„Linda, a láma a New York-i ABC stúdióból tart hazafelé a Broadwayen. Hosszú nyakával lazán szemléli a világ leghíresebb utcájának fényeit.” Lehetne egy filmes forgatókönyv felütése vagy egy regény első sora.
Inge Morath nem vacakolt sokat a képaláírással, amikor leadta a Life magazin számára készült híres felvételét, a kocsiablakból kukucskáló láma fotóját 1957-ben. Mintha csak a fotográfia Woody Allenje, a nemrég elhunyt Elliott Erwitt kattintotta volna – bár az ő figyelme inkább kutyákon akadt meg az emberrengetegben.
Azért hozom a New York-i lámát ide, mert ez a kép a megszokottból kikacsintó rendkívülire érzékeny humorával akár az idei Budapest fotófesztivál nyitókiállítása, a Női fókusz plakátképe is lehetne – a magas labda Marilyn Monroe-portré mellett.
Közös Morathban és Erwittben, hogy mindketten a világhírű, már indulásakor is megalapozottan szerénytelenül elnevezett Magnum Photos ügynökség fotósai voltak. A név állítólag a kétliteres pezsgősüvegre utal és arra a spirituszra, amit az alapítók a belepalackoztak. Robert Capa, az ötletgazda révén némi magyar eredetű spirituszt is, de a védjegy valójában a „magnumosokat” összekötő humanista érzékenység és a kiolthatatlan vágy lett, hogy a valóságot vizuálisan megőrizzék.
A Magnum neve garancia. Biztosíték arra, hogy a képeken a világ felfoghatatlan összetettségéből valami olyan megragadható tárul elénk, ami hordozza ezt az ellentmondásos összetettséget, elbírja, miközben felveszi tőle a megfelelő távolságot ahhoz, hogy mi, a kép nézői is elbírhassuk.
Külön izgalmas az ügynökségen belüli női fotográfusok munkásságát megvizsgálni. Témáikban, az ábrázolás módjában tetten érni a női minőséget: a lágy sóvárgást, a helyzeti erőt, amit Weöres Sándor a nővel kapcsolatban emleget, szemben a férfival, aki „a világot dolgokká széthabarja”.
A Műcsarnok kiállítása a Magnum Photos öt női fényképészének munkáiból kínál izgalmas válogatást ehhez a tanulmányozáshoz. Eve Arnold és Inge Morath az ügynökség első női fotósai voltak az ötvenes években, Marilyn Silverstone pedig kortársuk volt, de csak a hatvanas években csatlakozott. Ő volt az az angol fotós, akit egy dokumentarista munkája kapcsán szólított meg a buddhizmus, olyannyira, hogy 1977-ben felszentelt buddhista szerzetes lett, és a rádzsasztáni és himalájai történelem eltűnőben lévő kultúráját kutatta. A Női fókusz válogatásában vallási vezetők és tanítók, nepáli és indiai hétköznapi emberek szerepelnek a képein.
A kiállítás plakátképe Eve Arnoldé, aki nem csak Marilyn Monroe-ról készíthetett barátian bensőséges portrékat. Képein olyan ikonok szerepelnek szokásos színészi pózaiktól mentesen, mint Sophia Loren, Charles Chaplin, Richard Burton és Elizabeth Taylor.
Nanna Heitmann még csak harmincéves, német–orosz származású, Moszkvában él és néhány éve csatlakozott a Magnumhoz, mégis talán miatta különösen izgalmas ez a válogatás. Azok az emberek érdeklik igazán, akik szélsőséges körülmények között élnek vagy dolgoznak. A fizikai és a lelki elszigeteltség az, amit meg akar ragadni. Dokumentálta már az éghajlatváltozás hatásait, a szibériai erdőtüzeket, a Kongó-medence tőzegmocsarait; ebben a válogatásban a világ egyik leghosszabb folyója, a Jenyiszej mentén élő emberek életét bemutató képekkel szerepel.
A Női fókusz március 23-tól május 12-ig látogatható a Budapest fotófesztivál 2024 programsorozatának részeként.
