Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata most jelenhetett meg először a nagyközönség előtt, de az alkotás több szempontból is kuriózum.

Az olajképsorozat nyolc darabból áll, impozáns, dúsan faragott keretekkel, amelyek szalagformáin az adott jelenethez tartozó Vörösmarty-idézetek olvashatók. Különleges és nagyszabású alkotói vállalkozás, amelyet a festő körülbelül tíz éven át készített.

A mű egyedülállónak tekinthető a 19. században, nem ismerünk ehhez hasonló festménysorozatot – persze rajzokat, egy-egy festményt igen, de ilyen műegyüttest nem –, érződik rajta Orlai személyes érintettsége.

A sorozatot a közönség most láthatja a maga teljességében múzeumi környezetben, ugyanis majdnem 150 évig magántulajdonban volt – a Peterdi család leszármazottai őrizték. 2016-ban bukkant fel a Kieselbach Galéria árverésén, majd 2018-ban az Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjának köszönhetően a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe került letétként. Tehát a mostani tárlat ünnepi alkalom arra, hogy a nagyközönség is megismerje.

Orlai Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című, 1833-ban keletkezett elbeszélő költeményét alkotta meg a festészet nyelvén. Fontos volt számára az irodalom?

Igen, ihletforrásként tekintett rá, több témáját is irodalmi alkotásokból merítette: Vörösmarty lírája mellett Petőfi-művekhez is készített illusztrációkat. Az illusztrálás alkotói szempontból érdekelte. Foglalkoztatta, hogyan lehet feldolgozni a szövegeket a képzőművészet eszközeivel, hogyan lehet párbeszédet létesíteni az irodalom és a képzőművészet között. A kettő viszonyát egyenrangúnak tartotta, nem szolgaian akarta másolni a történeteket, hanem újrateremteni a festészet formanyelvén. Erről egy esszéjében, illetve más szövegeiben is írt, a Szép Ilonka-sorozatán pedig szépen lehet tanulmányozni, hogyan ültette át e szempontokat a gyakorlatba, hogyan választotta ki a jeleneteket, illetve a figurákon, a fénykezelésen keresztül hogyan dolgozta fel a cselekményt, a szereplők érzelmi állapotát.

A kiállítás címe, Az események lelke is erre a gondolatra utal?

Igen, ezzel a kifejezéssel próbálta Orlai leírni az irodalom és a képzőművészet viszonyát, ugyanis a lélek visszatérő fogalom nála a téma kapcsán. A lélek a közös pont, forrás, másrészt közös médium, ahol az irodalom és a képzőművészet találkozik.

Festőként arra törekedett, hogy az eseményeknek, a történeteknek a lelkét, magvát, esszenciáját ragadja meg.

Fontos szerepet tulajdonított a motívumoknak, a Szép Ilonka-sorozatban összetett és érzékeny szimbolikát dolgozott ki. Ebből emeltünk ki négy meghatározó motívumot – a vadászatot, a virágot, az ablakot és a természetet – amelyek a történetben is kulcsfontosságúak, de a festménysorozaton is végigvonulnak. Ezt a négy motívumot olyan pontoknak tekintettük, amelyeken keresztül a mai befogadó kapcsolódhat a történethez, elgondolkodhat a főbb mozzanatokon, a szereplők döntésein, és ezeken keresztül feldolgozhatja az irodalmi művet és a festészeti alkotást.

Mi segíti még a mai befogadót a vers és a festménysorozat értelmezésében?

Kiválasztottunk négy kortárs alkotást, amelyek az említett szimbólumokhoz kapcsolódnak és így újabb és újabb értelmezési síkot teremtenek. Ezzel amellett, hogy segítik a látogatót, magát a 19. századi klasszikus műegyüttest is megszólítják, és párbeszédbe elegyednek vele. A négy kortárs művész alkotásai között vannak régebbiek, például Uray-Szépfalvi Ágnes Vadászat című festménye 2008-as, Körei Sándor Liliom fehér üvegvázával című viráginstallációja pedig speciálisan erre a kiállításra készült. De akár, ha Bondor Csilla Meditációját vagy Birtalan Zsolt Cím nélkül című fotóját nézzük, minden alkotást az alapján választottunk, hogy reagáljanak az Orlai-féle ciklusra és a Szép Ilonka-történetre, párbeszédet hozzanak létre a kiállítótérben, és ebbe a beszélgetésbe bevonják a látogatót is.

A versnek az irodalmi kánonban meghatározott értelmezése volt. A tárlat milyen újfajta értelmezési lehetőségeket nyit meg a befogadók számára?

A Szép Ilonkát kultusz övezte a 19. századi magyar kultúrában, és a címszereplő eszményi nőalakot, a tiszta, ártatlan nő típusát testesítette meg. Ezt a hagyományt örökölte és folytatta tovább a 20. század is, de

megjelentek más értelmezések is – ilyenek például Szabó Magda és Margócsy István kitűnő esszéi, amelyek a történet sötétebb, drámaibb aspektusait tárják fel.

Rávilágítanak arra, hogy a mű valóban egy csábítástörténet, amire Vörösmarty is utal, mégis balladai homályban hagyja. A történet mélyebb rétegei megjelennek Orlainál is, éppen az említett motívumokon keresztül.

A kortárs munkák, illetve a képrészletek a szereplők személyes tragédiáját, érzelmi változásait, Szép Ilonka testi-lelki kiszolgáltatottságát érzékeltetik.

Uray-Szépfalvi Ágnes Vadászata például a nő-férfi viszonyrendszert ragadja meg az elmúlt évszázadokban jellemző képzőművészeti hagyomány megidézésével. A kép hátterében nimfákat űző faunokat látunk, amivel a festő az antikvitásból is jól ismert, egyenlőtlen üldözésen alapuló történetsémát eleveníti fel, de kritikai módon fogalmazza át. Körei Sándor élő virágokat, liliomokat helyezett üvegdobozba, amelyek a kiállítás során hervadnak el. A csendélet klasszikus műfajához nyúl, és a szobrászat formanyelvén keresztül szembesít a szépség, az élet mulandóságának különböző állapotaival. Bondor Csilla meditatív faobjektje a belső valóság felé nyit, Birtalan Zsolt fekete-fehér fényképe pedig a hétköznapi látványban rejlő gyászt mutatja fel. Mindezekkel arra indít a kiállítás, hogy újra felfedezzük  a költeményt, hogy elgondolkozzunk a szereplők közötti viszonyokon, a kép-szöveg sokrétű kapcsolatrendszerén, és hogy létrehozzuk a saját olvasatainkat.

A kiállítás 2023. október 19. és 2024. március 31. között tekinthető meg.

Fotók: PIM