A gyönyörűen berendezett, melegséget árasztó solymári otthonba lépve azonnal látszik: ezt a házat remek ízléssel megáldott emberek lakják. A konyha, az ebédlő, a nappali és a dolgozó egy nagy, világos téren osztozik, középen míves vaskályha. Semmi zsúfoltság, teljes összhang a funkciók között.
„Az első gyermekünket vártam, amikor építkeztük. Elég fárasztó időszak volt, de azóta is nagyon szeretünk itt élni” – meséli a Milyen kedves! márka megálmodója és sokáig egyszemélyes működtetője, Réti Anita, miközben beljebb invitál minket az otthonukba. Több egyedi tervezésű fabútor között sétálva érkezünk meg a dolgozó-nappaliba. A falon tervek, rajzok, festmények – mind Anita munkái.
Az egyedi bútorokról pedig kiderül, Anita férje, Réti Boldizsár készítette őket, aki az asztalosszakmába tett kitérő után érkezett meg a Milyen kedves!-be. „Tényleg kitérő volt, mert nem az asztalos az eredeti szakmám. Informatikusként végeztem, főként weblapokat terveztem öt éven át, de hamar rájöttem, hogy ez a fajta egy helyben ülős munka nem az én világom. Elkezdtem kitanulni az asztalosszakmát, és folyamatosan csökkentettem az irodában töltött időt, miközben építettem a vállalkozásomat. Majd öt év után vettem egy nagy levegőt, és kiléptem. Utána következett két év asztaloskodás, és amikor idén tavasszal ráeszméltem, hogy Anita két gyerek mellett, heti nagyjából tízórányi munkával elér akkora bevételt a Milyen kedves!-sel, mint én egy hónapnyi asztaloskodással, úgy döntöttünk, fektessük be mindkettőnk energiáit ebbe az üzletbe” – meséli Boldizsár a közös munka kezdeteiről.
A bővülés és a csökkenés éve
Így is történt: a 2023-as évet feltették erre a kísérletre, és egyáltalán nem bánták meg. A márkának nagyon jót tett az új szemlélet, Boldizsár webfejlesztő múltja és a sok munkaóra, amit a Milyen kedves!-re tudott fordítani. „Emellett valószínűleg az is nagyon sokat dobott rajta, hogy letisztítottuk a kínálatot. Korábban rengeteg dolog futott egymással párhuzamosan: voltak bögrék, textilek, babadolgok, és még mintatervezést is hirdettem. Mind izgalmas volt, de alaposan el is aprózódott az energiám.
Idén viszont vettem egy nagy levegőt, és úgy döntöttem, csak a babaholmikat tartjuk meg, minden mással leállunk. Először kicsit ijesztő volt, mert ahogy bejelentettem a váltást, vagy háromszázan azonnal kikövettek az Instagramon, de utána a megrendeléseken egyértelműen meglátszott, hogy jó irányba indultunk el”
– meséli a változásokról Anita, majd hozzáteszi, hogy rengeteg fejlesztési ötletük van, melyek között távlati tervként a külföldi piacra való kilépés is szerepel.
„Már most is sokan követnek bennünket külföldről, és rendelnek is tőlünk. De nem csak emiatt gondoljuk, hogy lenne keresnivalónk Magyarországon kívül is. Ahogy idehaza, a környező országokban is még mindig a halványkék, halvány rózsaszín, esetleg a harsogó, mesefigurás textilek uralják a babaholmik piacát, pedig sokan szeretnének visszafogottabb, finomabb dolgokat vásárolni az otthonukba. Már Angliából is kaptunk olyan leveleket, hogy gyönyörűek és szuper tartósak a dolgaink, nagyon örülnek, hogy sikerült ránk találniuk. Amellett, hogy nagyon jólesnek ezek a visszajelzések, azt mutatják, hogy nem csak idehaza van igény a termékeinkre.”
Apró levelekben megtalált boldogság
Óriási lelkesedéssel és szeretettel beszélnek a terveikről, látszik, hogy ez nem kényszer szülte helyzet, hanem igazi szerelem. Pedig Anita néhány évvel ezelőtt még álmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd a teljes egészében általa kitalált babaholmik nemzetközi piacra lépését tervezi. Ugyanis annak ellenére, hogy gyerekként imádott kézműveskedni, festeni és rajzolni, később egészen más irányba sodorta az élet.
„Olyan gyerek voltam, akire nagyon jól hatottak a mind komolyabb elvárások és a kihívások, minden energiámat az iskolába fektettem, a korábbi szenvedélyes alkotási vágyat pedig a folyamatos tanulásba forgattam át. Logisztikai koordinátorként dolgoztam egy multinál, maximális erőbedobással és lelkesedéssel, egyre nagyobb feladatokat vállalva, azt képzelve, hogy nagyon fontos munkát végzek. Aztán amikor megszületett az első gyerekünk, egyértelművé vált, hogy a legkevésbé sem vagyok pótolhatatlan, a befektetett energiát pedig nem értékeli a rendszer. Emiatt is volt jó érzés belekezdeni valami olyanba, amit magamért, magunkért csinálok, ami csak a miénk.”
Az, hogy ez a valami pont a rajzolás köré fog szerveződni, egyáltalán nem volt evidens, ugyanis Anita a gyerekkori hobbik óta nem került festőecset közelébe.
Emellett mindig úgy gondolta, hogy ahhoz, hogy valaki mintákat alkosson, minimum grafikusi végzettséggel kell rendelkeznie. Így egy ideig úgy érezte, kívülről érkezve, képzettség híján talán nem lesz elég jó ehhez a szakmához, azonban az utóbbi években megszaporodtak körülötte azok a tervezők, akik hasonló szakmai utat jártak be, mint ő. Ez segített helyrebillenteni az önértékelését.
„Az egész azzal indult, hogy a nővéremmel játékból elkezdtünk apró levél- és állatmotívumokat rajzolgatni, amelyek nagyon megtetszettek, ezért feltettem őket az Instagramra, de ekkor még nem gondoltam volna, hogy bármit fogok velük kezdeni. Aztán rájöttem, hogy ezeket rá lehet tenni tárgyakra, például bögrére és vászontáskára. Nem mondanám, hogy felrobbantottam az internetet, alig volt néhány vásárlóm az első évben, de mindegyiknél tapsikoltam örömömben.”
Anitát akkoriban még nem foglalkoztatta a vállalkozásépítés, a mintatervezés viszont magába szippantotta. Rendkívül élvezte az alkotás folyamatát, olyan dolgokat kapott tőle, amikről nem is tudta, hogy mennyire hiányoznak az életéből. „Mindig is szerettem a szép mintákat, de sosem gondoltam volna, hogy ezeknek a megalkotására én is képes vagyok.”
Egymáshoz és a mintákhoz igazodva
A kezdeti időszakban kitalált több mint négyszáz minta azóta is a termékeik bázisát jelenti. És bár Anita most is szívesen dolgozna újabb ábrákon, folyamatosan szélesítené a termékpalettát, ez az időszak sokkal inkább a meglévő termékek alapos bejáratásáról szól. „Nem tudunk óriási raktárkészletet tartani, az utángyártás pedig sajnos időigényes folyamat, így azzal segítjük magunkat, ha nem bővítjük a végtelenségig az elérhető termékek körét.
Az a cél, hogy a mostani dolgainkat tökéletesítsük, és megpróbáljuk minél ismertebbé tenni, hogy ha meglát valaki egy általunk készített babatakarót, akkor azonnal tudja, hogy ez a Milyen kedves! terméke”
– mutat rá Boldizsár, aki a gyakorlatias szemlélettel próbálja meg ellensúlyozni Anita kreatív szárnyalását.
A szemléletük, gondolkodásuk a feladatmegosztásban is megjelenik: továbbra is Anitánál van a termékfejlesztés, ő ellenőrzi és intézi a gyártási folyamatokat, Boldizsár pedig az online értékesítésért, a webfejlesztésért, a fotók és videók készítéséért felel. Ketten még épp lefedik az összes feladatot, bár ez sokszor azt jelenti, hogy éjszaka is dolgoznak. Viszont – ahogy Anita mondja – ezt egyelőre nem érzik tehernek.
„Nekem mind a mai napig akkora heurékaélményt képes nyújtani az, amikor egy általam festett minta megjelenik egy új textilen, hogy legszívesebben azonnal belehemperednék. Csodálatos dolog látni, hogy amit megálmodok, az ilyen formában ölt testet, és hasonlóan csodás érzés az is, hogy ezt mások is szépnek tartják.”
