A portugál, aki a tokaji bor hírnevét öregbíti

Napsütés, szellő, sirályok. Porto. A belvárossal szemben, valójában már nem is Portóban, hanem Vila Nova de Gaia folyóparti sétányán sorakoznak a patinás, zömében évszázadok óta külföldi tulajdonban lévő pincészetek, ahonnan világhódító útjukra indultak ezek a valaha sokkal népszerűbb erősített édes borok. Ana Carvalho néhány elegáns, száraz Douro-völgyi és izgalmas portói borral készült. Kóstolunk és beszélgetünk a Quinta do Noval teraszán.

Portugálként Budapesten is tanultál. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?

2011. szeptemberében érkeztem Magyarországra. Fél évet töltöttem ösztöndíjasként a Corvinus szőlész-borász mesterképzésén. Közben eljutottam Egerbe, a Balatonra, Szekszárdra és Tokajba. Ekkor látogattam meg először a Tokaji-borvidéken a Disznókő szőlőbirtokot, persze nem sejtettem, hogy egy nap velük fogok dolgozni. Mindenesetre tetszettek a borok, a tokaji pincék. A szüreti munkájuk számomra „haute couture”, csúcskategóriás volt. Ma már az egyik kedvenc borstílusom a tokaji aszú.

Egyébként hogy kötöttél ki a borok világában?

Véletlenül alakult így. A családomnak nem sok köze volt a borokhoz. A gimnázium utáni nyáron a Douro-völgyben szüreteltem. A lábbal taposás, a beszélgetések a borásszal, a kóstolások élménye annyira magával ragadott, hogy a szüret már nem is tűnt munkának. Tanulni akartam a borokról, beiratkoztam borász szakra, Vila Realba. Attól kezdve a munkáim mindig kapcsolódtak a borhoz, előbb a termelési, majd a kommunikációs oldalon. Ma különösen is szoros a kapcsolatom a Portóval, Bordeaux-val és Tokajjal.

Ha ennyire magával ragadott a szüretelés, végül miért cserélted fel a borkészítést a kommunikációra?

Ez szintén a véletlen műve. Korábban borászati asszisztensként dolgoztam több országban is. Kaptam egy lehetőséget az AXA Millésime-nél, a Pichon Baron-nál, Pauillac-ban. Csodálatos hely Bordeaux-n belül, itt a borturizmus volt a területem. Ez 2014-ben történt, ugyanabban az évben már három szüreten voltam túl, és jól esett kicsit megpihenni a borturizmusban, ráadásul a nyelveket is szeretem. Csatlakoztam a céghez, itt maradtam, fejlődtem, majd idővel a szerepem áttevődött a közönség- és sajtókommunikáció területére.

A cég borászatainak márkanagyköveteként dolgozol. Tulajdonképpen mit csinál egy márkanagykövet?

Nincs két egyforma napom. A cég portfóliójába nyolc borászat tartozik, az én feladatom pedig átadni a lelkesedést és persze az ismeretet az elsődleges célpiacokon. A portói esetében például Angliában, az Egyesült Államokban, de akár Portugálián belül is. Sok partnerünket fogadom a Quinta do Noval, a Pichon Baron vagy akár a a Disznókő központjában. Borvacsorákat tartok, szakmai kiállításokat – mint a ProWine vagy a Vinexpo – látogatok. A változatos munkámnak része a digitális kommunikáció, tartalommal látom el a közösségi médiafelületeinket és a weboldalainkat, vagy mesterkurzusokat szervezek. Végső soron ezeket a csodálatos borokat ismertetem meg jobban a közönséggel.

Visszatérve Magyarországra, mi volt az első benyomásod Budapestről?

Szerencsém volt, mert amikor megérkeztem, szép, napsütéses heteket fogtam ki. Természetesen felkerestem a tipikus turistacélpontokat. De még jobban feltárult előttem a város, amikor egy idő után elkezdtem budapesti lakossá válni. A zsinagóga mögött, a Síp utcában laktam. Szívesen fedeztem fel a zsidónegyed utcáit. Tetszett, hogy diákköltségvetéssel is el tudtam járni balett-előadásokra, az Operába vagy koncertekre. Ezek a kulturális programok sokkal könnyebben elérhetők voltak Budapesten, mint Franciaországban, ahol tanultam, vagy akár itthon, Portugáliában.

A kulturális élet, a város izgalmas és komplex történelme – ezek azóta is hiányoznak nekem.

Jó volt Magyarországon diáknak lenni.

Mit gondolsz a magyar ízekről?

Mint általában a portugálok, én is odavagyok a levesekért, és hát Magyarországon nem volt belőlük hiány. A magyar libamáj kiválóan társítható akár a tokaji, akár a portói borokkal.

Emlékszem, amikor a Disznókőnél kimentünk a szőlőbe, az ott dolgozók reggel zsíros kenyeret ettek. Lehet, hogy most csodálkozol, de engem ez megragadott.

Lehet, hogy azért, mert a Douro völgyében is képesek az emberek szokatlan dolgokat enni még a nap első felében. Mondjuk grillezett szardíniát. Mivel a szőlőben kemény a munka, a világ különböző borvidékein fogyasztanak nehéz, energiadús ételeket. A tepertő Portugáliában is létezik, főleg délen, Alentejoban – talán azért szeretem, mert én is déli vagyok. Kiemelném a mangalicát: először is, szépek, sőt, szerintem egyenesen cukik ezek a göndör disznók. A húsuk pedig nagyszerű. Nyitott vagyok az ízekre, szívesen megkóstolok mindent, Magyarország pedig ilyen téren is sok jó élményt adott. Egészen biztosan vannak közös pontok a magyar és a portugál ízlésben.

Mi hiányzott Magyarországon?

A hal és a tengeri herkentyűk. Meg a család. És a fény a téli időszakban, amikor nagyon korán sötétedik. De összességében boldog időszak volt: felfedeztem egy új országot.

Beszéljünk még egy kicsit a borokról. Szinte közhely, hogy ma az alkohol és a cukor közellenség. Te, aki Tokajjal és Portóval is foglalkozol, hogy látod az édes borok helyzetét a világpiacon?

Minden olyan régióra hatása van az alkohol- és cukorfogyasztás csökkenésének, ahol maradék cukros borok készülnek. A tendencia évek óta tart. Két olyan borászat is tartozik hozzánk, amely édes borokban komoly történettel és elismert minőséggel rendelkezik. Nemzetközi mércével kis mennyiségben állítanak elő borokat, amelyek inkább a prémium kategóriába tartoznak – főként a gasztronómiában találják meg a helyüket –, és kevésbé szenvednek az édes borok fogyasztásának csökkenésétől. A különleges és ritka borok – mint egy eszencia, egy hatputtonyos aszú, vagy egy portói vintage – továbbra is jól értékesíthetők. Több nehézséget látunk az egyszerűbb édes borok – mint például egy alap portói ruby vagy tawny, esetleg egy tokaji késői szüret – esetén. Bár a prémium kategóriás édes borokra megvan a közönség, aggasztó, hogy sokan úgy érzik, a cukor vagy az alkohol miatt akár egy pohár tokaji is káros az egészségükre. Pedig nincs benne több cukor, mint az almalében vagy a kólában. A félelmek sokszor az ismerethiányból fakadnak. Ha mértékkel fogyasztjuk, nem az a kis cukor vagy alkohol fog számítani.

Hegyalján is, a Douro völgyében is, egyre fontosabbá váltak a száraz borok. Ez lesz a siker kulcsa?

A Quinta do Noval 1715 óta készít portói bort, a Disznókő dűlőben az édes bor – ha nem is pont olyan volt, mint a mai – 1413-ban már biztosan létezett. Kár lenne elveszíteni ezeket a hagyományos stílusokat, akár az erősített portói bort, akár a nemes rothadással készített édes tokaji bort. A száraz borok kiegészítik ezeket, hiszen fontos, hogy a borvidék gazdaságilag fenntartható legyen. Valóban, mind Tokajban, mind a Douro vidékén megfigyelhetjük a fejlődést a száraz borok terén – ez némileg kompenzálja az édes borok iránti csökkenő keresletet. A sommelier-k Londonban, Párizsban érdeklődnek a száraz furmint vagy a douroi fehér fajták iránt.

A tapasztalataid szerint egy magyar vagy portugál, nem túl nagy volumenű borászat mivel hívhatja fel magára a nemzetközi közönség figyelmét?

A hasonló borászatok számára, mint amilyen a Disznókő vagy a Quinta do Noval, az egyetlen járható út a magas minőségen át vezet. Nem akarunk, nem is tudunk versenyezni a spanyol, francia vagy olasz mennyiségi termeléssel. Alacsony terméshozamú területekről, rengeteg kétkezi munkával készülnek a boraink – jobban kellene értékelnünk őket. Véleményem szerint az árak nem tükrözik eléggé a minőségüket. A nagy bordeaux-i, burgundi, piemonti borok magasságába kellene őket pozicionálnunk.

A nemzetközi piacon hogy látod Tokaj helyzetét?

Úgy látom, a furmint különleges savai megragadják az embereket.

Ebben a pillanatban nagy a kereslet az új fajtákra, hiszen a fogyasztók egy kicsit már belefáradtak a sok sauvignon blancba és chardonnay-be. A furmint beléphet egy olyan kategóriába, ahol van kereslet. Egyedi és nagyszerű szőlőfajta, amely ad pezsgőt, száraz bort, késői szüretet, aszút vagy eszenciát. Ez erőt ad a régiónak.

Végül mit üzensz a magyar borosoknak?

A magyarok örömmel fogadtak be – most én is szeretettel hívom őket, hogy ismerjék meg Porto városát és a Douro régiót, amely Tokajhoz hasonlóan a Világörökség része. Jöjjenek, látogassanak meg minket!