Miklós, a kisázsiai Müra püspöke a 4. században élt, Anatóliában született, de életéről biztosat nem tudunk. Legendájában olvashatunk egy-két részletet csecsemőkoráról, méghozzá, ahogy Diós István fogalmaz A szentek életében, „a legenda egyik közlése olyan erővel hat, mint amikor fiatal szülők az első fényképet készítik újszülöttjükről. Eszerint Miklós már a születése napján fölállt a fürdőkádjában! S hasonló ehhez az is, amit némi büszkeséggel mond el a legenda mint a leendő aszkéta első megnyilvánulását, hogy böjti napokon a kisded csak egyszer szopott”.
Miklós korán árvaságra jutott, és az ifjú egy kolostorban érsek nagybátyja felügyelete alatt nevelkedett, majd ő is a papi hivatást választotta. Égi jel hatására Müra püspökévé választották.
Legendáiban számos olyan történetet olvashatunk, amelyekben a legkilátástalanabb helyzetekbe került emberek megmentésére sietett, és minden vagyonát a szegények megsegítésére fordította.
Az egyik történet szerint az elszegényedett nemesember bordélyházba akarta kényszeríteni lányait, ezért a püspök titokban pénzt ajándékozott a hajadonoknak, hogy a megfelelő hozománnyal férjhez mehessenek.
Megmentette a vihar által tengerbe sodort fuldoklókat, az igazságtalanul halálraítélteket, az éhezőket, a pogányok által elrabolt és szolgasorban tartott gyermeket, de még az elcsalt, majd meggyilkolt iskolás fiúkat és a vízbe fulladt kisfiút is – mert képes volt feltámasztani őket.
Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában hívja fel a figyelmet arra, hogy Szent Miklós legendáiban milyen sokszor bukkan fel a hármas szám. A Szentháromság titkát egy téglát felkapva magyarázta el, hogy miképpen három elem, a föld, a víz és a tűz alkotja a téglát, úgy van három személy egy istenségben. Három zsákocska arannyal segítette meg a három szüzet, hogy férjhez mehessen, három ártatlanul halálra ítélt ifjút és három hozzá könyörgő katonatisztet mentett meg.
Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában így írja le a három hajadon megajándékozásának történetét:
„Egy elszegényedett nemesembernek három leányi férjhez menendők valának. Minthogy nem volt neki mivel tartani, vagypedig böcsületesen férjhezadni hajadon leányit, tisztátalan életre akará kényszeríteni őket, hogy azáltal magoknak és néki eledelt szerezhetnének. Megértvén e dolgot Szent Miklós, gondolá, hogy ő jobb alamizsnát nem tehetne, mintha azoknak a leányzóknak testeket a tisztátalanságtól, lelkeket pedig a rút fajtalan vétektől megoltalmazná. Azokáért sok aranyat kötvén egy keszkenyőbe, éjjel a szegény embernek házához méne. Látván egy ablakot félig kinyitva, mely a házban affelé szolgál, ahol a szegényember aluszik vala, béveté azért Szent Miklós a keszkenyőbe kötött aranyakat az ablakon, és visszatére a maga házába. Fölserkenvén álmából a szegény ember, és az Isten áldását megtalálván, hálákat ada Istennek.”
A Legenda aurea többek között a három katonatiszt megmentésének történetét meséli el. Eszerint a római uralom ellen fellázadó nép megfékezésére a császár elküldte három főemberét. Az ellenszél miatt Müra kikötőjében szálltak partra, és Szent Miklós meghívta őket vendégségbe, mert el akarta érni, hogy hadi népüket tartsák vissza a fosztogatásoktól.
„Míg a szent a vendégekkel időzött, a helytartó, akit megvesztegettek, három ártatlan katonát le akart fejeztetni. Mikor a püspök ennek hírét vette, kérte a főembereket, hogy vele együtt siessenek oda. A vesztőhelyen már ott térdepeltek az elítélt katonák, szemük be volt kötve, és a hóhér fölemelte kardját, Miklóst megszállta a buzgóság, és bátran a hóhérra vetette magát, kardját kicsavarta a kezéből, és messzire hajította. Az ártatlanokat pedig eloldotta, és sértetlenül vitte magával.”
Ezek után a püspök a helytartót is szembesítette tettével és megdorgálta. A három főember folytatta útját, és vérontás nélkül leigázta az ellenséget. Visszatértek a császárhoz, ekkor megvádolták őket felségárulással, és Constantinus ki akarta végeztetni őket. Az igaztalanul megvádoltak helyzetébe kerülve ki máshoz könyöröghettek volna, ha nem Szent Miklóshoz, aki azon az éjszakán meg is jelent a császár és a hamis vádat tevő prefektus álmában, és megparancsolta nekik, hogy engedjék szabadon az ártatlanokat.
A hagyomány szerint Miklós 342-ben december 6-án halt meg, Mürában. Kultusza nagyon hamar terjedt keletről nyugatra, Miklós a két egyház közös nagy szentjévé vált. Legendái alapján a gyermekek védelmezője, a házasság és anyaság oltalmazója, a megrágalmazottak, az utazók, hajósok, halászok, kereskedők és zarándokok patrónusa, a nehéz körülmények közé kényszerültek védőszentje.
A róla szóló történeteket olvasva az a kép alakul ki bennünk a szentről, hogy nemcsak minden esetben gondolkodás nélkül sietett a bajbajutottak megmentésére, de mindig azt a megoldást választotta, amivel a leghatékonyabban tudott segíteni: a lányoknak titokban pénzt adott, a fuldokolók után a vízbe ugrott, az éhezők számára Istentől kért adományt a gabonaszállító hajókról, az elrabolt gyermek fogva tartóját maga elé idézte, a halálraítéltek esetében pedig egyenesen a hóhérra vetette magát, hogy kardját kicsavarhassa a kezéből.
Ünnepének hagyományai később összemosódtak a karácsonyi ünnepkör szokás- és hiedelemvilágával. A három diák megmentesének és a három szegény lány megajándékozásának legendájából alakult ki a miklósolás, amely során Szent Miklós ünnepének előestéjén betér azokba a házakba, ahol gyermekek vannak, és ellenőrzi tudásukat, viselkedésüket, hogy jutalmat vagy virgácsot érdemelnek – bár ez utóbbiért a kíséretében lévő ördög felel.
Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában hívja fel a figyelmet arra, hogy az ördög visszatérő szereplő a szent legendáiban, Szent Miklós pedig minden alkalommal megszégyeníti és távozásra kényszeríti őt, sőt amikor a gyerekeket el akarja ragadni, láncra is veri. Innen származik, hogy Miklós a kíséretében lévő ördögöt láncot vezeti.
A lánccal csörgés mint zajütés – ahogy azt Bálint Sándor leírja – karácsonyi népszokásaink jellegzetes mozzanata. Eredeti célja a hosszú decemberi éjszakákon kísértő gonosz szellemek elriasztása, a szentek segítségül hívásával való megszégyenítése. Ehhez kapcsolódva olyan népszokások alakultak ki, amelyek során a fiatalok a faluban Szent Miklós napján házról házra jártak, arcukat bekormozták, hosszú láncukat csörgették, és ijesztgették a ház népét.
Volt, ahol maga Láncos Miklós járta a falut, különös tekintettel a tollfosztóra, ahol összegyűltek a lányok, és álarcban, lánccal ijesztgette őket. Megpróbálta elhurcolni és egy fához vagy kútágashoz kötni őket, de a lányok sem maradtak adósai, mert igyekeztek elkergetni. A középkori diákhagyományból eredő szokás, hogy a társaság egyik tagja Miklós püspöknek, a többiek pedig ministránsoknak vagy ördögöknek öltöztek be. Bejárták a falut és tréfásan meggyóntatták az otthoniakat. Egy játékos szertartást is végeztek, hogy kimenekítsék az ördögök hatalmából és minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat. Az ajándékozó, piros ruhás Mikulás figurája csak az 1930-as években jelent meg.
Kiemelt kép forrása: Pécsi Egyházmegye
