Az optikai illúziók és téri paradoxonok alkalmazása a művészetben egyedülálló módon képes felkelteni a nézők figyelmét, nemegyszer azzal a szándékkal, hogy gondolkodásra késztesse a befogadót. Ezek az alkotói módszerek nem csupán vizuális szórakoztatásra szolgálnak, hanem mélyebb filozófiai és pszichológiai kérdéseket vetnek fel az észlelés és a valóság természetéről.
A nyugati kultúrkörben az optikai illúziókeltés szándékát ugyanúgy megtaláljuk az ókori görög templomok oszlopsoraiban, mint a római Pantheon kazettás kupolaterében vagy a római művészet illuzionisztikus faldekorációiban és padlómozaikjaiban. A reneszánsz idején az optikai illúziók új szintre emelkedtek a perspektíva alkalmazásával. Sok más mellett Leonardo da Vinci és Albrecht Dürer munkássága révén a művészek megtanulták, hogyan lehet a térbeli mélységet hitelesen ábrázolni sík felületen; sőt Leonardo tanulmányai és vázlatai, amelyek az emberi anatómia, illetve a perspektíva pontos megértésére irányultak, hozzájárultak az optikai illúziók egyre realisztikusabb megjelenítéséhez is.
A barokk idején mind az építészet, mind a festészet továbbfejlesztette az optikai illúziók technikáit, sőt a művészettörténetben ezt az időszakot csúcspontnak is tekinthetjük e módszerek alkalmazása szempontjából; míg el nem jutunk a 20. század számos autonóm alkotói útkereséséig. Közülük is kiemelkedik az Orosz István által is sokat hivatkozott holland grafikusművész, M. C. Escher munkássága, aki újraértelmezte az optikai illúziók és téri paradoxonok szerepét a művészetben. Az op art, azaz az optikai művészet pedig az 1960-as években tört előre. Olyan művészek, mint Victor Vasarely, dinamikus mintákat és formákat hoztak létre, amelyek a mozgás és a mélység illúzióját keltették. Az op art művei vibráló, lüktető hatást értek el, amelyek szinte hipnotizálják a nézőt, új szintre emelve az optikai illúziók autonóm alkalmazását az alkotóművészet, de akár az épületekhez kapcsolódó murális művek esetében.
„Néha úgy hiszem, hogy a józan ész által eleve elfogadhatatlannak ítélt paradoxonok alkalmasak arra, hogy segítségükkel több dolgot sejtsünk meg a világból, mint amennyit a hagyományos logika mentén felfoghatunk. Fogadjuk kétkedve a látszólag nyilvánvaló állításokat, és higgyünk benne, hogy a világnak van egy másik, egy rejtett olvasata is, amelyet ugyan körülményesebb meglelnünk, de olykor már a keresés is izgalmakkal biztat”
– vallja Orosz István.
A Hegyvidék Galériában most kiállító Orosz István neve gyakorlatilag egybeforrt az optikai illúziók és téri paradoxonok művészi megjelenítésével. A grafikus munkássága nemcsak itthon, de nemzetközi összehasonlításban is számottevő, hiszen egyedi stílusa és technikai tudása, valamint következetes alkotói programja révén új perspektívát nyitott a kortárs grafika területén. Munkái abban az értelemben is jelentősek, hogy egyszerre képes magával ragadni és gondolkodásra késztetni művei befogadóit. Művészetének alapja a pontos és részletes rajztechnika, amit a perspektíva és geometria mély ismerete egészít ki, valamint a művészettörténeti korok posztmodern gesztussal való újradefiniálása. Legyen szó grafikai lapokról, digitális nyomatokról, akrilfestményekről vagy az újabban egyre gyakrabban látható deszkaobjektjeiről, alkotásai előszeretettel játszanak a néző érzékeivel, olyan illúziókat és lehetetlen alakzatokat hozva létre, amelyek megkérdőjelezik a valóság és az észlelés határait.
„Vannak dolgok, amiket el tudok képzelni és le tudok rajzolni. Vannak, amiket el tudok képzelni, de nem tudok lerajzolni. Vajon le tudok-e rajzolni valami olyat, amit nem tudok elképzelni? Ez az, ami igazán érdekel”
– fejti ki Orosz István.
Lehetetlen terei és geometriai paradoxonjai többnyire a kontrasztok és az árnyékok játékával, de általában a metszetekre és rézkarcokra jellemző vonalrajztechnikájával hozzák létre a kívánt hatást. Alkotásai gyakran hivatkoznak történelmi és egyetemes kulturális témákra, szinte minden esetben filozofikus megközelítésben, miközben a szelíd irónia sem áll távol az alkotótól. Bár Orosz István tevékenysége az alkalmazott grafika területétől animációsfilm-rendezői és írói munásságán át az autonóm alkotásokig szerteágazó, a Hegyvidék Galéria kiállításán ezúttal tisztán az optikai illúziók, a lehetetlen terek és a geometriai paradoxonok témái kerülnek fókuszba, egyszerre invitálva játékos és elgondolkodtató tárlatra a látogatókat.
Orosz István grafikusművész Paradoxonometria című kiállítása június 22-ig ingyenesen látogatható a Hegyvidék Galériában.
Kiemelt kép: Orosz István: Fal (Forrás: Hegyvidék Galéria)