A pesti rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszát egy skót misszionáriusról, Jane Hainingről nevezték el. Egy őszes hajú, szemüveges nőről, aki akcentussal, de folyamatosan beszélt magyarul. Egy hősről, aki nevelte, majd védte tanítványait, és az életét is odaadta értük. A mélyen hívő skót keresztyén nő Auschwitzban halt meg 47 évesen a 79467-es tetoválással a kezén.
Azért jött Budapestre, mert valami jót akart tenni Jézus nevében. A 19. század legvégén egy apró, alig kétszáz lelkes skót faluban született, édesanyját ötévesen vesztette el. Nővéreivel együtt az apja nevelte. A középiskolában szorgalmával és a szemüvegével tűnt ki, utóbbit ki nem állhatta. Társai emiatt hívták Tudósnak, pedig Jane-t nem a tudomány vonzotta. Izgalmas, nagyszabású feladatra áhítozott, pedig Glasgow-ban egy cérnagyár irodistái közül gyorsan az igazgató titkárnőjévé emelkedett. Közben édesapja példáját követve lelkes és odaadó híve volt az egyháznak, könyvtárat szervezett, tanított a vasárnapi iskolában, és tudatosan készült a misszionáriusi hivatásra. Egészségügyi és házvezetőnői kurzusokat végzett, így amikor elolvasta a budapesti skót misszió álláshirdetését, nagy örömmel jelentkezett. Addigra az édesapja is meghalt, gyakorlatilag egyedül maradt a világban.
1932 nyarán érkezett Budapestre, a Vörösmarty utcai iskolába, ahol az internátus vezetőjeként a bentlakók ellátásért felelt. Irodájának ablaka a nagy teraszra nézett, a legtöbb fénykép ott örökítette meg Miss Haininget és a lányokat.
A Budapesti Református Egyház Skót Polgári Leányiskolájában református és zsidó lányok a legnagyobb békében éltek és tanultak együtt. A skótok nem osztoztak abban a vélekedésben, hogy a zsidók kollektíven bűnösek Jézus halálában, ők testvért és lehetőséget láttak bennük. A missziós iskolában térítés folyt, de soha nem erőszakosan. Olyannyira nem, hogy a rabbi is bejárt az intézménybe, részt vett a lányok nevelésében.
A Vörösmarty utcában szigorú, de értelmes napirend szerint zajlott az élet, a délelőtti tanítás után a délután nagy sétával kezdődött, aztán lehetett nyelvet tanulni, hangszeren gyakorolni, részt venni az önképzőkör vagy a svédtorna-foglalkozáson, cserkészkedni, kirándulni. Voltak közös nyaralások, azokon tanították a lányok a nehezebb magyar szavakra Miss Haininget.
Ahogy erősödött a nácizmus, úgy vált az iskola egyre inkább menedékké. A harmincas évek végén a négyszáz diák háromnegyede már zsidó volt, méghozzá megkülönböztetés nélkül.
Jane éppen Skóciában töltötte szabadságát, amikor kitört a második világháború. Vele volt jó barátnője, az iskola igazgatónője, Prém Margit is. A két nő visszatért a magyar fővárosba, folytatták a munkát. Jane egyre nehezebben teremtette elő az élelmet, küzdött a nehezedő körülményekkel. A német megszállás után levél érkezett Edinburgh-ból, hogy azonnal menjen vissza Skóciába, küldetése véget ért. Úgy döntött, marad. Saját felelősségére határozott így. A gyerekek ruhájára a sárga csillagot sírva varrta fel.
Az intézet gondnoknőjének nyilas veje jelentette fel, ezután vitték el Miss Haininget a Vörösmarty utcából. A lányok szeme láttára. Angol rádiót hallgat, szövetséges hadifoglyokat látogat, zsidókat rejteget, kémkedik – ezek voltak a vádpontok. Jane nem tiltakozott, csak megigazította a kosztümjét, és biztatóan rámosolygott a gyerekekre. Visszajövök, ígérte nekik, de soha többé nem látták.
Hiába mozgatott meg érte minden követ a református püspök Ravasz László, Jane Haininget Auschwitzba vitték, és senki sem tudja pontosan, hogyan halt meg.
Ma, 2024. június 6-án ünnepeljük születésének 127. évfordulóját.
