Mindenki Elek apója, a nagy mesemondó – Benedek Elek nevét, népmesegyűjtő tevékenységét mindenki ismeri, de személyiségéről, mesébe illő szerelméről, a Trianon utáni erdélyi magyar irodalmi közéletben, a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom megteremtésében betöltött szerepéről már kevesen tudnak. „Kritika és irodalomtörténet konstruált magának egy édes, szirupos, rózsaszín felhős, idillikus Benedek Eleket, és törhetetlen megmaradt mellette” – fogalmazta meg a jelenséget fia, Benedek Marcell.
Benedek Elek életének ezeket a mára már elfeledett vagy kevésbé ismert fejezeteit ismerhetjük meg az Istenke bicskája című négyrészes dokumentumfilmből. Mátyássy Áron és Szögi László alkotásában számos irodalomtörténész és Benedek Elek ükunokája is megszólal. A Kőszegi Ákos és Básti Juli főszereplésével készült film a Petőfi Irodalmi Múzeum YouTube-csatornáján tekinthető meg.
„Mindig a gyengéket kell védelmezni, és nem az erősek mellett tündökölni” – Benedek Elek egész életét a társadalmi igazságtalanságok iránt különös érzékenység, erős és makacs igazságérzet határozta meg. Publicista, író és számtalan lap szerkesztője volt, elhivatottan harcolt a hazafias szellemű és megfelelő minőségű oktatásért az országgyűlésben.
Benedek Elek a Csík déli részén elhelyezkedő Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án.
„Születéstörténete olyan, mint egy népmese indítása. Megszületik a hős, baljós jelek mutatkoznak, de éppen ezek vetítik előre a rendkívüli sorsot” – hangzik el a filmben.
Gyermekkorában a folklór úgy vette körül, mint a levegő, a faluban a mese élő valóság volt. Édesapja nagy mesemondó volt, mellette Rigó Anis, a kis zsellérlány vezette be a mesék birodalmába:
„Nem szökhetem át kedvem szerint a kis zsellérházba, amely amilyen kicsi, oly nagy volt nekem: a mesék végtelen birodalma. Ott, abban a kicsi házban hallottam az első mesét. Mondója növendék-leányka, s nem vén banya, amint azt gondoljátok talán. És az első mese után kisirtam-könyörögtem belőle a másodikat, a harmadikat, a negyediket, aztán a jó Isten tudja, hányadikat – nem volt többé nyugodalma tőlem. Hol tanulta tengersokaságát a kacagtató, a hátborzongató, lélekzetfojtogató mesének ez a leányka? Sem apja, sem anyja nem volt mesemondó. Nyilván fonó- s kukoricafosztó estéken szedte föl s mondta tovább, tódítva, cifrázva, én meg nyeltem magamba tátott szájjal, kipirult arccal, lázba égő szemmel, s végére ha ért egynek, rángattam a szoknyáját: tovább! tovább, még egyet, no még egyet! Emlékszem, világosan emlékszem, sok-sok este sirva bujtam karikás ágyacskámba, mert nem hivták át Rigó Annust – ő volt az én mesemondóm. Most, ősz fejjel, egy mesére sem emlékszem, amit belőle kisirtam, de bizonyos vagyok abban, hogy ezekből a mesékből sarjadozott ki a mesemondó terebélyes fája, amelynek tövében ti meg-megpihenek…” – emlékszik vissza az Édes anyaföldem-ben.
Rigó Anis meséi mellett Bezerédj Amália Flóri könyve és Kriza János Vadrózsák című népköltészeti gyűjteménye is nagy hatással volt Benedek Elekre gyerekkorában.
Tanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte, ám végül nem fejezte be, mert újságíróként kezdett dolgozni a Budapesti Hirlap és más lapok munkatársaként, a székely népköltészetről, székelyföldi népszokásokról közölt írásokat. 1887 és 1892 között a nagyajtai kerület országgyűlési képviselője volt, képviselőházi beszédeivel kiállt azért, hogy a közoktatáshoz mind többen hozzájuthassanak, hogy új magyar tankönyveket adjanak ki, amelyek mindenhova eljuthatnak, és hogy a gyerekek megismerhessék a magyar népmeséket, népköltészetet. Öt év után azonban a politikai pályából kiábrándulva visszatért az újságíráshoz.
A mesék iránti elkötelezettsége saját alkotásaiban is megnyilvánult. Már 1876-ban a székelyudvarhelyi kollégium önképzőkörének pályázatán jutalmat nyert a Székely népdalok című pályamunkájával. 1882-ben Székelyföldi gyűjtés című kötete, 1885-ben pedig Székely Tündérország című, első mesekönyve jelent meg az általa összegyűjtött kincsekből, illetve utóbbiba már saját meséi is bekerültek. Számos újságot alapított és szerkesztett, köztük az Én Ujságom című, első irodalmi értékű gyermeklapot, amelyet Pósa Lajossal közösen indított el 1889-től, és amely egészen 1944-ig megjelent. 1909-től Sebők Zsigmonddal a Jó Pajtás című gyerekújságot szerkesztette. Mindemellett újabb mesekönyveket jelentetett meg, verseket, színdarabokat, regényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket írt.
Magyar mese- és mondavilág címmel 1894 és 1896 között nagy ívű mesegyűjteményt állított össze. Az öt kötetben több mint ötszáz mese és monda kapott helyet. A szövegeket átdolgozta, korszerűsítette, hogy a gyerekek jobban értsék, így újra rátaláljanak a népmesékre. Mesefordítással is foglalkozott, az ő nevéhez fűződik a Grimm testvérek és az Ezeregyéjszaka meséinek fordítása. 1889-ban szülőföldjén, a visszavásárolt kisbaconi birtokon tornácos kúriát építtetett. 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották.
1905-ben elkezdte a Nagy magyarok életéből című sorozatot, 1914-ig 13 kötet készült el, de befejezni már nem tudta a18 kötetre tervezett életrajzi gyűjteményt. Az első világháború végén hazatelepedett Kisbaconba, és az erdélyi irodalomnak szentelte magát. Elindította a Cimbora gyermeklapot, amelyben erdélyi magyar írók és költők alkotásait jelentette meg, az Elek nagyapó üzeni rovatban pedig a gyerekek leveleire válaszolt. Utolsó éveiben sokat fáradozott az erdélyi magyar irodalmi élet feltámasztásáért, rengeteget utazott, író-olvasó találkozókat szervezett, fiatal tehetségeket – például Dsida Jenőt – fedezett fel és támogatott, ám a kiadó hibájából végül a Cimbora csődbe ment, és személyes ráfordításokkal sem tudta megmenteni.
Fotók: Wikimédia
