Júliusban mutatják be Christopher Nolan várva várt, Oppenheimer című filmjét, ami valamelyest – ha Teller Ede és Szilárd Leó szerepére gondolunk a Manhattan-tervben – a „mi” sztorink is. A második világháború idején játszódó, magyar tudósokat felvonultató, mozivászonra illő történetért azonban nem kell a tengerentúlra menni. 1942-ben a Honvédelmi Minisztérium – készülve a várható bombázásokra – Bay Zoltán atomfizikust, az Egyesült Izzó munkatársát, illetve nagyjából negyven fős csapatát azzal bízta meg, hogy titkos mikrohullámú kísérleteket hajtson végre a hírközlés és légifelderítés terén.

„A feladatot elvállaltam azzal a gondolattal, hogy ha már haditechnikai munkát kell végeznem ebben a szerintem igazságtalan háborúban, szívesebben dolgozom védelmi, mint támadó fegyvereken. De azt a feltételt szabtam, hogy a szükséges embereket magam választom ki, és azok állandó mentesítést kapnak minden egyéb katonai feladattól”

– írta Bay Az élet erősebb című visszaemlékezésében, hozzátéve: nagy vita kerekedett abból, hogy a nyolc fő munkatárs közül ketten zsidók.

Bayéknak a következő években nyújtott teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert teljesen légüres térben dolgoztak, csupán saját kutatásaikra és számításaikra támaszkodhattak – a németek visszautasították, hogy megosszanak velük bármilyen tudományos információt. (Mellékes szál, de ha már az Oppenheimerrel indítottunk, nem érdektelen: Az élet erősebb-ben arról is olvashatunk, milyen képet alkothatott egy Budapesten ténykedő tudós az atombomba létrehozásáért folytatott világháborús verseny futásról. Bay egy német tudós elejtett megjegyzéseiből következtetett arra, hogy Németország nem lesz képes kifejleszteni a fegyvert, s így elveszti a háborút.) 1944 márciusára több hazai fejlesztésű lokátor felállítása után Bayék odáig jutottak, hogy célba vehették a Hold „meglokátorozását” – vagyis azt, hogy befogják a  Hold felszínére kilőtt, onnan visszaverődő mikrohullámú jeleket. Hogy ez egyáltalán lehetséges, akkor még csupán hipotézis volt, s szigorú értelemben vett katonai célja sem volt a projektnek, de a lokátorfejlesztés kormánybiztosa, Jáky József rábólintott arra, hogy a súlyosbodó hadi helyzet dacára belevágjanak a kísérletbe.

Baynak közben az Egyesült Izzót megszálló németekkel is egyezkednie kellett, nyáron pedig a  sűrű légitámadások elől csoportját egy nógrádverőcei panzióban helyezték el, ennek kertjében, egy ágyútalpra szerelt, három ­ méteres parabolaantennával kezdték meg a kezdetben nem sok sikerrel kecsegtető, a  bizonytalan áramellátás miatt is akadozó radar kísérleteket.

Bayékat szeptemberben visszaszállították az Egyesült Izzó újpesti telepére. Munkájukat a nyilas hatalomátvétel végleg ellehetetlenítette, a csoport zsidó származású tagjainak védettsége megszűnt. Bay Zoltán próbálta őket menteni, ahogyan tudta – halála után ebbéli igyekezetét a Világ Igaza kitüntetéssel is elismerték –, miként a háború legkaotikusabb heteiben azért is mindent megtett, hogy megmentse a Tungsramot a németektől, akik a magyar hadiüzemek kitelepítését, illetve felrobbantását tervezték, nehogy orosz kézbe kerüljenek.

Bay Szent-Györgyi Alberttel és az ellenállási mozgalommal is kapcsolatba lépett, hogy akár fegyverrel is megvédjék a gyárat – a nyilas hatóságok nyomukra leltek, s a fizikus a Margit körúti fogházat is megjárta. Alig ültek el Pesten a harcok, Bayék csakhamar újraindították a holdradarprojektet. Illetve újraindították volna, ugyanis márciusban az oroszok az utolsó csavarig leszerelték a gyárat, s odalett a radarberendezés is. Néhány hónap leforgása alatt építettek egy új készüléket, és egyévi megfeszített munka után, 1946. február 6-án „válaszra bírták” a Holdat.

A világelsőségről hajszállal lemaradtak: alig néhány héttel korábban jelentették be, hogy New Jersey-ben sikerre vittek egy hasonló kísérletet. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy Bayéknak milyen lehetetlen körülmények között kellett dolgozniuk, az elsőséget elfogultság nélkül megszavazhatjuk honfitársainknak.

A fizikus 1948-ban távozott Magyarországról, az Egyesült Államokban folytatta karrierjét. A holdradarkísérlettel és más, már külföldön végzett, úttörő kutatásaival a radarcsillagászat, a GPS-technológia, a ledfényforrások feltalálásának megalapozói közé tartozott. 1992-ben halt meg.