Mi is tulajdonképpen az irodalomterápia?
Az irodalomterápia olyan művészet- és szocioterápiás módszer, amely irodalmi szövegeket használ önismereti, mentálisegészség-megőrző és -javító vagy készségfejlesztő szándékkal. Nem a pszichoterápia és nem kizárólag a pszichológusok eszköze, hanem egy széleskörűen használható módszertan, amely a szakember képesítései, a célcsoport és a folyamat célja alapján alakítható. Legelterjedtebb formája a receptív irodalomterápia, amely a szöveg olvasása során megélt élmények feldolgozásával foglalkozik, és gyakran alkalmazzák az aktív irodalomterápiát is, amelynél a szövegalkotás önkifejező és önreflektív szempontjai vannak a középpontban.
Hogyan talált rá erre a módszerre, és mi ragadta meg benne?
A pszichológus alapképzési szakot lezáró szakdolgozatomat arról írtam, hogy milyen hatással van a kisiskolások viselkedési problémáira a szülővel közös meseolvasás. Már előtte is foglalkoztatott, de ekkor merült fel újra, hogy az irodalmat be kellene emelni a gyakorló pszichológus munkájába – el is kezdtem kutatni, hogy van-e már valahol erre példa. Megtudtam, hogy hasonló dolog létezik biblioterápia néven, ezért a pszichológia mesterképzés éveiben már biblioterápiás szakirányú továbbképzésre is jártam.
Említette, hogy az irodalomterápia nem pszichoterápia – de kiegészítheti azt? Segíthet a pszichológiai tanácsadás folyamatában?
Igen, az irodalomterápia a pszi szakmákban segítő, kiegészítő funkciót tölt be, sőt szükség is van az úgymond fő szolgáltatásra – nem is törekszem arra, hogy kizárólag irodalomterápiás foglalkozásokat tartsak. A tanácsadói munkában először fel kell térképezni a kliens elakadásait, kríziseit, meglévő eszköztárát és azokat a területeket, amelyeken dolgoznia kell, illetve dolgozni szeretne – azután kezdődhet el a folyamat azon része, ahol már az irodalommal is foglalkozunk.
Hogyan alkalmazza a gyakorlatban az irodalomterápiát?
Egyéni és csoportos folyamatokhoz egyaránt olyan szövegeket keresek, amelyekben megjelenik valamilyen formában a kliensek témája, viszont lehetőleg különbségekkel is, mert azokról el lehet kezdeni beszélgetni, összevetni a saját életünkkel, beépíteni az új narratívát, nézőpontot. Ez egyrészt segít megérteni és megfogalmazni a saját helyzetet, másrészt olyan megoldásmódokat kínál, amelyekre az ember magától nem gondolt volna. A szövegre adott asszociációk, értelmezések az önreflexió fontos eszközei, emellett az olvasás és az írás az érzelmi világunkat és számos kognitív képességünket is fejleszti. Mindez támogatja azt a fejlődési folyamatot, ami a tanácsadói munka során zajlik.
Jellemzően milyen szövegekkel dolgoznak? Vannak esetleg általánosan alkalmazható írások is?
Mondják, hogy bármilyen szöveg lehet terápiás, a módszer azért mégis többnyire szép-, vagy néha szórakoztató irodalmat használ. A mindenkinél bevált kifejezésben nem hiszek, és az eddigi tapasztalataim sem ezt támasztják alá, hiszen éppen az egyénben megjelenő egyedi asszociációk, gondolatok, emlékek, érzelmek a legfontosabbak a feldolgozás során. Természetesen a szakemberek a saját élményeik alapján kialakítanak magukban egy téma-szöveg kapcsolatokból álló rendszert, de ezt sosem vehetjük készpénznek, nekünk mindig az adott kliensre vagy kliensekre kell figyelnünk.
Milyen szempontoknak kell teljesülnie ahhoz, hogy valaki úgy kapcsolódhasson egy szöveghez, hogy az valódi élményt nyújtson és hasson is rá?
Mindenképp szükséges a nagyfokú nyitottság és elengedhetetlen a magunk felé irányuló őszinteség. Sokkal könnyebben fog ránk hatni valami, ha hagyjuk hatni. Ha beengedjük, és nem az elhárító mechanizmusainkat hadba állítva olvassuk az előttünk lévő sorokat. Mindez persze kellő fokú önismeret és bátorság nélkül mit sem ér: mernünk kell elfogadni és megválaszolni a szöveg által feltett kérdéseket, ránézni a felismerésekre, és semmiképp sem sietni. A hatásos, valódi élményt nyújtó olvasás nem lehet gyors. Ahhoz idő, átélés és elgondolkodás kell.
Az olvasónak tehát meg kell felelnie bizonyos szempontoknak a sikeres irodalomterápiához – a szöveget illetően is vannak szempontok?
Azon gondolkodom, miért az olvasóval szemben állított feltételeket kezdtem el sorolni, és nem a szöveg jellemzőit, de azt hiszem, azért, mert a szöveg bármilyen lehet. Ha azonban az olvasó nem az említett módon áll a terápiához, akkor a szöveg magában nem tehet semmit, hiszen az élményt és a hatást a befogadónak kell átélnie. A módszer jellegéből fakadóan rövidebb szövegekkel foglalkozunk – időnk sem lenne azonnal reagálni egy regény minden szintjére és pontjára, ezek alapos feldolgozása egészen más struktúrát igényelne.
Hogyan választhatunk magunknak nehéz élethelyzetekhez illeszkedő, segítő olvasmányt?
Amellett, hogy ilyenkor tudatosan vagy épp tudattalanul a témához hasonló olvasmányt keresünk, fontos, hogy azt is figyeljük, aktuálisan milyen érzelmi viszonyban vagyunk ezzel az élethelyzettel. Ha intenzív, friss élményről van szó, akkor nem biztos, hogy rögtön még egy adagra van szükségünk ugyanabból, amivel éppen mi is küzdünk. Érdemes később, bizonyos távolságból, egy stabil nyugvópontról visszatérni a témához, amikor már az élményeinket és az olvasottakat is másképp kezeljük. Így elkerülhető a nehéz érzések felhalmozása, miközben több lehetőségünk lesz a feldolgozásra, értelmezésre. Természetesen egy olvasmány kapaszkodóként, társként is segíthet az adott helyzetben, de a lényeg, hogy mindig meg tudjuk válaszolni azt a kérdést, hogy épp nehezít vagy könnyít minket az, amit olvasunk.
Mennyire jellemeznek bennünket a kedvenc olvasmányaink?
A kedvenc egy erős érzelmi töltetű szó; szükség van arra is, hogy az illető elmesélje, miért foglal el egy könyv kitüntetett helyet az életében. Fontos, hogy ő mondhassa el, miről szól számára az olvasmány, mit jelent, mit nyújt, mit tanított neki, mit szeret benne és mire emlékezteti.
Szendrői Csaba költő, szövegíró, énekes Olvasni szabad programsorozatában is részt vesz – mi a tapasztalata, mennyire olvasnak ma a fiatalok?
A program alapján kedvező a kép, de egy ilyen buborék sajnos nem lehet alkalmas semmilyen nagyobb kép megrajzolására. A programsorozaton részt vevők olvasnak, olvasgatnak, de hogy ez más körökre is jellemző-e, arról már nem vagyok meggyőződve. A digitális világ szerepe ebben már jól ismert: széttördeli a figyelmünket, követeli az állandó jelenlétünket, vizuális és hanganyaggal árasztja el az agyunkat. Mindezek pedig az olvasási szokásainkra is erős hatást gyakorolnak: sokan számolnak be arról, hogy már nem tudnak hosszú könyveket végigolvasni, nehezükre esik belemerülni, tartósan fókuszálni vagy kitartani egy inger mellett hosszabb ideig.
Mit javasolna a szülőknek, hogyan kelthetik fel a gyerekek olvasási kedvét?
Legegyszerűbben példamutatással. Ha a gyerek azt látja, hogy az olvasás érték, a szülők időt, figyelmet, pénzt szánnak rá, maguk is olvasnak, könyvtárba és irodalmi rendezvényekre járnak, történetekről beszélgetnek, könyveket ajándékoznak egymásnak, akkor a gyerek megérti, milyen fontos, izgalmas és hasznos dolog ez, és megjön a saját olvasási kedve is.
A kiemelt kép Jakobovits Lili fotója.
