Fazekas István az élet és a halál feloldhatatlan konfliktusáról írt kétszintes drámát, melyben az egyik szinten az Élet és a Halál kozmikus harca mutatkozik meg, mely harc tükröződik a másik szinten, a földi realitásban is. A dráma kezdetén megismerkedünk a főszereplő, szerelmes lánnyal, akinek sorsára az Élet és a Halál fogadást köd. Az Élet gyönyörködik a végtelennek látszó boldogságban, a Halál pedig cinikusan megjegyzi, hogy elég csak a köpenye szélével meglegyintenie a lányt, a kedvese azonnal elhagyja őt. A Halálnak lesz igaza. A lány egyedül marad a halál elkerülhetetlenségének gondolatával, ám az Élet úgy dönt, mégsem engedi el őt. A lány – aki egyébként nem a képzelet szülötte – a végső elkeseredés pillanataiban, amikor már reménytelenné válik a lehetetlen, találkozik egy kutatóval, Béres Józseffel.  

A történet alapötletét Béres József életéből, sorsának drámai helyzeteiből merítette. Mi volt az a muníció, amit Béres József szolgáltatott a drámához?

A személyes tapasztalásaim, ugyanis egészen kis koromban, nyolcévesen találkoztam először Béres Józseffel. Egyik este beállított apámhoz Ratkó József, a költő, elmondta, hogy egy közös barátjuk rákos lett, és kérte apámat – aki személyesen ismerte Józsi bácsit –, hogy keressék fel együtt. Az eset után sok szó esett Béres Józsefről, ekkortájt zajlott a Béres-ügy is, így már gyerekfejjel hallottam a rák ellen küzdő feltalálóról, és meghurcoltatásáról is, ami nagy hatást tett rám. Nem sokkal ezután apám meghívta őt a nyírtassi iskolába egy előadásra, ahol én is megismerkedhettem vele. Volt egy Erika írógépem, azon szerkesztettem egy újságot, amit Nyírtassi Hírmondónak neveztem el, és mindig annyi példányban jelent meg, ahány indigóm éppen volt. Béres József pedig interjút adott nekem, a lelkes gyereknek, ráadásul lényegében ekkor nyilatkozott először a találmányáról. Beszélt arról is, hogy a feltalálóknak, az újítóknak mindig sok rosszakarója van.  

Szemléletformáló beszélgetés lehetett.

Abszolút az volt! Hosszú időre ő lett a példaképem. Egyébként is szinte minden érdekelt, de a beszélgetést követően óriási kutatói láz kapott el, állandóan kísérleteztem, a szüleimtől mikroszkópot kértem karácsonyra, orvos-kutató akartam lenni.

Érdekes, hogy annyira mély nyomot hagyott ez a beszélgetés, hogy évtizedek múlva többször is visszanyúlt a történtekhez, viszont mégsem lett önből orvos.

Valóban nem, ám sokáig annak készültem. Gyerekkorom óta imádtam az irodalmat, ahogy megtanultam írni, máris verseket írtam, később a magam és pajtásaim szórakoztatására lapot szerkesztettem, így ez az irány valahogy adott volt az életemben.

Mikor kanyarodott vissza írásaiban a gyerekként megélt, Béres Józseffel kapcsolatos emlékek felé?

Amikor drámaíróvá értem, az oktalan bántást megtapasztalva, ismét foglalkoztatni kezdett a Béres-ügy. Az internetes kutakodásaim alkalmával került a kezembe egy hetvenes évekbeli újságcikk egy leukémiás vajdasági kislányról. Az orvosai már-már lemondtak róla, és mivel a szüleinek nem volt pénze a drága párizsi kezelésre, azt javasolták nekik, hogy a kezelés mellett szedje a Béres-cseppet is, hátha segít. Amikor a kislány és a szülei Bérest megkeresték, éppen akkor zajlott Béres ellen a büntetőeljárás: a laboratóriumát lefoglalták, tilos volt bárkinek is adnia a cseppből. A kislány azonban csodával határos módon meggyógyult, a gyógyulást pedig ő is és a szülei is a Béres-cseppnek tulajdonították. Tehát a szigorú tiltás ellenére a család valahogy bejutott a feltalálóhoz, és rávette az egyébként szigorúan törvénytisztelő Béres Józsefet, hogy szegje meg a törvényt. Ebben az elhallgatott történetben láttam meg azt az óriási drámai erőt, ami A megvádolt megírására ösztönzött.

És mi sarkallta arra, hogy évekkel A megvádolt után ismét Béres József történetéből merítsen ihletet egy új drámához?

Akkoriban elég sokat foglalkoztam az élet és halál kérdéskörével, ugyanis megkeresett a mezőgyáni református lelkész, hogy küldhetne-e nekem verseket, amit a gondnokának a fia, Gyenge János írt, teljesen titokban. A fiú súlyos beteg volt, az elviselhetetlen fájdalmak miatt öngyilkos lett, és az édesanyja a halála után talált rá a fia kétszázötven versére. Elolvastam őket, igazi tehetségről árulkodtak; kiválogattam belőlük ötvenet, és Mezőgyáni Ikarosz címmel kiadtuk őket. Az SZFE-s diákjaimnak feladatul tűztem, hogy a könyvbemutatóra a versekből csináljanak egy olyan színpadi művet, mely az elhunyt költőt képes elénk idézni. Olyan szépen megcsinálták, hogy ez lett a vizsgadarabjuk. Ekkortájt keresett meg Béres Klára, hogy segítsek nekik kitalálni, mit állítsanak színpadra a Béres-csepp ötvenedik születésnapjára rendezett ünnepségen. Rögtön belém hasított, hogy Béres József drámáját mennyire jól meg lehetne közelíteni az élet és a halál harca felől. Hiszen lényegében nem tett más egyebet a kutató-feltaláló sem egész életében: mások érdekében megpróbálta legyőzni a halált.

A Béres-ügy
Az agrármérnök végzettségű Béres József burgonyanemesítéssel kapcsolatos vizsgálatai során arra jött rá, hogy a krumplit érintő betegségek jó része az elhasznált, kimerült talajra vezethető vissza, hiszen az nem képes biztosítani a szükséges nyomelemeket a növények számára. Ebből jött az ötlet, hogy ha az emberek a nyomelemhiányos ételeket fogyasztják, akkor a létfontosságú elemek a szervezetünkből is hiányozni fognak. Béres úgy gondolta, hogy a daganatos betegségek kialakulásában is ezeknek az elemeknek a hiánya játszik szerepet, ezért 1972-ben elkészítette a fontos nyomelemeket legjobb arányban tartalmazó oldatát. Saját magán tesztelte, majd titokban agydaganattal küzdő testvérének is adott belőle, aki csodával határos módon meggyógyult. Az oldat híre gyorsan terjedt, egyre többen keresték fel Béres Józsefet, ezzel párhuzamosan pedig nőtt a személyével és a készítményével kapcsolatos ellenállás az orvostársadalomban; kuruzslónak tartották, mondván, lehetetlen, hogy egy nem orvos felfedezze a rák ellenszerét. Végül rosszakarói feljelentették, és kuruzslás vádjával perbe fogták. Bár a vádak alól 1976-ban felmentették, a készítmény és a személye körüli szakmai, társadalmi és politikai viták még évtizedekig húzódtak, messze túlmutatva egy gyógyhatású készítmény körüli nézetkülönbségeken.