Piros picsaszilva, bakszarkörte, nyári apró hébér, csicsói üvegcseresznye, mosolygó batul. Mára fogalmunk sem lenne róluk, ha a beszédes nevű, kihalásra ítélt gyümölcsfák mögött Kovács Gyula nem látja meg a több ezer fajtából álló őshonos erdőt, és vele együtt a kivesző néprajzi, gasztrokulturális örökséget is. Saját erőből, családja segítségével látott neki menteni a még menthetőt.
A nyolcvanas évek végén jött rá, hogy az utolsó órában vagyunk. Elmegy az a korosztály, amelyik egyáltalán ismeri a fajtákat, oltani kell hát, menteni, rendszerezni minél többet. Igaza lett. Sárga almára és piros almára egyszerűsödött az általános fajtaismeret még ott is, a Göcsejben, ahol egykor pontosan tudták, mire való a tüskés körte, mikor kerüljön az asztalra hébérkörte, milyen almát egyen a szoptatós kismama és melyik almából lesz finom a rétes.
Ma neki köszönhető Európa legnagyobb, egy nemzethez tartozó gyümölcsgyűjteménye és az is, hogy közel háromszáz tündérkert is terem a Kárpát-medencében.
Néhány éve jártam a valóságos tündérkertben az Őrség közelében, Kovács Gyula háromezerötszáz régi fajtát tartalmazó göcseji gyümölcsösében. Még azelőtt történt, hogy a munkáját és az általa teremtett kincsesbányát Prima Primissima-díjjal ismerték volna el. Célként sem remélt sokat. Mindössze annyit, hogy sikerül a faluja, Pórszombat környékén felhalmozott gyűjteményt – egyéb híján – saját költségen egyben tartani.
Kovács Gyula: a gyümölcsfák kérges tenyerű tündére | Magyar Krónika
Erdész, gyümölcsész. Az utóbbi négy évtizedben több mint háromezer-ötszáz ritka gyümölcsfajtát mentett meg, és létrehozta Európa legnagyobb egy nemzethez tartozó gyümölcsgyűjteményét, a pórszombati génbankot. A Tündérkertek mozgalom szellemi atyja, alapítója. Olvassa el Kovács Gyuláról szóló cikkünket is!
Bóklásztunk a fák között, befutott Szarvas József is, aki évekkel korábban csatlakozott a szélmalomharcos erdész-gyümölcsész missziójához. Döngtek a méhek, járt a szél, a gyerekeink fűszálak között bogarásztak és valami olyasmi érződött a göcseji kertben, mint amit a most megjelent tündérkerti füzetkében idézett Tömörkény István egy alföldi Dallos almafa alatt megsejtett.
„Effajta árnyas fa alatt eláll órahosszat az ember, anélkül, hogy tudná, mit csinál. Csak néz ki a lombok közül a fehéreskék égaljára. S csendnek és nyugalomnak bibilai helyei vannak itten. Itt mindenki, ahogy kedve tartja, örvendhet vagy szomorkodhat a gondolataiban. Semmi változás nincsen. Néha egy-egy dallosalma puffanva huillik le az ágról a homokba, s a szőlőtőkék alá gurul.”
Nem pusztán gyümölcsökről van itt szó. Nem csak arról, hogy visszafordíthatatlan veszteség lenne, ha a gyerekeink úgy élnének le egy életet, hogy az alma az leginkább mondjuk a szabványba passzított, viasszal kezelt, ausztrál eredetű Granny Smith, a körte meg a francia nemesítésű import Bosc Kobak a hipermarket hűtőpultjáról. Szó van itt valami másról is. Az Éden lehetőségének rekonstrukciójáról.
A tündérkert egy olyan hely, ahol emlékezhetsz: van a világban egyfajta teremtett rend, van Isten, aki bőséggel ajándékozott meg, az ember pedig szabad abban, hogy ezt a rendet újra felismerje, elfogadja, ha pedig elveszítette, elherdálta, helyreállítsa.
A tündérkerti füzetke társzerzője, Ambrus Lajos évtizedek óta erről ír és beszél. Alámerül a gyümölcsészet őstengerébe, hogy leleteket hozzon fel, lehetőségeket mentsen át a jövőnek abból az elsüllyesztett gazdag szellemi valóságból, amely a pomológia, a gyümölcsészet tudományát övezte a néphagyományban. Ahol csak teheti, azokról a „kert-emberekről” szól, akik mindannyian újra lehetnénk. „Aki tudja és érti, hogyan járnak a felhők, hogyan viselkednek a bogarak, mit énekelnek a madarak. Egyben igyekszik átlátni a létezés barbár szépségét.”
A létezés barbár szépsége – látogatóban Ambrus Lajosnál | Magyar Krónika
Ambrus Lajos íróval Egyházashetyén, egy háromszáz éves házban beszélgettünk elsüllyedt gyerekkorról, Hamvas Béláról, a természethez való visszatalálás igényéről és fontosságáról. Olvassa el interjúnkat!
A Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből a beavatás füzetkéje, „kert-emberré” válási segédlet, nem csak hobbikertészeknek. „A gyümölcskultúra eltűnése csupán porszem ebben az univerzális pusztulásban” – mondja Ambrus Lajos. Nincs más megoldás, el kell kezdeni újra összerakni a széthulló elemeket. „Visszaadni a diverzitás szépségét és örömét, amelyről olyan sokat papolnak mostanában – és nemcsak biológiai, hanem kulturális, szellemi értelemben is.”
Már készül ehhez az átfogó mű, a Tündérkerti pomológia, de addig is, megtehetjük az első lépést egy kézre álló kiadvány lapozgatásával.
Egyszerre tudományosan gyakorlati – hiszen szól az aszalásról, a gyümölcsoltásról, a gyümölcsfaültetés tízparancsolatáról – és időtlen, költői. Metszetekkel, képekkel hív elmélkedésre, elemelkedésre, gyönyörködésre, anekdotákkal időutazásra.
Kiderül, hogy Benedek Elek kisbaconi kúriája mellett még ma is dacol az idővel néhány kedvenc gyömölcsfája, vagy hogy Mátyás király kedvence a kormos alma volt, de az is, hogy egy valódi „kert-ember”, Jókai Mór miért szerette különösen a dáma almát. Csupa olyan zamat, amit – Kovács Gyulának hála – ma is megízlelhet, aki oltványt ment a kertjébe magának.
De álljon itt egy rövid meghatározás is a kézikönyvből a keresett minőségről, a lényegről, a sokat emlegetett „kert-emberségről”. „A kert-ember lényege: élet és halál közt tervezett szorgalmas munka. A kert-ember hivatása, hogy megforgassa a földet, de faggassa az eget is. Életében nincs panasz és hamis pátosz, nincs halál. Nem siránkozik: új életet szervez. Kijavítja és helyrebillenti az időt.”
