Talán kevesen hallottak a Kertvárosi Helytörténeti Gyűjteményről, pedig már csak azért is érdemes ellátogatni a XVI. kerületbe, a Mátyásföld, Imre utca HÉV-megálló mellett található kiállítóhelyre, hogy megcsodáljuk a tekintélyes fák övezte, az egykori nagypolgári életet mai állapotában is hatásosan megidéző, századfordulós villát. Az épületet – eredetileg nyaralót – bizonyos Steinschneider Károly emeltette az 1890-es években: ő egy gazdag gyártulajdonos volt, lánya, Steinschneider Lilly az első magyar női pilótaként vonult be a repüléstörténetbe. A villában később általános iskola, majd úttörőház is működött, 2016-ban pedig a környező városrészek – így Mátyásföld mellett Rákosszentmihály, Cinkota, Sashalom – régi világát felelevenítő helytörténeti kiállítás nyílt itt. Június 30-ig egy apró, de érdekes tárlatot tekinthetünk meg az épületben, mely egy egykori híres-hírhedt cinkotai lakos, Batthyány Ilona életét mutatja be.
VILLAVÁROS | Magyar Krónika
Olvassa el Mátyásföldet bemutató összeállításunk cikkeit is a villavárosról, ahol az egykori békés nyaralók ma a mozgalmas hétköznapok helyszínei, de az utcák, az épületek még őriznek valamit az akkori világból. Ahogy az ott élők is.
A 1849-ben kivégzett mártír miniszterelnök lánya különcségeiről egy időben sokat írtak a lapok.
Furcsa belegondolni, hosszú élete során hány korszak- és rendszerváltást élt meg: 1842-ben, a reformkorban született, 1929-ben, a trianoni Magyarországon halt meg. Hétéves volt, amikor apját kivégezték. Következett az emigráció, a Franciaországban, majd Svájcban töltött esztendők.
Családjával az ötvenes évek végén tért haza, a kormányfő özvegye, Zichy Antónia Dákán vett kastélyt, amelyben ma Batthyány Ilona nevét viselő, pszichiátriai betegeket és értelmi fogyatékosokat befogadó otthon működik. Első házassága a gazdag arisztokrata család sarjával, gróf Keglevich Bélával hamar megromlott, és bár Ilona kérvényezte a szétválasztást, az egyházi elöljárók nem adták meg az engedélyt. Ilona tíz év várakozás után az unitárius hitre tért át, hogy elválhasson Keglevichtől, ezt katolikus körökben soha nem bocsátották meg neki igazán.
Másodjára az ugyancsak unitárius hitre tért, lótenyésztőként nevet szerző cinkotai földesúrral, Beniczky Gézával házasodott meg, esketésüket – Ilona apjának sorsát ismerve kissé ironikus a dolog – a Ferenc József nevű kolozsvári püspök végezte. Férj és feleség a cinkotai Beniczky-kúrián telepedtek le, amely a második világháborúban megsemmisült, de az 1935-ös, filmes Móricz-feldolgozásban, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-ben még teljes épségében csodálhatjuk meg az épületet, egyes jeleneteket ugyanis itt vettek fel. Ilona ezúttal sem választott túl jól párt, a nála tíz évvel fiatalabb Beniczky halmozta az adósságokat, kicsapongó életet élt, és akkor még nem beszéltünk hűtlenségeiről. Egy lánygyermekük született, Lea, aki alig háromévesen hashártyagyulladásban meghalt – a kislány néhány játékát a mátyásföldi tárlaton is láthatjuk.
A dekadenciába hajló századforduló jellegzetes figurája, Beniczky Géza 1894-ben, 42 évesen a máramarosi erdőkben öngyilkos lett: „legvalószínűbb, hogy idegbaja, mely már egy év óta kínozta, vitte a végzetes lépésre” – olvasható a sajtóban. Özvegye ekkor már túl volt az ötvenen, de csak ekkor, a gyászidőszak letelte és férje tartozásainak rendezése után vetette bele igazán az életbe.
Híres volt jótékonyságáról, árvákat, nőnevelő intézeteket támogatott, a cinkotai társadalmi élet központi alakja volt, bálok, mulatságok fővédnöke.
A német táncot és zenét egész életében következetesen képviselt Habsburg-ellenessége miatt nem tűrte, a magyar nótát és cigányzenét viszont annál inkább szerette, rendszeresen hívott meg cigánymuzsikusokat otthonába, Mátyásföldi csárdás címmel zenét is szerzett, de verseket is írt a tárlaton kiállított, recepteket is rejtő noteszébe.
A „grófnéni”, ahogy a helyi gyerekek hívták, társadalmi helyzettől függetlenül minden emberrel kiválóan megértette magát.
1920-ban, tehát hetvennyolc éves korában kitüntetésre terjesztették fel, mert az általa elnevezett Caprera-pataknál található fürdőben kimentett egy vízbe esett kölyköt. „Érdekes, különleges egyéniség volt (…) ízről-ízre lelkes, nyakas magyar, kérlelhetetlen és hajthatatlan, mindenben” – a Rákos Vidéke emlékezett meg így Ilonáról, amikor 1929-ben elhunyt. Évekkel később aztán kevéssé tiszteletteljes hangvételű cikkek sora jelent meg róla a sajtóban. Ennek oka az volt, hogy végrendeletéből kizárta első házasságából született fia gyermekeit, háztartásának alkalmazottjai között osztotta szét vagyonát, emellett jótékony célokra is hagyott pénzt. A pereskedő unokák Ilona elmebetegségét híresztelték, hogy elérjék a végrendelet érvénytelenítését.
„A tanuvallomásokból kiderült, hogy a grófnő valóban rendkívül különös életet folytatott, dúsgazdag asszony létére férje elnyűtt ruháiban járt, férficsizmát hordott, függönyből készíttetett magának fantasztikus köntöst, kastélyát a legrekkenőbb hőségben is fűttette, falus mulatságok alkalmával nyolcvanhétéves korában is fürgén táncolt cinkotai fiatal legényekkel. Vacsorára éveken át varjúlevest fogyasztott” – írta róla egy újság. A Kertvárosi Helytörténeti Gyűjtemény kiállítása utólagos elégtételt szolgáltat: hozzájárul ahhoz, hogy a lapokban lefestett hóbortos öregasszony helyett inkább a konvenciókon felülemelkedő, szabad nőt lássuk meg Batthyány Ilonában.
Kiemelt fotó forrása: Wikimédia
