Vegyük mindjárt a Hagyományok Háza kiállításának egyik első sorozatát. Bács-Kiskunban vagyunk, Hartán. Gyulai Szilvia fotográfus 2015-ben leültette a falu sváb közösségének egy-egy tagját népviseletben a tisztaszobába. A tisztaszoba persze mára inkább metafora. Lehet egy eredeti funkciójában megőrzött helyiség is, a lényeg, hogy lakója tisztának, szépnek, vendéghez méltónak érzi. Van ezekben az enteriőrökben minden. Párducmintás ágytakaró, megsárgult családi kép, laptop, agyagedény. Konstruált képekből kinéző időtlen tekintetek egy groteszk kavalkád közepén. 

Sokféle stílust vonultat fel Szarka Klára fotótörténész válogatása, az alkotók között vannak kezdők és mesterek, idősek és fiatalok. A névsorból kiemelkedik Korniss Péter,  Kaiser Ottó, Bácsi Róbert László, Kása Béla, Mohos Zsófia és Fátyol Viola. Ez a sokféle látásmód mégis egységbe rendeződik, mert a fotósok kamerája egy irányba néz. Azt keresi, hol érhető még tetten akár a 21. században is az élő hagyomány, a múltból mentett, a mostban is jelentéssel megtöltött örökség. 

Nárai szüreti felvonulás (Fotó: Bödey János)

Hosszan lehet moralizálni a képeket nézegetve a régiből hozott, de a fogyasztói kacatok közé hajított tudásszilánkok hiányán, pótolhatóságán, vagy csak önmagában azon a létmódon, amit főleg az elmúlt két évtizedben összehoztunk magunknak globális huzalozottsággal, atomizált közösségekkel, a kiterjesztett kapcsolódások illúziójával, a magukra zárt egyének társadalmával. Van is valami mellkasra nehezedő érzete a Pixel és Folklór kiállításnak, mire a látogató a végére ér. Van ebben a nehézségben gyász és düh azért és amiatt, ami már felfoszlott, eredeti formájában kikopott, miután átment rajta a nagy globális radír. 

Teret nyit tehát ez a kiállítás annak, hogy feltegyünk akár egzisztenciális kérdéseket, ahogyan a megnyitón Szabó T. Anna tette is. Az ég zsoltára című verse például mintha ide íródott volna: 

„Körülöttünk annyi zaj van.
A testtel is csak a baj van.
A lélek meg – szent a lélek,
de nem éli a szentséget.”

A képeken közel hozott történetek azt bizonyítják, hogy még nem vették át teljesen az irányítást a fogyasztói társadalmakat meghatározó újdonságtörténetek, amelyek szerint minden értéknek számít, ami új, és ha valami új, önmagában érték. Azt viszont már nehéz megítélni, hogy csak még nem ért el mindenhova a globális hiedelemrendszer, vagy valamiféle ösztönös önvédelmi mechanizmus, a tradícióval való kitörölhetetlen, mély, akár tudattalan kapcsolódás a gátja annak, hogy teljes legyen a tarolás. Azaz: idő kérdése-e?

Az ajtószárny árnyéka – Görbeország kincsei Mohos Zsófia Lélekjelenlét című albumában | Magyar Krónika

Rimóc és Bácskertes. Néma utcák, csipkefüggönyök, művelt kertek, pirosló alma. Mohos Zsófia MMA-ösztöndíjas fotográfus Görbeország projektje végre albumban is lapozható. Lélekjelenlét, avagy természetes időtlenség Nógrádtól a Vajdaságig.

Jankovics Marcell hasonlót fogalmazott meg egy tíz évvel ezelőtti interjúban:  

„A régi ember alapvető igénye volt, hogy belehelyezze magát a végtelenbe, és úgy tekintsen az égre, mint egy isteni ajándékra, amiről tudnivalókat olvashat le. A pontot, mint fogalmat például nem találta volna meg a csillagok nélkül. Az égbolt tanította meg az embert az absztrakt gondolkodásra, az idő megértésére is. Ha úgy tetszik: a civilizáció alapja, hogy két lábra álltunk, és felnéztünk az égre. A mai ember sajnos alig látja, mennyi mindent kínál megcsodálásra a Teremtő. Azt látom, hogy az a kultúra, amibe belenőttem, kiveszőben van. Az új pedig még nem látszik.”

Miközben – Szabó T. Annával – „igában elcsigázottan ünnep taglalja időnket”, még akkor is, ha „a pláza karácsonyi láza és a betlehemezők összeérnek”, mint parasztasszony tenyerének barázdáiban a kosz, megül a tradíció kiveszése miatti nehéz érzések alján némi remény is. Ezt is táplálják a képek.

Ott van a remény a mátraderecskei asszony mosolyában, miközben – ugyan bizsuboltos napszemüvegben, de – talpig népviseletben felvonul egy palóc fesztiválon. Ott van Pályi Zsófia anyagában, azaz a borsodi Tard községben található Matyodesign negyvenöt helyi asszonyának történetében, akik által újra trendi lett matyó mintával szőtt ruhát, akár farmerdzsekit viselni. De ott van Farbaky Tamás sorozatában is a negyvenfős Műegyetemi Néptáncegyüttes tagjairól, akik pár éve újjáélesztették a hagyományt és igenis locsolnak Húsvétkor Budapesten, viseletben. Bérházak udvarán, a Boráros téren, mindegy. Mert közösségi rítusok nélkül nincs valódi ünnep 2024-ben sem. 

MATYÓFÖLD | Magyar Krónika

A sokszínű, változatos formák egységbe simulnak. Mindez nemcsak a hímzésükre, de magukra a matyókra is igaz. Az Alföld északi részén, a Bükk lábánál meghúzódó települések lakói pedig öntudatosan őrzik is egyedülálló karakterüket.

A Pixel és Folklór kiállítás december 18-ig látogatható a Hagyományok Háza nyitvatartási idejében, előre meghirdetett időpontokban tárlatvezetéseken is részt lehet venni. Részletek a Hagyományok Háza weboldalán.

_______

A kiemelt képet Komka Péter készítette egy helyi népviseletes résztvevőről a IX. Palóc Párnafesztiválon Mátraderecskén 2015. augusztus 29-én