Nem legenda és nem túlzás. Az 1825-ben összehívott rendi országgyűlésen fordult meg Széchenyi István sorsa, akkor indult azon az úton, ami a nemzet óriásai közé emelte. A tizenhárom éves (amúgy törvénytelen) szünet után összehívott rendi országgyűlésen születése jogán, mint arisztokrata vett részt, akkor ajánlotta fel jószágainak, vagyis birtokainak egy éves jövedelmét a magyar nyelv és neveltetés javát szolgáló tudós társaság javára. Huszárhadnagyként szolgált, de az országgyűlés eseményei teljesen magukkal ragadták. Már tele volt lelkesedéssel és tettrekészséggel, csak még célt kellett találnia hozzá. Az is meglett!
Nevezetes felszólalását azon a novemberi napon sajnos nem rögzítették, ez ugyanis egy úgynevezett kerületi fórumon, tehát informális megbeszélésen hangzott el. Az utókor levelekből és titkosrendőri jelentésekből rekonstruálhatta a gróf szavait. Széchenyi sem pontos összeget, sem konkrét célt nem jelölt meg, ezeket a nádornak és az országgyűlésnek írt november 8-i írásos megerősítő nyilatkozatában sem részletezte. Ám a következő időszakban, jogászok bevonásával megszületett a hivatalos felajánlás.
Ezek szerint Széchenyi hatvanezer forintot szánt az Akadémia számára, és vállalta, hogy ennek kamatait fizeti be rendszeresen az új intézménynek. A hatvanezer forintot pedig jelzálogként rátette a nagycenki uradalomra, örököseit is kötelezve, hogy ez az összeg mindig az Akadémiát szolgálja.
A korabeli pénzviszonyok miatt ez így volt természetes és megvalósítható. Széchenyi a legmagasabb kamatot, 6 százalékot vállalt, ez évi 3600 forint befizetését jelentette.
Közvetlenül a nagy ovációval fogadott bejelentés után még hárman csatlakoztak hozzá, kisebb-nagyobb összeggel: Vay Ábrahám, Andrássy György és Károlyi György. Ezért négyüket tekintjük a Magyar Tudományos Akadémia megalapítóinak, és 1827. március 19-ét a megalapítás dátumának, amikor a felajánlók aláírták a papírokat.
Szó sincs szalmalángról, Széchenyi folyamatosan és szabályosan fizette a hatvanezer forint után járó kamatokat a működését a harmincas évek elején megkezdő Akadémiának. Többnyire tavasszal, a gyapjú eladása, illetve ősszel, a gabonaértékesítés után érkeztek meg az összegek. Miután a gróf 1848-ban Döblingbe került, és gyakorlatilag cselekvőképtelennek kellett tekinteni, felesége fizette pontosan az összegeket, majd a gróf halála után a fiai is. Egészen 1894-ig, amikor nagyobbik fia, Béla tehermentesíteni akarta a nagycenki birtokot, ezért az Akadémia részére befizette a teljes alaptőkét. Egészen pontosan hatvanháromezer forintot, mert figyelembe vette az árfolyamváltozásból eredő különbözetet is. Nem mítosz, nem ámítás. Ilyen volt Széchenyi, akire születése napján a legnagyobb tisztelettel emlékezünk 233 év után is.
(A felajánlás pontos körülményeit Fónagy Zoltán történész kutatásai alapján ismertettük.)
Kiemelt fotó: Széchenyi-kastély, Nagycenk. Forrás: visitsopron.hu
