1923-ban tiltották be véglegesen Magyarországon a párbajozást. Az idáig vezető úton fontos lépcsőnek számított, hogy 1917-ben az Osztrák–Magyar Monarchia hadvezetése megtiltotta tisztjeinek a párbajokban való részvételt. Természetesen a jelenség ennek ellenére sem szűnt meg létezni – bár erőteljesen visszaszorult –, egészen a második világháború végéig élt a szokás a magyar társadalom úri rétegeiben.

A közvélemény figyelme a 19. század derekán fordult az ősi „intézmény” felé. A romantikus rajongás mellett megjelent az ellenvélemény is, a századforduló után sorra alakultak a párbajellenes ligák, amelyek a szigorúbb törvény általi tiltást követelték. Már a 19. században is büntették ezeket a küzdelmeket, de csak jelképesen. „Nincsen még egy nemzet a világon, ahol annyi becsületbeli ügyet intéznének el lovagias úton, mint éppen nálunk Magyarországon!” – fogalmazott Clair Vilmos párbajszakértő, a legismertebb magyar párbajkódex szerzője.

A 19–20. században a sajtó előszeretettel számolt be az ismertebb írók, költők, politikusok, közéleti személyiségek konfliktusainak fegyveres rendezéséről. Ezek közül az egyik leghíresebb Tisza István miniszterelnök – akkor házelnök – és Károlyi Mihály ellenzéki politikus, későbbi köztársasági elnök, majd miniszterelnök párbaja. Az összecsapás már a korban is jelentős visszhangot keltett, de a nagy háború elvesztése, az őszirózsás forradalom győzelme, valamint Tisza meggyilkolása miatt az utókor szemében küzdelmük szimbolikus jelentőséggel bír.

Az esetről így tudósított a Budapesti Hirlap 1913. január 3-án, egy nappal az eseményeket követően: 

„Ma délután három órakor a Váci utcában lévő Rákossy-féle vívóteremben kardpárbaj volt Tisza István gróf és Károlyi Mihály gróf között. A párbaj ötvenöt percig tartott, a felek harminckétszer csaptak össze, és azzal végződött, hogy Károlyi Mihály gróf egy éles, két nagyobb és tizennyolc kisebb tompa sebesülést szenvedett, Tisza István grófot pedig egy lapos vágás érte. A párbaj után a felek nem békültek ki. A párbajra a Nemzeti Kaszinóban tegnap történt összeszólalkozás adott okot.

Tegnap délután Tisza István gróf betért a kaszinóba és ott Vojnich Sándor bárót kereste egy vadászat dolgában. A nagyterem bejáratánál egy csoport mágnást üdvözölt Tisza gróf. A csoportban ott volt a többi között Pallavicini György őrgróf, Hadik János gróf, Széchenyi Aladár gróf és Károlyi Mihály gróf. Az urak valamennyien fogadták Tisza gróf köszöntését, csak Károlyi hagyta válasz nélkül az üdvözlést.

Tisza István, aki a csoport mellett csak elhaladóban volt, visszaszólt:

– Mihály, én köszöntöttelek!

Károlyi Mihály gróf erre így felelt:

– Jobb, ha nem nyájaskodunk egymással és jobb, ha nem ismerjük egymást!

– Nekem így is jó – válaszolta Tisza és nyomban fölkereste a kaszinóban idősb Molnár Viktor titkos tanácsost és Vojnich Sándor báró, országgyűlési képviselőt, akik Tisza István gróf megbízásából azonnal magyarázatot kértek Károlyi Mihály gróftól. Károlyi válaszában kijelentette, hogy ma délig föltétlenül megnevezi segédeit.

A segédek megnevezése ma kora délelőtt megtörtént, úgyhogy kilenc órakor már együtt tárgyaltak a megbízottak a Nemzeti Kaszinóban. Károlyi gróf részéről Pallavicini György őrgróf és Hadik János gróf, Tisza István megbízásából pedig idősb Molnár Viktor és Vojnich Sándor báró vezették a tárgyalást. A segédek rövid tárgyalás után kardpárbajban állapodtak meg, amelyet félnehéz lovassági kardokkal, csak nyakbandázs alkalmazásával, szúrást megengedve, teljes harcképtelenségig vívnak meg az ellenfelek.

Még három óra előtt együtt voltak a párbaj helyén, a Rákossy-féle vívóteremben: Tisza István gróf és Károlyi Mihály gróf; a segédek ugyanazok, akik a tárgyalást is vezették s a két párbajorvos: Laumnitzer József dr. egyetemi tanár Tisza részéről és Hültl Hümér dr. egyetemi tanár Károlyi gróf részéről. A vezetősegéd Vojnich Sándor báró volt.

Pontban három órakor hangzott el az első rajta! s néhány pillanattal később már megtörtént az első sebesülés. Az állj! szóra az orvosok Károlyi Mihály grófhoz ugrottak. A vágás Károlyi Mihály gróf hónalját sebezte meg, de a kard lapjára fordult, s ezért csak tompa zúzódás jelezte a sebesülés helyét.

A harcképességet mi sem akadályozta, ezért a felek újra szembe állottak egymással. Még az első öt percen belül azonban megtörtént az első éles sebesülés: Károlyi Mihály gróf a homlokán kapott több centiméter hosszú éles sebet. Az orvosok a sebet nyomban kimosták s beragasztották. A harcképességet még ez a sebesülés sem befolyásolta s azért a párbajt tovább folytatták.

Sűrű egymásutánban érte ezután Károlyi Mihály grófot több lapos vágás. Károlyi gróf a mellén, a karján, a fejtetőjén, az arca mindkét oldalán összesen tizennyolc tompa sebesülést szenvedett, míg Tisza István gróf egyetlen tompa ütést kapott kardvisszahajlás következtében a jobb alkarjára.

Tizenhétszer állottak már ekkor föl a felek. A tizenhetedik összecsapás után Károlyi Mihály gróf segédei kijelentették, hogyha Tisza gróf az eddigi elégtétellel beéri, a párbajt akár meg is szüntethetik.

Tisza gróf segédei azt válaszolták, hogy mivel a párbajt a föltételek szerint harcképtelenségig kell folytatni, felük csak abban az esetben hajlandó a párbaj folytatásától elállani, ha Károlyi Mihály gróf, illetve segédei kijelentik, hogy felük harcképtelen, vagy ennek híjával legalább is azt jelentik ki, hogy felük kimerültség folytán az ellenféllel szemben inferiórisabb állapotban van, s ezért nem folytathatná a párbajt egyenlő sansszal.

Károlyi gróf segédei megvitatták felükkel ezeket a feltételeket, és miután vonakodtak akár az egyik, akár a másik kijelentést megtenni, a párbajt folytatták.

Károlyi gróf a további összecsapások alatt folyton hátrálni volt kénytelen, sőt a vívótermet többször körben meg is járta állandó hátravonulás közben.

A harminckettedik fölálláskor már a teljes kimerülés jele látszott meg rajta, míg Tisza István gróf még mindig lankadatlan erővel emelte meg kardját. Alig néhány percnyi viaskodás után Károlyi gróf a jobb könyökén olyan erős lapos vágást kapott, hogy a vér nyomban kiserkent, és hatalmas daganat támadt a kardvágás helyén, úgyhogy Károlyi grófot orvosa és segédei együttes kijelentése szerint harcképtelenné vált.

A segédek erre a párbajt megszüntették, az orvosok pedig Károlyi grófot vették gondjukba, aki a nagy kimerülés következtében támogatásra szorult: testének több részén, még a lapos vágások helyén is vérzett. Miután a sebeket bekötözték, a grófot lakására kísérték. Tisza István gróf nem szorult orvosi segítségre.

A felek a párbaj után nem békültek ki.”

A két politikus közötti konfliktus a véderőtörvény vitájára vezethető vissza, amely során 1912. június 4-én Tisza István a képviselőház elnökeként nem adta meg az ellenzéki képviselőknek a felszólalás jogát, a renitensekedőket pedig a parlamenti őrséggel vitette el. A törvényjavaslatot az ülésteremben maradó kormánypárti képviselőkkel elfogadtatta. Egy év múlva Tiszát ismét miniszterelnökké választották.

A párbajról a lapok – apró részleteket leszámítva – ugyanúgy számoltak be, sőt Károlyi visszaemlékezésében is elismeri, hogy a nála tizennégy évvel idősebb akkori házelnök könnyedén legyőzte. A későbbiekben sem békéltek meg, de amikor Tisza elismerte a háború elvesztését, igazat adott politikai ellenfelének. „T. ház! Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük.” Beszédében megerősítette Károlyi egy nappal korábbi gondolatait, miszerint helyesen tették, hogy a békeajánlat kapcsán Wilson elnök 14 pontjára hagyatkoztak. „Ennek folytán csak helyeselhetem azt, hogy német szövetségesünkkel együtt a Wilson-féle 14 pont és az azokhoz függesztett ismert pontok alapján ajánlottuk fel a békét ellenségeinknek” – fejtette ki. A közbeszólások után pedig leszögezte: „azzal, hogy a Wilson-féle 14 pont alapjára helyezkedtünk, adva van egész külpolitikai orientációnknak az a módosulása, amelyet gróf Károlyi Mihály képviselőtársam tegnapi beszédében kifejezésre juttatott”. Hangsúlyozta: „a feladat, amely pártkülönbség nélkül mindnyájunkra vár, az, hogy azt a békét, amelyet a Wilson-féle 14 pont alapján meg akarunk kötni, lehetőleg előnyössé alakítsuk a magyar nemzetre nézve”.

Tiszát két héttel később meggyilkolták, nem érhette meg, ahogy az általa is igazolt külpolitikai orientáció zátonyra fut.