A Kivirágzott keresztfája táncjáték mind térben – a teljes Kárpát-medencét átfogva –, mind időben – a különböző keresztény felekezetek liturgiájától kezdve az ősi paraszti kultúrán át a pogány népszokásokig – rendkívül széles kört ölel fel. Hogyan merült fel egy ilyen gazdag és sokrétű előadás ötlete?

A Művészetek Palotája felkérésére Káel Csaba vezérigazgató ötlete alapján alkottuk meg pár évvel ezelőtt a Csodaváró betlehemes című előadást, amely a karácsonyhoz kötődő keresztény tradícióból, néphagyományokból és csodás történetekből épül fel, és amelyet immár öt éve játsszuk nagy sikerrel. 2022 karácsonyán összesen nyolc alkalommal adtuk elő a Müpa Bartók termében, e siker kapcsán keresett meg újból Káel Csaba és a Művészetek Palotája, hogy készítsünk a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra is egy előadást. Annyit kértek, hogy a húsvéti népszokásokat vigyük színpadra, de az előadás tartalmi összeállítását rám bízták. 

Milyen szempontok alapján vitte színre a népszokásokat? 

Miután csokorba szedtük az ünnephez kötődő hagyományokat, rájöttünk, hogy ki kell tágítanunk a teret és az időt, hogy még nagyobb körből gyűjthessük össze a tavaszi népszokásokat, valamint a táncokat – ez utóbbiakat a Rábaköztől egészen Moldváig. Fontos volt számomra, hogy ne csak a paraszti – úgymond profán – szokások jelenjenek meg, hanem az egyházi hagyomány is. Az egyházi liturgikus vonalat a kórus jeleníti meg a Budapesti Énekes Iskola kórusa és a Szent Efrém Férfikar közreműködésével, nemcsak római katolikus, hanem görögkeleti és ortodox énekeket is megszólaltatva.

Hogyan jelennek meg a népszokások az előadásban?

Minden történet a születéssel kezdődik, ezért bár az előadás a húsvétról szól, a műsor a Megváltó megszületését hírül adó énekkel kezdődik. Az első jelenet még a tél, a regölés megjelenítése, amelyben sok más szokásunkhoz hasonlóan, rátalálhatunk a keresztény hit alatt a pogány hagyományok ősi eredetvilágára: a regölő férfiak házról házra járva egyszerre énekelnek Szent Istvánról és a Napot az agancsai közt tartó csodaszarvasról. A következő még mindig a télhez kötődő, de már a tavasz érkezését váró szokás, a Duna mentén élő sokácok télűző busójárásának jelenete. A farsangot alakoskodással, kicsit vastagabb tréfákkal és kalotaszegi farsangi bállal jelenítjük meg. Ezután a tavasz a népdalokban megjelenő témái – a természet újraéledése, a szerelem, az ifjú párok összeéneklése – kerülnek színre, majd tovább is lépünk a paraszti hagyományban megjelenő kánai menyegző szokásához. Színre vittük az ősi, pogány gyökerű falukerülés hagyományát is, amely során a lányok énekelve járták körbe a falu körüli mezőket, szántókat, azt kívánva, hogy gazdag legyen a termés. Virágvasárnap a paraszti gyakorlatban villőzéssel és zöldágjárással emlékeztek Jézus jeruzsálemi bevonulására; a darabban rendkívül látványos, virágkoszorúkkal díszített csapat érkezik a színpadra, hogy megünnepelje Jézus érkezését és hozsannázzon az Úrnak. Megjelenik az előadásban a nagypéntek, a megfeszítés stációja, majd a húsvét reggelének megvirradásával és az Úr Jézus föltámadásával a hívő családok elviszik az ebédjüket a templomba az ételszentelésre, amit a görögkatolikusoknál pászkaszentelésnek neveznek. Az előadás nagy bállal, rigmusokkal, locsolkodással és hímestojás-átadással zárul.

A Kivirágzott keresztfája cím a keresztény hagyomány mellett mintha egy ősi népszokásra is utalna.

A cím az előadás egy különleges vonulatához, az archaikus népi imákhoz kapcsolódik. Erdélyi Zsuzsanna talált rá a hatvanas években erre a rendkívül izgalmas témára, majd Kárpát-medence-szerte gyűjtötte őket. Döbbenetes mennyiségű archaikus népi ima maradt fönt, és ezek szintén megőrizték az egykori pogány világ motívumait. Az előadásban felhangzó archaikus imák segítik a nézőket az eligazodásban, az egyik szövege szól úgy, hogy „Jézusnak kivirágzott a keresztfája, amelyik vérrel virágozik, Szentlélekkel gyümölcsözik”.

Ahogy elődeinknek eligazodást nyújtottak a hagyományok, úgy a ma emberének is szüksége lehet rájuk?

Igen, a mi életünkben is fontos szerepet töltenek be az öröklött szokások, az előadás az erős vallási mellett a profán oldalával is ezt érzékelteti. Azt gondolom, hogy nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy az előadásba bele lehessen feledkezni, mert arra a drámai, de mégis szentséges és széppé váló világra készít fel lélekben, amelyet húsvétnak nevezünk. Sokszínű, gazdag, árnyaltan fogalmazó, a Bartók terem minden technikai adottságát kihasználó, nagy ívű és látványos előadás kerekedik a színpadon. A Magyar Állami Népi Együttes tánckarával és a Táncművészeti Egyetem végzős fiatal növendékeivel hatvan táncos szerepel a színpadon. A Szent Efrém Férfikar, a Budapesti Énekiskola tanulói és a MÁNE zenekarának tagjai mellett további zenészek gondoskodnak a gazdag hangzásról.

Ezek szerint a hagyományok felelevenítése és a modernitás egyszerre jellemzi az előadást?

Igen, teljes természetességgel, az együttesre ez jellemző. Mi nem muzeológusok vagyunk, hanem olyan emberek, akik teljes hittel és szívvel élik meg a hagyományt. Nemcsak művészek, hanem hittérítők is, és azért, hogy a közös hitünk könnyebben juthasson el a nézőkhöz, a színház minden eszközét használjuk. Így varázsoljuk olyanná az előadást, hogy a néző érzi, ennek a nagy misztériumnak ő is részese.

Fotók: © Valuska Gábor, Müpa