Idős házaspár áll a nyitott garázskapu előtt, mindketten botra támaszkodnak. Odabent a féltve őrzött családi autó áll: egy Wartburg… Egy másik fotón jól öltözött férfi piros kabriónak dől. Párhuzamok és kontrasztok. Férfiak, nők, nagylányok és kisfiúk, kóbor kutyák és szobamacskák, poroszkáló lovak, még baromfi is. Arcok, emberek a kocsmában, a búcsúban, kiskertben, kerékpáron, buszmegállóban, viaszosvászonnal letakart konyhaasztal mellett és díványpárnákkal megrakott kanapén.
A közös nevező egy név: Petőfi. A képeken szereplők mindannyian Petőfi utcában, Petőfi téren vagy Petőfi úton laknak, olyan közterületen, amelyet a legismertebb magyar költőről neveztek el. Összesen 266 ezer honfitársunk található ilyen lakcímen, nagyvárostól a legkisebb faluig, Erdélytől a Felvidékig. Petőfi utca van a magyar települések ábécérendbe szedett listáját vezető Fejér megyei Abán és a szabolcsi Zsurkon is.
A Capa-központban látható kiállítás képeit egy fotográfiai közösség, a Pictorial Collective tagjai készítették megszámlálhatatlanul sok településen. Külön-külön mindannyian a kortárs fotográfia jelesei, együtt pedig ilyen nagy projekt elkészítésére is készek és képesek. Néhány éve a Dunát mutatták meg, végigjárva a folyó által érintett tíz országot, és most Petőfi lett a hívószavuk. A költő, aki rövid élete során szinte folyamatosan úton volt, „a változó szerencse szekerén” bejárta a Kárpát-medencét, a kutatók szerint összesen háromszázszor változtatott helyet. Ezért is méltó hozzá ez a nagyszabású vállalkozás, amely tisztelgés előtte és kordokumentum nekünk.
„Évekig érleltük magunkban az ötletet, mert régóta szerettük volna végigjárni és végigfényképezni az országot. Gyakran beszéltünk erről, míg egy alkalommal ki nem pattant az ötlet, hogy olyan sok Petőfi utca van, valószínűleg szinte minden településen, akkor járjuk végig ezeket. Ahogy a jó ötleteknél szokott lenni, kirázott minket a hideg, mert tudtuk, hogy ez most valami jó – idézi fel Mohai Balázs. – Aztán kiderült, hogy összesen 2880 közterület van Petőfiről elnevezve, mindhez lehetetlen eljutni, de azért sok helyen voltunk. Másfél éven át készültek a képek, másik munkák közben, szülőkhöz hazamenve, hétvégén, még nyaralás alatt is. Szigorúan tartottuk magunkat a koncepcióhoz. Én egy alkalommal egy faluban a Kossuth és Damjanich utca sarkán izgalmas környezetben láttam egy a forgalmat akadályozó, darabokra szétszerelt Zsigulit. Egy láthatóan hozzá nem értő férfi feküdt alatta, próbálta megszerelni, körülötte alkatrészek, szerszámok. Látványos, szürreális, zavarba ejtő jelenet volt, kihagyhatatlan lett volna, de sajnos húsz méterre volt a Petőfi utcától… Egy másik élményem, amikor egy Petőfi úttal szomszédos út végén, csodálatos tájban kiszuperált, leselejtezett elektromoskisvonat-szerelvény kezdett az enyészetté válni. A közelben ráadásul gyerekek és állatok. Számtalan ilyen különleges képet voltunk kénytelenek kihagyni.”
Ezek a pillanatképek nemcsak a Petőfi utcákat mutatják meg, hanem rajtuk keresztül az országot, kétszáz évvel a vándor költő születése után. Ahol messze még az általa megénekelt Kánaán. Kínai gumipapucsok, melegítőfelsők és ételhordók világa ez. Embereké, akik szkanderoznak, imádkoznak, kertészkednek, a Kádár-kockák helyiségeiben néznek a kamerába. Iskolások, katonák, dolgozók és nyugdíjasok, mentők, polgárőrök. Szilvaszedők és hokisok. Akik megértették a célt, és bizalommal voltak a fotósok felé.
A Pictorial Collective kilenc fotográfus közössége; egyikük élete és életműve éppen a Petőfi-projekt alatt zárult le. Ennek a vállalkozásnak, ahogy a közösségnek is lelke volt a tavaly elhunyt Móricz-Sabján Simon, akinek a fotói ugyanúgy láthatók a kiállításon.
A Petőfi utcák népe képei októberig tekinthetők meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Nagymező utcában. Az alkotók: Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon†, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László.
Kiemelt fotó: Petőfi utcák népe, Hirling Bálint, Kocsér
