Páneurópai Szekfű Gyula nélkül is gyakran felvetődik a kérdés: mi az európai? A fogalom határai rugalmasak, számos ismérv szerint körül lehet rajzolni a földrészt, de alig-alig van szempont, ami alapján a keleti oldalához sorolhatnánk magunkat.

Még a legobjektívebb területen, a földrajzi dimenzióban sem tudjuk meghatározni Európát. Hová tartozik Grúzia, Oroszországban a Krasznodari határterület? Európa-e a Dodekanészosz-szigetcsoport? És ha azt mondjuk: a kontinens, akkor önkényesen beleérthetjük vagy kihagyhatjuk például a Brit-szigeteket. Európa földrajzi közepét is kijelölték már bő féltucatnyi helyen a bajor–cseh határvidéktől Fehéroroszországig. Ezek közül egyedül onnan lehetne lekeleteurópázni Magyarországot, ahol a bieres és a pivós korsó összekoccan, de akkor a Minszktől keletre fekvő középpontokra hivatkozva joggal lehetnénk Nyugat-Európa is. Látható, hogy akár keletre, akár nyugatra toljuk magunkat, billeg a konstrukció, szinte kínálja magát a „harmadikutasság”. A Közép-Európa kifejezéssel azért sem lövünk mellé, mert a Kárpát-medencébe három földrajzi középpont is jutott: Körmöcbánya, Tállya és Rahó mellé.

A többi szempont ennél is képlékenyebb, és nemcsak azért, mert a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális határok valamivel gyorsabban vándorolnak, mint a kontinensek, hanem azért is, mert e fogalmak összeérnek. Az EU-, sőt a NATO-tagság is egyaránt jelent politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hovatartozást. Egy-null a nyugat-európai Magyarországnak. Ennek ellenére még bő három évtizeddel a vasfüggöny elbontása után is sokan úgy vannak vele, hogy Fertőmeggyesről Fertőrákosra átsétálva Nyugat-Európából Kelet-Európába érkeznek. De politikai szempontból mitől lenne keleti az az ország, amelyből nemhogy Fertőmeggyesre, hanem az Atlanti-óceán partjáig is határellenőrzés nélkül tudunk utazni, kelet felé viszont egy tapodtat se mehetünk anélkül, hogy egy tányérsapka alól végigfürkésszék az okmányunkba írt adatokat? Persze ettől nem lettünk Nyugat-Európa – ez a lehetőség egyedül az újraegyesülő ossiknak adatott meg –, de keletről azért kizsilipeltünk. Ahogyan a posztszovjet EU-tagállamok is; politikailag ezért a nyugatról Oroszországgal, keletről Belarusszal határos Litvániát sem tudjuk Kelet-Európához sorolni. Ukrajnát is egyre kevésbé – más kérdés, hogy a gazdasága közben kvazárt megszégyenítő sebességgel távolodik Európa többi részéétől.

S vajon gazdasági szempontból Nyugat-Európa-e Szlovénia, amely az egy koponyára jutó bruttó hazai össztermékben előzi Görögországot és Portugáliát is? Nyugatinak vagy keletinek címkézzük azt a Horvátországot, amely épp csak levette cilinderét az eurózónatagok klubhelyiségébe lépve, ám egy főre jutó össztermékben csak Romániánál és Bulgáriánál teljesít jobban?

Abban, hogy a fejekben még mindig ott van valamiféle vasfüggöny, nyilván szubjektív szempontok is szerepet játszanak. Elvégre a mindennapokban nem azt nézi az ember, hogy van-e magyar szék az Európai Tanács asztalánál, hanem hogy hol miből fonják a kerítést. És kár lenne tagadni: ha az egyik falu utcaképét két-három éves Volkswagenek, a határ túlfelén lévő másikét pedig tíz-tizenöt éves Daciák határozzák meg, ha az egyik falu két éttermet is képes eltartani, a másikban pedig már a kocsmát is bezárták, valóban érezhető a távolság Ausztriától. Kelet-Európa fogalma tehát politikai és gazdasági téren is egyenlített – itt szintén kézenfekvő megoldás a Közép-Európa név használata.

Ha folytatjuk az ausztriai és magyarországi vidék összevetését a porták, a közterület rendezettségével, az utak minőségével, az iskola előtt megdőlt korlát „nemsokára kicseréljük” státusban töltött idejével, a gazdasági mellett mindjárt megjelenik a társadalmi és a kulturális dimenzió is. Vitathatatlanul keletre tolt bennünket, hogy a kommunizmus idején egyszerre kapott máig sem gyógyuló sebet a nemzettudat, a közösségben gondolkodás és az egyéni szabadság eszméje. De tény, hogy már előtte sem tartottunk ott polgárosodottságban, mint Nyugat-Európa. Bibó egyik fő műve is következetesen kelet-európainak nevezi hazánkat és a másik két visegrádi országot.

Csakhogy van két másik szempont, amely a kulturális dimenzióban nyugatra helyez bennünket –

annyira, hogy Közép-Európa egyik bevett német meghatározása is a Kárpát-medence keleti oldalán húzza meg a vonalat. A nyugati és a keleti kereszténység határa ezer év elteltével is nagyjából a Kárpátokon vonul végig

– igaz, a keleti régóta és egyre látványosabban nyomul be –, a kőrösmezői és a berecki római katolikus templom után már a végeláthatatlan, sok ezer kilométeres ortodox tenger következik. Az írásrendszerünk ugyancsak nyugathoz köt minket, és ebben szintén a Kárpátok vonulata jelentette a határt egészen a 19. század második feléig, amikor Romulus és Remus önjelölt fiai adoptálták a latin betűket. Megint csak ugyanoda lyukadunk ki: kelet is, nyugat is, de egyik sem színtisztán – tehát leginkább közép.

Létezik még két meghatározás: a Közép-Kelet-Európa és a Kelet-Közép-Európa. Mindkettő kifejezheti egyrészt Közép- és Kelet-Európa együttesét, az egykori keleti tömböt, bár pontosabb a kifejezés, ha ott a  kötőszó. Másrészt jelölheti a mi régiónkat, ami viszont pontatlan. Közép-Kelet-Európa Kelet-Európa közepét jelenti, tehát tökéletesen illik például Moszkvára. A Kelet-Közép-Európa pedig azért sántít, mert Nyugat-Közép-Európa fogalmát nem ismerjük, nem használjuk. Úgy tűnik, a Keletelőtag amolyan kísérő annak, aki túl töménynek érzi a Közép-Európa kifejezést.

Nyugat-Közép-Európa szavunk azért nincs, mert ami a Lajtán túl van, azt mi rendszerint Nyugat-Európához soroljuk. A német terminológia szerint viszont Ausztria Közép-Európában van, sőt Németország, Svájc és Luxemburg is. Ezzel el is érkeztünk a perspektíva kérdésköréhez. Mert ami innen nyugatnak látszik, az onnan sokszor középnek, ami innen középnek, az onnan keletnek. Az angol nyelvű sajtó és az üzleti világ terminológiája sem igen bajlódik a háromosztatúsággal: ami az Elbán túl van, az Magnyitogorszk Urál-hídjaiig en bloc Kelet-Európa. A magyarok pedig a legtöbbször szolgaian lefordítják az Eastern Europe-ot, jelentsen bármit eredeti szövegkörnyezetében. (Az efféle leiterjakab minősített esete a „Közép-Kelet” mint a Middle East magyar megfelelője.)

S van még egy oka Magyarország keletre tolódásának: a képlékeny szóhasználat. Európa sokszor egyet jelent a nyugati felével vagy az Európai Unióval – ahogy az Amerika szó már a 19. század második fele óta jelenti az Egyesült Államokat is. Az „európai színvonalú” szókapcsolatot hallva tisztában vagyunk vele, hogy nem a moldovai nívóra utal a közlő. „Európába, de mindahányan!” – mondta a rendszerváltozás hajnalán Csengey Dénes Európa szívében. S ahogy nem okoz nehézséget az Amerika és Kuba szembenállásáról szóló szöveg értelmezése, úgy nem jövünk zavarba akkor sem, amikor az Európa és – a földrajzi Európa területének negyven százalékát kitöltő – Oroszország közti szakadékról olvasunk. De előfordulhat, hogy Európa két jelentésének összemosódása zavart okoz, vagy, horribile dictu, valaki kikéri magának. Az sokszor csak innen látszik, hogy Európa keleti fele nem esik egybe az EU keleti felével, éppen úgy, ahogy az USA déli része sem Dél-Amerikával. Ettől még nem leszünk kelet-európaiak – merjük bátran használni a Közép-Európa kifejezést! Ha bizonytalankodunk, gondoljunk arra, mit szólna egy texasi redneck, ha valaki dél-amerikainak merészelné nevezni.

Fotó: Fortepan