Hetvenöt éve – s napra pontosan tíz évvel azelőtt, hogy Nagy Imrét és társait kivégezték a Kozma utcai gyűjtőfogházban –, 1948. június 16-án az Országgyűlés új alapokra helyezte az oktatási rendszert: megszavazta az egyházi iskolák államosítását. Noha már a Horthy-időkben is egyre nőtt az állami iskolák jelentősége, az iskolákat többségét (nagyjából ötezret a háromezer állami iskolával szemben) a háború után is az egyházak működtették.
Az egyházak „iskolafenntartó jogosítványa” a társadalomra gyakorolt befolyásuk – vagyis egy, a kommunista politikai monopóliumot veszélyeztető „ellenhatalom” meglétének – kulcsa volt. Rákosi Mátyás pártja egy ideig baráti arcát mutatta az egyházak felé, hogy aztán annál bőszebben keltsen hangulatot a „reakciós, fasiszta” egyházfőkkel – s különösen a hajthatatlan Mindszenty József hercegprímással – szemben.
Kommunisták a körmeneten
Balogh Margit történész egy, a Vigiliában megjelent tanulmányában mutatta be az államosításhoz vezető folyamatot. A háború utáni vezetés kötelezővé tette a nyolcosztályos általános iskolai képzést, ami súlyos infrastrukturális problémák elé állította az egyházakat. Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter (aki később éppen az egyre erősebben körvonalazódó iskolaállamosítási terv miatt mondott le) 1946 szeptemberében már azt javasolta Mindszenty Józsefnek, egyezzen bele a vegyes felekezetű vidéki területeken található apró iskolák államosításába. Mindszenty nem tette meg ezt az engedményt.
Keresztury utódja, a néprajztudósként nevet szerzett, kisgazdapárti Ortutay Gyula már azzal a javaslattal állt elő, hogy tegyék választhatóvá a hitoktatást. S akkora felzúdulást váltott ki ezzel, hogy a kommunisták taktikusan a kisgazdákra mutogattak, mondván, nekik semmi közük Ortutay felvetéséhez. Hovatovább – mint Balogh felidézi – a Magyar Kommunista Párt „az egyház barátjának álarcát öltötte magára. Nógrád megye járt az élen – a húsvéti feltámadási körmeneten a kommunista párt járási titkára vitte a feszületet, a bányászok meg a szentsírt őrizték a templomban. A Tolna megyei Murgán máig ott lóg a katolikus templom falán egy Szűz Mária-kép, rajta a felirattal: A Murgai MKP ajándéka, 1947.” Rákosiék azonban már nem sokáig – egészen pontosan: a pozícióikat megerősítő, elcsalt parlamenti választásokig – igyekeztek elhitetni magukról, hogy toleránsak az egyházak társadalmi szerepvállalásával szemben.
Az egyre jobban felpörgő Mindszenty-ellenes hergeléssel párhuzamosan terítékre került az oktatás átszervezésének kérdése. Rákosi a budapesti funkcionáriusok 1948. januári értekezletén leszögezte: „Most a demokrácia negyedik évében jutunk oda, hogy a közoktatást megtisztítsuk az oda behúzódott reakciós elemektől”. Beszédében az egyházakkal való megegyezés lehetőségét is említette. A protestáns egyházi vezetőkkel meg is indultak s viszonylag konstruktív mederben zajlottak a tárgyalások, de a hercegprímás sem zárkózott el, hogy asztalhoz üljenek az állami hatalom képviselőivel. A februárban tartott, informális svábhegyi találkozó, valamint Ortutay és Mindszenty két egyeztetése azonban nem hozott előrelépést.
Áprilisban Rákosi már keményen ledorongolta Czapik Gyula egri érseket, amiért Mindszenty nem hajlandó engedni legitimista elveiből, elismerni a köztársasági berendezkedést és a földreformot. Májusban az MKP Politikai Bizottsága döntött arról, hogy előterjesztik az egyházi iskolák államosításáról szóló javaslatot. Balogh Margit a felek kölcsönös hajthatatlanságára mutat rá: Mindszenty Rákosi utolsó, megállapodásra felhívó üzenetére reagálva körlevélben egyházi fenyítéket helyezett kilátásba az államosításban közreműködők számára. Május 15-én a kormány bejelentette az államosítást, s a június eleji pócspetri ügyet kihasználva a kommunisták tovább szították a Mindszenty-ellenes hangulatot. Június 12-ei körlevelében a hercegprímás egyenesen az államosítást megszavazók és az azt végrehajtók kiközösítését lengette be.
„A Führerré vedlett hercegprímás”
Az államosítást hatalmas propagandakampány előzte meg. A Magyar Nemzet május 15-ei számában a korszak befolyásos, katolikus papból lett politikusa, a kisgazdapárti Balogh István, „Balogh páter” nyugtatta a kedélyeket: tárgyalásai során „a kommunista párt legilletékesebb tényezői részéről, akikkel megbeszéléseimet folytattam, nemcsak nem tapasztaltam merev, elutasító magatartást, hanem bizonyos mértékig rugalmasságot és megértést”. Az ugyancsak kisgazda Kis Ujság május 16-án leszögezte:
„Mindszenty legutóbbi pásztorlevele […] a legélesebb bizonyíték arra, hogy az ő befolyása alatt álló egyházi iskola olyan hatalmi törekvéseknek lenne az eszköze, amelyek éppoly távol állanak a magyar néptől, mint az igazi kereszténységtől.”
Ugyanazon a napon a Kossuth Népe eképpen értékelte az ügyet:
„És hogy milyen pártnak tekinti Mindszenty az egyházat, az már aligha kétséges: a reakció, a fasiszta maradványok, az ellenforradalmi indulatok pártjának. A »párttagokká« minősített katolikus hívők azonban tömegesen bizonyítják, hogy nem hajlandók egyházukat reakciós párttá degradálni és nem követik a vezérré, sőt Führerré vedlett hercegprímást.” A lap kiemelte, hogy Mindszenty ellenére az egyházi iskolák tanítói az államosítás pártján vannak: „A Református Tanítóegyesület már évek óta követeli a felekezeti iskolák államosítását és az egyesület lapjának első oldalán állandóan ott volt a felírás: »Államosítás, jöjjön el a te országod!«”
A Szabad Nép A magyar állam megvédi és alkalmazásba veszi a fenyegetett felekezeti tanerőket cím alatt hozta Ortutay miniszter nyilatkozatát: „Szabad embereket csak szabad emberek nevelhetnek. A felekezeti pedagógusok ezrei nem maradhatnak megbélyegzett, állásukban és lelkiismeretükben állandóan fenyegetett kaszt hazánkban.” Ortutay kijelentette: az összes felekezeti iskolai pedagógust kivétel nélkül állami státusba veszik át, s „[a]z iskolaügy egészséges rendezésével egyidőben általános pedagógus státusrendezést fogunk végrehajtani. A státusrendezés, azaz a fizetésemelés mértéke megszünteti majd azt a hátrányos helyzetet, amelyben nevelőtársadalmunk a maga nagy munkáját végzi”.
Hozzátette: „Ha ellenállásba ütközünk, ha lelki terrorral és félrevezető izgatással próbálják megtéveszteni népünket, ha harcot kezdenek a magyar demokrácia és az ifjúság alapvető érdekei, jogai ellen, akkor természetesen azt is tapasztalni fogják, hogy a demokráciának nemcsak türelme, hanem eltökéltsége is van.” Ortutay kitért Szittyay Dénes bakonykúti plébános ügyére is, aki ellen elöljárója, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök eljárást indított kommunistabarátsága miatt. A miniszter elmondta: minisztériumában munkakört kíván biztosítani az „üldözött” pap számára. (A Szittay-ügy nyomán kezdett bele a sajtó a Mindszenty mellett szilárdan kiálló Shvoy lejáratásába.)
A lap az Ortutay-nyilatkozat mellett közölte Zelk Zoltán Egy népellenes főpapra című versét:
Kik megszegték, mint kenyeret a földet,
hogy igazságos karéjokba szelve,
az ezer éve éheseknek adják:
azokra önt most átkos átkokat —
de dicséri az Úr helyett, ki úr volt,
a megszegetlen földeknek ura.
Azt átkozza, ki szerszámot gyúr lángból,
ki szobornál szebb gépeket farag,
ki mint madár, mely önmelléből szaggat
fészkéhez pelyhet, úgy épít hazát —
de dicséri, ki a fészket leverné,
ki rommá vert már házat és hazát.
Ha Mária most fiat szülni várna,
ő űzné menekülni a Családot,
mert nem imát, Feszítsd meg-et kiált!
Feszítsd meg-et az újhodó hazára,
a földművesre, bányászra, az ácsra!
hát Őrá is, Őrá, az ács fiára!
Az utolsó utáni javaslat
A Tisztántúli Néplap 1948. május 19-i száma a Magyar Dolgozók Pártja által összehívott pedagógusgyűlésről számolt be, amelyen – emeli ki a cikk – „szép számmal [vettek részt] egyházi tanítók és tanárok is, holott – mint ismeretes – Mindszenty József prímás úr kiátkozással fenyegette meg azokat a katolikus pedagógusokat, akik olyan gyűlésen vesznek részt, ahol a felekezeti iskolák államosítása szóba kerül”.
Ágoston György, a tanárszakszervezet megyei vezetője „ismertette, hogy amíg a magyar népi demokrácia a felszabadulás óta gazdasági és politikai tekintetben óriási eredményeket ért el, addig kulturális téren most jutottunk el idáig, hogy a feudális maradványokat felszámoljuk. A feudális kötöttségek megakadályozzák, hogy a nevelő anyagi, politikai és bármiféle más tekintetben szabadon nyilváníthassa véleményét. Falun például nagyon sok esetben megtörtént, hogy az iskolaszék elnöke a tanítót kifutóként használta. Anyagilag is előnyös a nevelők számára az államosítás, mert az állam által fizetett pótlékokat az egyházi iskolákban nem kapják kézhez, előmenetelük sem olyan gyors”. Az országgyűlési képviselő Szabó István felszólalásában támadta a „reakciós egyházi vezetőket”, amiért az iskoláikat arra használták, hogy elidegenítsék az ifjúságot a népi demokráciától, „[m]árpedig hiába végzi el az ilyen ifjú akár kitűnő eredménnyel is az egyetemet, nem adhatunk neki felelősségteljes állást, hiszen ellenségünk”.
A Friss Ujság június 4-ei száma „fejkendős parasztasszonyokat, kérgeskezű földmunkásokat” szólaltatott meg az államosítás kérdésében, köztük Pápai Ferenc abdai lakost, aki arra panaszkodott, kislányai jegyzetekből tanulnak, mivel az állami tankönyveket nem használhatják. „Órák hosszat segítjük az apróságokat feleségemmel együtt, hogy valahogy a könyv nélkül is el tudják sajátítani a betűvetést” – nyilatkozta. A szőkedencsi Varga Mária elmondta:
„a falunkban lévő egyházi iskola egyetlen szobából áll […]. Az ablakai papírral vannak beragasztva, becsurog rajtuk az eső. Negyvenen férnének a terembe, 90 gyermeket zsúfolnak oda mégis. Tarthatatlan ez az állapot, az államnak kell gondoskodni egészséges iskoláról”.
A szomszédos hasábban arról olvashatunk: „Az iskolák államosítását követelő táviratok úgyszólván percenként érkeznek a miniszterelnökhöz és a közoktatásügyi miniszterhez. A legutóbb érkezett táviratok közül megemlítjük a szegedkörnyéki újgazdák és földmunkások állásfoglalását, 18 ezer csarnoki és piaci árusnak táviratát és a hajdúböszörményi szülök feliratait.” A parlamenti szavazást követő napon a Friss Ujság a hazatérő hadifoglyok listájába ékelve közölte a hadifoglyok államosítást üdvözlő nyilatkozatát, amely a reakciós oktatásra kente a világháborús tragédiát: „Ha az elmúlt rendszer az igazságot tanította volna, akkor bennünket nem lehetett volna az igazságtalan háborúba belevinni és most nem fogságból kellene hazatérnünk.”
Az Országgyűlés június 16-án 230:63 arányban fogadta el a felekezeti iskolák államosításáról szóló törvényt. Augusztusban Barankovics István, a törvényre nemmel szavazó Demokrata Néppárt vezetője arra tett javaslatot Ortutay felé: bizonyos számú katolikus iskola esetében egy évre függesszék fel a törvény végrehajtását, s így – ha közben sikerül megállapodnia az államnak és az egyháznak – ezek az iskolák egyházi kézben maradhatnának. Ortutay állítólag nyitott lett volna erre, de Mindszenty elzárkózott a tárgyalástól.
Balogh Margit tanulmányában rámutat: a következő tanévben „a szerzetesek hiánya minden erőfeszítés ellenére nagy nehézségeket és komoly színvonalcsökkenést okozott”. A törvény elfogadása után az állammal korábban egyezségre jutó egyházak, így a reformátusok hat, az evangélikusok és az izraeliták két-két gimnáziumot tarthattak meg, a katolikusok viszont csak két évvel később kaptak vissza nyolc középiskolát, amikor feloszlatták a szerzetesrendeket, s végül aláírni kényszerültek az állammal való megállapodást. „A hajlíthatatlan elvhűség akaratlanul is az eredetileg felkínált iskolaszám csonkításához, és ezzel a jövendő katolikus értelmiségi generációk csökkenő utánpótlásához vezetett. Nem tudhatjuk persze, hogy az ígéretekből idővel mi maradt volna…” – zárja tanulmányát Balogh Margit.
KIemelt kép: Pécel, 1948. június 16. Leveszik a falról a névtáblát a péceli római katolikus iskola átvételén, forrás: MTI Fotóbank
