ismertek: a nyílvessző vagy megölte a szentet vagy a kezét fúrta át. Utóbbi verzió szerint, amikor a király megtudta, mi történt, minden segítségét felajánlotta, hogy meggyógyíttassa a szentet, Egyed azonban elutasította a felajánlást, mert hitt abban, hogy az erő az erőtlenségben lesz teljes, és imádkozott az Úrhoz, hogy amíg csak él, ne nyerje vissza egészségét. Ez a történet – akárcsak Egyed további csodatételei – azt erősítették meg az emberekben, hogy a szent a gyengék, a kiszolgáltatottak védelmezőjeként a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben is képes segíteni. Bár életében kerülte a hírnevet, az emberek hittek abban, hogy imájával képes közbenjárni és Isten segítségét kérni számukra, így vált a középkor egyik legnépszerűbb szentjévé.
A szent napja, szeptember 1-je a meteorológiai ősz kezdőnapja, ezért a magyar néphagyományban különböző, földműveléssel és állattartással kapcsolatos hiedelmek is fűződtek hozzá.
Elődeink úgy hitték, ha e napon kezdik el a búza és a rozs vetését, bő termésre számíthatnak, ha pedig ilyenkor fogják hízóra a disznót, karácsony tájára válik alkalmassá a levágásra.
Az aznapi időjárásból következtettek az elkövetkező időszakéra: ha esett az eső, csapadékos, ha nem, száraz őszre számítottak. E napot a rontások elhárítására is alkalmasnak tartották, például a szőlőt bejárva összekötötték a földterületén négy sarkán található gallyakat, mert úgy vélték, ezzel a varázslattal megakadályozzák, hogy a gonosz bejusson a területre, és tönkretegye a termést.
Kiemelt fotó forrása: santegidio.org
