„Oroszországot, ész, nem érted; / méter, sing sose méri fel: / külön úton jár ott az élet. / Oroszországban hinni kell!”
A nagy orosz költő, Fjodor Tyutcsev a 19. században szinte programszerűen fogalmazta meg, mi Oroszország. Abban, hogy a „külön út” az orosz létezés alapigazsága, nemigen van vita. Oroszország furcsaságának és titokzatosságának, nyugati ésszel nehezen felfogható működésének történelmi-kulturális tapasztalata alapot adott mind a „harmadik Róma” civilizációs megváltásvízióinak, mind a külföldön elterjedt, legprimitívebb oroszellenes sztereotípiáknak.
Hammerstein Judit történész legutóbbi kötetében arra vállalkozik, hogy számba vegye a múlt század húszasharmincas éveiben a Szovjetunióban megforduló magyar utazók szövegeit.
De e szövegek értelmezése a szigorúan vett téma feldolgozásánál szélesebb kitekintést követel meg: Hammerstein a könyv elején vázlatosan bemutatja az orosz ön- és közkép, az „orosz eszme” (Nyikolaj Bergyajev) alakulását, a szlavofil és nyugatos irányzatok szétfejlődését, az ezeket befolyásoló irodalmi és filozófiai hatásokat. Ír aztán a korai orosz–magyar érintkezésekről is: bár annyira mélyreható társadalmi elemzések nem születtek magyar szerzők tollából, mint a cári zsarnokságot iszonyodva szemlélő francia Custine márki útirajza, olyan utazók, mint Trefort Ágoston és Podmaniczky Frigyes, beszámoltak a magyar olvasóknak az oroszországi politikai valóságról. Arról is olvashatunk, hogyan viszonyult a Horthy-kor Magyarországa a bolsevik rendszerhez. A hadifoglyok hazaszállításának égető kérdése okán a kapcsolatfelvétel nem volt elkerülhető, de a tanácsköztársaság sokkélménye miatt erre diplomáciai értelemben csak későn, 1934-ben került sor. A közeledés rövid időszakai dacára nem múlt magyar részről a bizalmatlanság, ami a gazdasági kapcsolatok fejlődését is ellehetetlenítette.
Hammerstein érdekesebbnél érdekesebb történeteket elevenít fel.
Magyary Zoltán, a vállaltan jobboldali közigazgatás-tudós a különböző politikai rendszereket vizsgálva bejárta az egész világot, így a Szovjetunióba is ellátogatott, ahol a hatóságok lehetővé tették neki a „szovjet irányítási szisztéma” tanulmányozását. Nem nyűgözték le a látottak. A Szibériai garnizon, ez a hadifogolylétről írt „kollektív riportregény” hazai és világsikert aratott, de szerzője, Markovits Rodion csakhamar visszasüllyedt az ismeretlenségbe. Sinkó Ervin a forradalomcsinálás gyakorlatából korán kiábrándult, mégis magára erőltette a szovjet ügybe vetett hitet, hogy aztán már Josip Broz Tito Jugoszláviájában a Moszkvában eltöltött éveit megidéző Egy regény regényével élesen kritizálja a sztálinista rendszert.
Illyés Gyula és Nagy Lajos meghívást kapott az 1934-es szovjet írókongresszusra. Illyés a politikai szempontok, a kimondható és kimondhatatlan dolgok közt kínosan egyensúlyozva írta meg útirajzát, a Moszkvába ábrándokkal érkező Nagy viszont szarkazmust és fekete humort se nélkülöző nyerseséggel fogalmazta meg csalódását.
Izgalmas két, pesti zsidó családba született szerző, Arthur Koestler és Arthur Holitscher sorsa, s nem csupán annak bemutatása, miként váltak a Szovjetunió propagandistáivá, de a magyarsághoz fűződő viszonyuké is. Koestler vissza-visszalátogatott Budapestre, majd világhírű, s közben antikommunistává vált íróként is tartotta a kapcsolatot magyar barátaival és ismerőseivel, őrizte magyar (rész)identitását. A mára elfeledett Holitscher viszont kifejezetten utálta a magyarokat és Pestet. Hammerstein Judit könyve sok újdonságot tartogató olvasmány.
Hammerstein Judit: Oroszok és magyarok – Magyar írók Oroszország- / Szovjetunió-tapasztalata az 1920–1930-as években. Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 2022
